A Szeged otthon fennakadt a berlini falon

Vágólapra másolva!
2012.10.14. 15:57
A Füchse Berlin 14–14-es félidő után 29–22-re nyert a Pick-Szeged otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája D-csoportjának 3. fordulójában. A szegediek a második félidőben nagyon ritkán találták meg a vendégek védekezésének ellenszerét, ám szűk tíz perccel a vége előtt még így is reális esélyük volt a pontszerzésre. Ekkor azonban hiába kerültek emberelőnybe, a két percet 3–0-ra elveszítették, innen pedig már nem tudtak felállni.

 

Alen Blazevic lő, Buday Dániel próbál neki zárni (Fotó: Mirkó István)
Alen Blazevic lő, Buday Dániel próbál neki zárni (Fotó: Mirkó István)

A Bundesligát kilenc mérkőzés után hét győzelemmel és két döntetlennel vezeti a Berlin – igaz, a riválisai kevesebb találkozót játszottak –, amelynek otthonából a Kiel és a Melsungen rabolt pontot a német bajnokságban. Nincs tehát rossz formában a Bajnokok Ligája előző kiírásában elődöntőbe jutó alakulat, bár Barcelonában súlyos, 34–23-as vereségbe szaladt bele.

Az első két támadás eredménytelen, a Füchse végül indulásból szerzi meg a vezetést Ivan Nincevic révén, de Balogh Zsolt válaszol rá. 1–1

A szegedi kapuban kezdő Mikler Roland első védése után Balogh szép lövőcselt követően másodszor is eredményes, Sven-Sören Christophersen átlövésből talál be. 2–2

Felállt fal ellen a nyitó percekben meglehetősen tanácstalanul támad a Berlin, de sajnos sokszor van lehetősége gyors leindításra. Egy ilyen végén Frantisek Sulcot kiállítják, a megítélt hetest pedig hiába védi Mikler, majd a kipattanó utáni ismétlést is, a norvég bírók – jogosan – újabb büntetőt ítélnek, amit már nem hibáznak el a vendégek.

Emberhátrányban a horvát Alen Blazevic talpról átlőtte a Füchse falát, így sikerült „olcsón” megúszni a két percet. Mikler védése után lerohanásból Buday Dániel is megszerzi első gólját, ezzel a 11. percben 4–4.

A német válogatott kapusa, Silvio Heinevetter hamar elkapta a fonalat, a harmadik kihagyott szegedi ziccert már Skaliczki László sem hagyhatja szó nélkül, időkéréssel próbál csapatára hatni 4–5-nél.

Buday szép góljába belefújnak a norvégok, akik viszont kiállítják a holland Mark Bultot. Ez sem segít, Rajko Prodanovics nagy helyzetben nem tud túljárni Heinevetter eszén. Hetesből kétgólosra növelik előnyüket a vendégek, de Balogh révén sikerül 1–1-gyel lehozni az emberelőnyt. 16. perc: 5–6

Nem jól folytatódik a második negyedóra,Christophersen betalál, ráadásul Zubai Szabolcsot kiszórják két percre. Így sem húz el azonban a Berlin, mivel Balogh és Blazevic is jól lő emberhátrányban. 7–9

Czina a nyakánál rántja le ellenfelét, így alighogy kiegészül a Pick, újra emberhátrányba kerül, ezt pedig szépen kijátszott akció végén Nincevic használja ki. A Barcelonától igazolt Konsztantyin Igropulo is büntet, ám közben Buday is rést talált a falon. A Baloghot váltó Ancsin Gábor 9–11-re alakítja az állást, plusz Evgeni Pevnov két percre leül.

Ancsin megint a jobb alsóba zúdítja a labdát, ezzel a 24. percben újra csak egy gól a hátrány. Dagur Sigurdsson időt kér. 10–11

Az egyenlítést Ancsin lövésénél a nagyot védő Heinevetter hiúsítja meg, az ellentámadás végén pedig egy kipattanó összegyűjtése után Pevnov talál be. A Schaffhausennek 11 gólt lövő Sulc először eredményes, majd Pevnov második kiállítását Prodanovics használja ki. Kivédekezett német támadás után Sulc villan, hosszú idő után újra a Szegednél az előny. 27. perc: 13–12

Ancsin lövése duplán fáj Nincevicnek: csapata gólt kapott, őt pedig a szegedi átlövő továbblendülő keze homlokon találta. A horvát szélsőt a berlini után a szegedi orvos is megnézi, végül kap egy csinos kis kötést a fejére. 14–12

Egy régi ismerős, Iker Romero iratkozik fel a gólszerzők közé. A szegedi kínai figura ezúttal nem jön össze, Markus Richwien viszont hosszú indítás után betalál, így az első félidő 14–14-gyel zárul.

A félidei statisztikában egy adatnál mutatkozik jelentős eltérés: a Füchse négy gólt lőtt indításból, a Pick egyet sem.

Némi technikai malőrrel kezdődik a második játékrész (nem indult el az óra), majd Bult hatalmas góljára Sulc csak hatalmas kapufával válaszol. 14–15

Zubai egyenlítése után örülni sincs időnk, Nincevic ugyanis a középkezdés után elviharzik a bal szélen, majd a kapuba cunderezik. 15–16

Zubai két kézzel rálöki ellenfelét Prodanovicsra, ezért másodszor is kiküldik két percre. Emberhátrányban labdát szerzünk, és Prodanovics betalál. Ugyanígy tesz átlövésből Christophersen is. 16–17

Skandináv pillanatok: Torsten Laen földre viszi Jonas Larholmot, majd rá is üvölt. A norvég játékvezetők kiállítják a dánt, a svéd Larholm pedig első góljával egyenlít. 17–17

Délszláv pillanatok: a horvát Nincevic egy az egyben megveri a szerb Prodanovicsot. 17–18

Elügyetlenkedett támadás után Nincevic értékesít újabb ziccert, megint kettővel vezet a Berlin. 17–19

Miklert Tatai Péter váltja, Ancsin helyére pedig visszajön Balogh. Utóbbi a balátlövő helyére átsodródva góllal tér vissza, Richwien viszont középre befutva felavatja Tatait.Skaliczki László időt kér a 43. percben. 18–20

A németek védekezése sajnos jól összeállt, a vendégek többször is könnyen blokkolják le a szegedi lövőket. A lengyel Bartlomiej Jaszka góljával már hárommal megy a Füchse. 18–21

Larholm átlövésből szépít, majd Zubai hosszú lefolyású támadás végén beállóból 20–21-re alakítja az állást.

Laen a hatoson belül állva talál be, de megadják. 20–22

A két beállósra váltó vendégekkel nehezen bír a Szeged, Igropulo hetest harcol ki, Tatai viszont védi Nincevic próbálkozását. Tíz perc van hátra.

Larholm kiállítást harcol ki, de emberfórban kétszer eladja a labdát, Romero pedig gólra váltja mindkét „lopását”. 20–24

Ancsin lövését könnyen védi Heinevetter, a vendégek izlandi mestere időt kér. Christophersen-gól, „Sikerült” az emberelőnyt 0–3-mal lehozni…

Ancsin kapufája után Jaszka addig forgolódik, míg ziccerben találja magát. 20–26

Sulcnak köszönhetően hosszú percek után újra Pick-gólnak örülhetünk, de Jaszka az 57. percben eldönti. 21–27

Heinevetter sokadik védése után még lő egy gólt is, majd véd egy ziccert. A vége nem lett szép, a Berlin 29–22-re nyert. Erre mondják, hogy több volt benne.

 

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
D-CSOPORT, 3. FORDULÓ
PICK-SZEGED–FÜCHSE BERLIN (NÉMET) 22–29 (14–14)
Szeged, 3000 néző. V: Hansen, Pettersen (norvégok)
SZEGED: Mikler – Prodanovics 2, Zubai Sz. 2, Czina, Blazevic 2, Sulc, Vadkerti. Csere: Tatai (kapus), BALOGH ZS. 5, Larholm 2, BUDAY 2, ANCSIN 4, Pribanic, Kekezovic, Nagy N.
BERLIN: HEINEVETTER 1 – Richwien 2, Bult 2 (1), Laen 1, Jaszka 3, CHRISTOPHERSEN 6, NINCEVIC 7 (1). Csere: SPOLJARIC, Igropulo 2, Pevnov 2, Lund, ROMERO 3
Az eredmény alakulása. 4. p.: 1–2. 15. p.: 4–6. 21. p.: 7–10. 25. p.: 10–11. 28. p.: 14–12. 33. p.: 14–15. 44. p.: 18–21. 48. p.: 20–21. 54. p.: 20–26
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Hétméteresek: –, ill. 4/2
MESTERMÉRLEG
SKALICZKI LÁSZLÓ, a Szeged edzője: – A legfontosabb az, hogy kulcsembereink tudnak sokkal jobban is játszani. Mégis csak szakaszonként találtunk ellenszert a taktikusan, összefogottan kézilabdázó ellenfelünk s főleg Heinevetter kapus játékára, pedig jól tudtuk, mi vár ránk. Bután eladott labdáinkkal, a kritikus pillanatokban elkövetett elkerülhető hibáinkkal előnybe és lélektani fölénybe hoztuk a Berlint.
DAGUR SIGURDSSON, a Berlin edzője: – Jó iramú, igazi BL-rangadót vívtunk, amelyen sokkal jobban játszottunk, mint a Bajnokok Ligája-idény korábbi két meccsén. A védekezésünket mindenképpen ki kell emelni, hiszen nem csak erőszakos és gyors, hanem sportszerű is volt. A védőmunkánkat remekül dirigálta Heinevetter kapus, aki bravúros góllal koronázta meg kiemelkedő teljesítményét.
A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona (spanyol) 3 3 92–70 +22 6
2. Füchse Berlin (német) 3 2 1 81–81 0 4
3. CO Zagreb (horvát) 3 1 1 1 84–82 +2 3
4. PICK-SZEGED 3 1 2 79–88 –9 2
5. Schaffhausen (svájci) 3 1 2 80–90 –10 2
6. Dinamo Minszk (fehérorosz) 3 1 2 76–81 –5 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik