Férfi kézi SEHA-liga: nem lassít a Veszprém, ezúttal 16-tal nyert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.07. 19:48
null
Nagy Lászlóék 37 góllal terhelték meg a Nexe kapuját (Fotó: seha-liga.com)
Az MKB-MVM Veszprém fölényesen nyert a horvát RK Nexe otthonában a férfi kézilabda SEHA-liga 14. fordulójában, így továbbra is hibátlan teljesítménnyel áll a tabella élén.

 

A Veszprém, csakúgy, mint szerdán a Radnicski ellen, ezúttal is lerohanta ellenfelét az első félidőben, amelyet 21–10-es előnnyel zárt. A játékrész hajrájában a magyar csapat 6–0-s szériát futott, a 23. percben még csak 14–10-re vezetett.

A második félidőt ott folytatta a Veszprém, ahol az elsőt abbahagyta, és fokozatosan növelte előnyét – a 38. percben már 14 góllal „mentek” Carlos Ortega tanítványai.

A különbség a folytatásban csak ideiglenesen csökkent, a hajrában ugyanis a vendégek ismét magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak. 31–18-as előnye után a Veszprém 6–1-re megnyerte a következő hat percet, ezzel több mint magabiztossá tette fórját. Az utolsó szót a Nexe mondta ki, amely a dudaszó előtti pillanatokban kettős emberelőnyből szépített, de így is súlyos, 37–21-es vereséget szenvedett.

A Veszprém legközelebb a Banja Lukával találkozik a SEHA-ligában.

FÉRFI KÉZILABDA SEHA-LIGA
14. FORDULÓ
NEXE NASICE (horvát)–MKB-MVM VESZPRÉM 21–37 (10–21)
Eszék, 1000
néző. V: Krkacsev, Kolovszki (macedónok)
NEXE: Lelic – CELEBI 5, Bozic 1, Mrdenovic 1, Gadza 2 (2), Barasic 1, Nuic 2. Csere: Juzbasic (kapus), Kruzic, Sakic 2, Herceg 1, Jurcevic 2, Sokolic, OROZ 4. Edző: Zdenko Kordi
VESZPRÉM: MIKLER – GULYÁS 4, Zeitz 1, Schuch 2, Sulic 2, Terzic 1, Ugalde 4. Csere: Iváncsik G. 3, Ruesga 2, Ilics 4 (2), Nagy L. 3, Marguc 1, Rodriguez 4, Lékai 2, Dzsamali 4. Edző: Carlos Ortega
Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–2. 8. p.: 4–5. 14. p.: 5–10. 18. p.: 7–13. 32. p.: 10–22. 39. p.: 12–26. 48. p.: 16–31. 58. p.: 19–37
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 4/2
MESTERMÉRLEG
Zdenko Kordi:
– Ahogy terveztük, gyakorlásra szántuk a sokkal erősebb keretű Veszprém elleni mérkőzést. Ennek a célnak tökéletesen megfelelt.
Carlos Ortega: – Ezért jöttünk, hogy nyerjünk, méghozzá a lehető legnagyobb különbséggel. Végig jól küzdöttünk, sok gólt lőttünk, de a hazai bajnokságban a Szeged ennél sokkal erősebb ellenfél lesz.

TOVÁBBI SZOMBATI EREDMÉNYEK
PPD Zagreb–Vardar Szkopje 25–22
Metalurg Szkopje–Vojvodina 26–26

 

AZ ÁLLÁS
1. MKB-MVM Veszprém 14 14 0 0 455–329 42
2. Vardar 14 11 0 3 401–357 33
3. PPD Zagreb 14 9 0 5 361–319 27
4. Tatran Presov 13 9 0 4 391–352 27
5. Meskov Breszt 12 8 0 4 342–316 24
6. Metalurg 13 5 1 7 297–319 15
7. Nexe 14 3 1 10 343–408 10
8. Vojvodina 14 1 4 9 344–394 7
9. Radnicski 14 2 1 11 366–440 7
10. Borac m:tel 12 1 1 10 303–369 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik