Férfi kézi-vb: szakmai okok miatt maradt ki Iváncsik és Gulyás

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2017.01.13. 11:24
Szakmai okok miatt maradt ki a magyar férfi kézilabda-válogatott 16 fős keretéből Iváncsik Gergő és Gulyás Péter a franciaországi világbajnokságon – mondta pénteken Debre Viktor edző.

Xavier Sabaté szövetségi kapitány segítője úgy fogalmazott, kemény döntést kellett hozniuk csütörtökön, de mivel a magyar csapat játéka nem a szélsőkre épül, a két veszprémi kézilabdázót hagyták ki a kötelező keretszűkítéskor.

Hozzátette: elemezték a felkészülési mérkőzéseket, és a mutatott teljesítmények alapján ugyancsak Iváncsik és Gulyás kihagyását tartották indokoltnak. A magyar együttes Iváncsik Gergő kiválásával balszélső nélkül maradt, de mint Debre Viktor elmondta, ezen a poszton a világversenyen újonc tatabányai Juhász Ádám szerepel majd.

Az edző hangsúlyozta, hogy a magyar válogatott játéka a védekezésre épül, ezért van szükség mind a négy beállóra, akik kivétel nélkül bennmaradtak a keretben. Gulyás Péter megerősítette, hogy nem hátráltatja sérülés, és taktikai okok miatt maradt ki az együttesből, mivel a belső posztokon szereplő emberekre nagyobb szükség lesz.

A torna során a szövetségi kapitányoknak két lehetőségük van játékoscserével módosítani a keretüket.

A magyar csapat pénteken 17.45-től kezdi meg szereplését Rouenban, a C-csoportban. Debre Viktor elmondta, hogy alaposan felkészültek az Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes német válogatott játékából, és igyekeznek meglepni ellenfelüket.

>>TÖLTSE LE A TORNA SZURKOLÓI SZOFTVERÉT!

A MAGYAR FÉRFIVÁLOGATOTT 16-OS VILÁGBAJNOKI KERETE A JÁTÉKOSOK NÉVJEGYEIT IDE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG
Kapusok:
FAZEKAS Nándor (Balatonfüredi KSE), MIKLER Roland (Telekom Veszprém)
Jobbszélső: HARSÁNYI Gergely (Grundfos Tatabánya KC)
Jobbátlövők: ANCSIN Gábor (Telekom Veszprém), BALOGH Zsolt (Mol-Pick Szeged), NAGY László (Telekom Veszprém)
Irányítók: CSÁSZÁR Gábor (Kadetten Schaffhausen, svájci), JUHÁSZ Ádám (Grundfos Tatabánya KC), LÉKAI Máté (Telekom Veszprém)
Beállók: BÁNHIDI Bence (Mol-Pick Szeged), SCHUCH Timuzsin (Telekom Veszprém), SZÖLLŐSI Szabolcs (Grundfos Tatabánya KC), ZUBAI Szabolcs (Mol-Pick Szeged)
Balátlövők: BODÓ Richárd (Mol-Pick Szeged), DZSAMALI Iman (Meskov Breszt, fehérorosz), LIGETVÁRI Patrik (Telekom Veszprém)
Balszélső:

Szövetségi kapitány: Xavi SABATÉ
Edző:
DEBRE Viktor

Tartalékok: GULYÁS Péter (Telekom Veszprém), IVÁNCSIK Gergő (Telekom Veszprém)

FÉRFI KÉZILABDA-VB (2017. január 11–29.)
CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Nantes):
Franciaország, Lengyelország, Oroszország, Brazília, Japán, Norvégia
B-csoport (Metz): Spanyolország, Szlovénia, Macedónia, Izland, Tunézia, Angola
C-csoport (Rouen): Németország, Horvátország, Fehéroroszország, Magyarország, Chile, Szaúd-Arábia
D-csoport (Párizs): Katar, Dánia, Svédország, Egyiptom, Bahrein, Argentína
A csoportok első négy helyezettje jut a nyolcaddöntőbe, az 5–6. helyezettek az Elnöki Kupáért folytatják a tornát.

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
Január 13., péntek, 17.45: Németország–Magyarország
Január 14., szombat, 20.45: Magyarország–Horvátország
Január 16., hétfő, 17.45: Magyarország–Chile
Január 18., szerda, 14.00: Szaúd-Arábia–Magyarország
Január 20., péntek, 20.45: Fehéroroszország–Magyarország
A mérkőzéseket a Sport1 közvetíti.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik