HIRDETÉS
Nemzetisport.hu 2011.06.07 11:59 Frissítve: 2015.03.11 01:22

Férfi kézilabda: elfogyott a pénz, megszűnik a debreceni klub

Nincs tovább, elfogyott a pénz: úgy döntött a DKSE elnöksége, hogy megszünteti a legutóbbi szezonban a férfi kézilabda NB I/B-ben szereplő klubot – olvasható a Dehir regionális portálon.

 

A következő szezonban a DKSE egyetlen bajnokságban sem indít csapatot, mivel az elnökség határozata nyomán a klub megszűnik – tudta meg a Dehir.hu Gilányi Józseftől, a debreceniek elnökétől.

Az egyletnek nincsenek köztartozásai, a játékosok felé sem adós, a beszállítóit is kifizette. A vezetők azt remélik, a tehetséges kézilabdázók helyet találnak majd a környékbeli (Balmazújváros, Hajdúböszörmény és Hajdúnánás) együtteseknél.

A Dehir úgy tudja, nem egy játékos már át is igazolt a Balmazújvároshoz, sőt az is felvetődött, hogy az újvárosi csapat a hazai meccseit a debreceni Hódos Imre Sportcsarnokban rendezi majd meg, ugyanis nincs saját csarnoka.

A korábbi magyar bajnok Debreceni Dózsa megszűnése után a férfi kézilabda 2002 őszén éledt újra Debrecenben, akkor indult a DKSE. A csapat 2004-ben feljutott az élvonalba, három évvel később ötödik lett és kilépett a nemzetközi porondra, ám a 2009–2010-es évadban már anyagi gondokkal küzdött, kiesett az első osztályból. A legutóbbi idényben a hetedik helyen végzett az NB I/B-ben.

2019.03.22 14:37:03

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS

Jorge Maqueda hatalmas szenvedéllyel képes magát a pályán csatába, majd utána a főzésbe vetni.

2019.03.17 17:15:36

Kézilabda nemzetisport.hu

A Fradi kilencgólos hátrányból egyenlített, ám többre nem telt az erejéből. A Győr 14 MK-aranynál tart.

2019.03.17 13:22:23

Kézilabda nemzetisport.hu

A fontos tavaszi csaták előtt még gyakorlatilag „csak” a presztízs volt a tét a csapatok számára.

2019.03.16 14:49:55

Kézilabda nemzetisport.hu

A 13 góllal nyerő győriek sorozatban 16. alkalommal jutottak be a Magyar Kupa fináléjába.

2019.03.16 12:33:15

Kézilabda nemzetisport.hu

Jól küzdött a Dunaújváros, de nem tudta megnehezíteni a fővárosiak dolgát.