A Veszprém 13 gólos sikerrel kezdett a férfi BL-ben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.19. 17:55
null
A veszprémi védelem remekül működött, Fazekas Nándornak (a kapuban) ezúttal be sem kellett állnia (Fotó: Szabó Miklós, archív)<br />
Az MKB-MVM Veszprém a Szentpétervár otthonában aratott 28–15-ös győzelemmel kezdte meg szereplését a férfi kézilabda Bajnokok Ligája A-csoportjában.


Beharangozó cikkünket itt olvashatja el.

1. FÉLIDŐ

A mérkőzést román bírókettős, Sorin-Laurentiu Dinu és Constantin Din vezette. Korántsem volt telt ház a szentpétervári arénában, és a hazai csapattól sem kellett megrettennie a Veszprémnek, amely negyedóra után meglépett vendéglátójától. A 2000-ben olimpiai aranyérmet szerző korábbi klasszis beálló, Dmitrij Torgovanov csapata 8–4-es hátrányánál időt kért, és bár a következő két gólt az oroszok szerezték, egy kettős emberelőnyt kihasználva a Veszprém újra elhúzott, ezúttal már hat találattal. Az első félidőt Eldar Naszirov bombagólja zárta, amelyhez nem sok köze volt Mirko Alilovicnak, a horvát kapus azonban így is a magyar alakulat egyik legjobbjának számított, két büntetőt is kivédett.

2. FÉLIDŐ

JÓL PÖRGÖTT A MOTOR A LÖWEN OTTHONÁBAN
Vaskos meglepetést hozott már a BL-csoportkör első játéknapja, a Löwen ugyanis hazai pályán 31–31-es döntetlent játszott a Motor Zaporizzsjával. A korábbi Dunaferr-kapussal, Richard Stochllal felálló ukránok végig jól tartották magukat, az utolsó tíz percben pedig többször a vezetést is megszerezték. A véghajrát emberelőnyben játszották, így sikerült egyenlíteniük, az utolsó támadásokból pedig egyik oldalon sem született gól. Ennek az eredménynek Veszprémben is örülhetnek, előzetesen ugyanis mindenki úgy számolt, hogy a magyar bajnok a német csapattal lehet harcban a csoportelsőségért.

Nem tudni, a hazaiak mit beszéltek meg a szünetben, ám abból nem sokat tudtak megvalósítani. A Veszprém emberhátrányban is tovább növelte előnyét. Az oroszoknak nemcsak a hitük, hanem valószínűleg a kedvük is elment, amíg ugyanis ők szinte kilátástalanul támadtak, ellenfelük könnyedén dobálta a gólokat. Momir Ilics hétméteresből és átlövésből sem ismert kegyelmet, emellett pedig a beállókat is remek labdákkal szolgálta ki. A szerb átlövő mellett Alilovic is tartotta a szintet, ha csak rajta múlik, 15 gólig sem jutnak el a szentpéterváriak. Carlos Ortega nyugodt szívvel pihentethette a második félidő nagy részében Nagy Lászlót, a Veszprém így is egészen könnyedén szerezte meg a két pontot a BL nyitányán.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-CSOPORT, 1. FORDULÓ

SZENTPÉTERVÁR (OROSZ)–MKB-MVM VESZPRÉM 15–28 (7–12)
Szentpétervár, 1000
néző. V: Dinu, Din (románok)
SZENTPÉTERVÁR: Kisu – Novoszelov 2, Kalaras, Kungurov 2, Piskin 2, Naszirov 2, Poljakov 2. Csere: Sicko (kapus), Kiszeljov 2, Csezlov, Junyiszebkov 1, Kovalenko, Szemjonov, Kuzmin 1, Szanaskin 1
VESZPRÉM: ALILOVIC – Gulyás P. 3, NAGY L. 4, Chema Rodríguez 2, SULIC 4, ILICS 8 (3), Iváncsik G. 1. Csere: Terzic, Schuch, Iváncsik T. 1, Ugalde 1, DZSAMALI 4, Pesics
Az eredmény alakulása. 5. perc: 1–2. 9. p.: 3–2. 17. p.: 4–8. 21. p.: 6–8. 37. p.: 8–18. 48. p.: 11–25. 55. p.: 13–26
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Hétméteresek: 2/0, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Dmitrij Torgovanov, a Szentpétervár edzője: – Már az előző idényben is meglepődtem, miért nem jutott be a Veszprém a BL kölni négyes döntőjébe. Úgy látom, a tavasszal biztosan ott lesz. Európa egyik legerősebb együttesével szemben túl sok hibát követtünk el. Főleg a támadásainkon kell javítanunk.
Carlos Ortega, a Veszprém edzője: – Elégedett vagyok az eredménnyel és a védekezésünkkel is, amely ebben a szezonban ezúttal volt a leghatékonyabb. A szünet után sok gólt lőttünk indításból, ezt is a pozitívumok közé sorolom. Fiatalokra építő ellenfelünket jó játékkal, biztosan vertük meg.

A CSOPORT MÁSIK CSÜTÖRTÖKI MÉRKŐZÉSÉN
Löwen (német)–Zaporizzsja (ukrán) 31–31 (15–13)
Legjobb góldobók:
Groetzki 7, Gorbok, Myrhol 6-6, ill. Onufrijenko 7, Osztrousko 6, Kubatko 5

SZOMBATON JÁTSSZÁK

CO Zagreb (horvát)–Celje (szlovén) 18.00

SZENTPÉTERVÁR–VESZPRÉM, PERCRŐL PERCRE
1. perc:
A Veszprém Alilovic – Gulyás, Nagy L., Chema Rodríguez, Sulic, Ilics, Iváncsik G. felállásban kezdett. Az első támadás mindkét oldalon eredménytelen.
2. perc:
Még mindig nem született meg az első gól.
3. perc: Illics hetesével vezet a Veszprém. 0–1
4. perc: Poljakov gyűjtött be egy kipattanót, majd egyenlített. 1–1
5. perc: Gulyás lerohanásból eredményes. 1–2
6. perc: Kiszeljov lövésével szemben nem volt esélye Alilovicnak 2–2
7. perc:
Gulyás szerzett labdát, majd végigrobogott a pályán, ám aztán a kapusba, Kisuba lőtt.
8. perc: Alilovic védte a hazai jobbszélső lövését.
9. perc: Kungurov góljára Nagy László válaszolt szinte azonnal. 3–3
10. perc: Gulyás az újabb labdalopása után már nem hibázta el a ziccert. 3–4
11. perc: Keményen védekezik a Veszprém, ezt egy Nagynak kiosztott sárga lap is jelzi.
12. perc: Alilovic védése után gyors vendégtámadás futott végig a pályán, Gulyás volt a befejezőember. 3–5
13. perc: Novoszelov csent labdát, majd Alilovic lábai alatt pattintotta a kapuba a labdát. 4–5
14. perc: Újabb eladott labda veszprémi oldalon.
15. perc: Rossz hazai lövés után jöhetett a Veszprém, Chema egy csel után betalált. Nagyot két percre kiállították, de jó blokk után támadhat a Veszprém. 4–6
16. perc: Iváncsik Gergő futott be középre, Gulyás megtalálta egy jó passzal, a balszélső pedig nem hibázott. 4–7
17. perc: Második támadását is elpuskázta emberelőnyben a Szentpétervár, Sulic viszont megszerezte a 8. vendéggólt. 4–8
18. perc: Orosz időkérés után egy-egy rossz lövés, majd Piskin beállóból eredményes. 5–8
19. perc: Nem változott az állás.
20. perc: Az oroszok továbbra is tanácstalanok felállt fal ellen, igaz, a veszprémiek is kisebb hullámvölgybe kerültek támadásban.
21. perc: Sulic volt szabálytalan támadásban, majd kiállították. Naszirov átlövése után már csak kettő gól a hazaiak hátránya. 6–8
22. perc: Nagy L. gólja után kapuscsere az oroszoknál, Sicko kap lehetőséget. 6–9
23. perc: Veszprémi időkérés. A darálóba belemenő Dzsamali harcol ki egy sárga lapot.
24. perc: Sicko védi Dzsamali lövését, majd Piskin hétmétereshez juttatja csapatát. Novoszelov azonban nem bír Aliloviccsal, aki háríttja a lefelé tartó lövést.
25. perc: Chema betörésből állítja vissza a 4 gólos különbséget. 6–10
26. perc: Chemának nyomott oda egyet az egyik orosz, két perccel bűnhődik. Nagy keresztpassza után Ugaldénak hiába volt nagy helye, Sickov védett.
27. perc: Naszirov ziccerben a kapufát találja el. Poljakov kiállításával kettős veszprémi emberelőny. Nagy egyből kihasználja. 6–11
28. perc: Kiszeljov próbált nullszögből betalálni, de Alilovic a helyén volt. Ugalde büntetőt harcolt ki, Ilics értékesítette. 6–12
29. perc: Az orosz válogatott korábbi klasszis beállósa, Dmitrij Torgovanov kikérte második idejét is.
30. perc:
Alilovic újabb hetest védett, Sickov pedig két lövést egymás után. Naszirov bombagólja zárta az első félidőt. 7–12

31. perc: Csezlov lövése rossz, Nagyé annál jobb. 7–13
32. perc: Kuzmin a bal szélről szépít, Terzic közben megsérült. 8–13
33. perc: Ilics bombája utat talált az orosz kapuba. 8–14
34. perc: Sulicé a második félidő első kétperces büntetése, ám a Szentpétervár nem tudja kihasználni egyelőre.
35. perc: Ilics révén már nem először talál be emberhátrányban a Veszprém. Labdaszerzés után kimarad a veszprémi ziccer, de Ilicsé a kipattanó és az újabb gól is. 8–16
36. perc: Sulic is betalál, Torgovanov utoljára kér időt a mai meccsen. 8–17
37. perc: Újabb kivédekezett orosz támadás után villámgyors veszprémi passzok, a vége hétméteres. Ilics nem hibázik. 8–18
38. perc: Reménytelen a hazaiak játéka.
39. perc: Poljakov törte meg végül a szentpéterváriak gólcsendjét. 9–18
40. perc: Csezlov két percre kiáll. Ilics ezúttal átlövésből könyörtelen. 9–19
41. perc: Több mint egy percig támadott a Szentpétervár, eredménytelenül, aztán Sulic indult, és lőtte be a ziccert. 9–20
42. perc: Szemjonov lövését Alilovic védi, Sulicét az orosz kapus nem tudja. 9–21
43. perc: Iváncsik Gergő ziccerét Sickov védi, de most ez is belefér.
44. perc: Junyiszebkov átlövésből mattolta Alilovicot, Ortega mester időt kért. 10–21
45. perc: Dzsamali keze sült el, majd Ugalde ziccerből lőtte a 23. vendéggólt. 10–23
46. perc: Hazai kiállítás. Ugalde nem jól céloz.
47. perc: Novoszelov szép ejtéssel jelentkezik emberhátrányban. 11–23
48. perc: Dzsamali az egyszerűt választja, ez is ugyanannyit ér. 11–24
49. perc: Iváncsik Tamás is feliratkozik a góllövők közé. 11–25
50. perc: Szemjonov puffantott mellé. Ugalde keveredett be középre, de ziccerét a kapus a kapufa segítségével hárítja.
51. perc: Iváncsik Tamás két lövőcsel után a lécet találta el büntetőből.
52. perc: Dzsamali lövésében erő volt rendesen, az irányzékkal azonban gond akadt.
53. perc: Lerohanás végén Pesics szerezhette volna meg első gólját, ám a kapus védett. Az oroszok két gyors góllal büntettek. 13–25
54. perc: Kissé alábbhagyott a veszprémiek koncentrációja, de Alilovic tartja a szintet, lábbal védett.
55. perc: Dzsamali talált be. 13–26
56. perc: Szanaskin szép góllal jelentkezett, és még egy kiállítást is kiharcolt. Dzsamali ül le kényszerűségből. 14–26
57. perc: Újabb veszprémi kiállítás, a kettős emberfórt Kiszeljov használja ki. 15–26
58. perc: Dzsamali visszajöhetett.
59. perc: Ilics lőtte az újabb vendéggólt. 15–27
60. perc: Kiegészült a Veszprém. Dzsamali gólja még belefért, 13 góllal nyert a Veszprém. 15–28

A VESZPRÉM BL-PROGRAMJA
Szeptember 19.
Szentpétervár (orosz)–Veszprém 15–28 (7–12)
Szeptember 29.
Veszprém–RN Löwen (német)
Október 10.
Veszprém–Zaporizzsja (ukrán)
Október 20.
Zagreb (horvát)–Veszprém
November 17.
Celje (szlovén)–Veszprém
November 20–24.
Veszprém–Celje
November 27–dec. 1.
Veszprém–Szentpétervár
Február 5–9.
Löwen–Veszprém
Február 12–16.
Veszprém–Zagreb
Február 19–23.
Zaporizzsja–Veszprém

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik