Férfi kézi, SEHA-liga: Ilics vezérletével rangadót nyert a Veszprém

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.13. 17:43
null
A Veszprém elsöpörte a Vardart (Fotó: MTI/Kovács Anikó)
A férfi kézilabda SEHA-liga rangadóján az MKB-MVM Veszprém a 12 gólig jutó Momir Ilics vezérletével 31–23-ra legyőzte a macedón Vardar Szkopjét.

Első hazai meccsére készült a Veszprém, amely (vélhetően) legnagyobb riválisát, a szintén három győzelemmel kezdő macedón Vardar Szkopjét fogadta. A szeptember 27-én rajtoló Bajnokok Ligájában azonos csoportban szerepelnek, az egymás elleni két találkozójukat abban a sorozatban november tudják le. Mindkét csapatban akadtak hiányzók, a hazaiaknál Mirko Alilovic, Lékai Máté és Iman Dzsamali, a vendégeknél Blazenko Lackovic és Vladimir Petrics.

A várt szikrázó küzdelmet hozta a találkozó, a gól nélküli percek után a Veszprém kapta el először a fonalat, és három góllal meglépett, nyolc perc után Raúl González edző kénytelen volt időt kérni. A 11. percben már 5–1-re is vezetett a bakonyi együttes, ezután egy időre állandósult a négygólos különbség. A 22. percben két gólra feljött a Vardar, jött is vissza a Veszprémbe Nagy László és Renato Sulic. Ezután gyorsan sikerült visszaállítani a különbséget, sőt a szünetben 17–12-re ment a Veszprém.

Macedón gólokkal kezdődött a második félidő, a hazaiak előnye nem tűnt megnyugtatónak annak ellenére sem, hogy az egyenlítéshez nem került igazán közel a szkopjei csapat. Zaklatottá vált a meccs, egyre több lett a játékmegszakítás. Ilics tarthatatlannak bizonyult, nagyon megszórta magát, egymaga termelt be annyi gólt (sorozatban kilencet), hogy a hajrára eldőlt meccs. A 25. percben ugyanis már 28–20 volt az állás a Veszprémnek, a több szép védést is bemutató Mikler Roland helyére a kapuba beálló Borbély Ádám rögtön megfogott egy hetest. Csak a különbség volt kérdéses, a Veszprém végül nyolccal, 31–23-ra nyert.

FÉRFI KÉZILABDA SEHA-LIGA
7. FORDULÓ, ELŐREHOZOTT MÉRKŐZÉS
MKB MVM Veszprém–Vardar Szkopje (macedón) 31–23 (17–12)
Veszprém, 4900
néző. V: Brunovsky, Canda
Veszprém: MIKLER – Marguc 1, Nagy L. 1, Rodríguez 2, SULIC 4, ILICS 12 (5), Iváncsik G. 1. Csere: Borbély (kapus), Terzic, Schuch, Ruesga 3, Gulyás P. 2, Ugalde 1, Zeitz 3, Nilsson 1
Vardar: Angelov – Brumen 4 (3), Dusebajev 2, Toszkics 4, Karacic 3, Gorbok 2, GYIBIROV 5 (2). Csere: Sterbik (kapus), Pribak 3, Csipurin, Abutovics, Siskarjov
Az eredmény alakulása. 6. p.: 0–1. 15. p.: 8–4. 25. p.: 15–9. 33. p.: 17–14. 35. p.: 19–14. 48. p.: 24–20. 51. p.: 26–20. 53. p.: 28–20. 56. p.: 28–22. 58. p.: 30–22
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 6/5
MESTERMÉRLEG
Antonio Carlos Ortega:
– Jól játszottunk, főleg támadásban, védekezésben még fejlődnünk kell. Főleg Nilssonnak és Zeitznek van szüksége időre, hogy beépüljenek a védekezési rendszerünkbe. Támadásban jobbak vagyunk az előző idény hasonló szakaszához képest, igaz, nem is játszottunk ilyen szintű mérkőzéseket, mint most.
Raúl González: – Gratulálok a veszprémieknek, nagyon jól játszottak támadásban és védekezésben. Szép szezon előtt állnak, már most nagyon jók, de még fejlődni fognak. Az első félidőben lassúak voltunk, a védekezésünk is nehézkes volt. A másodikban kicsit jobbak voltunk, főleg az első tizenöt percben, aztán gyengébben játszottunk, így nem értük utol a Veszprémet.
(Forrás: mkb-mvmveszprem.eu)

AZ ÁLLÁS
1. MKB-MVM Veszprém 4 4 0 0 128–100 12
2. Vardar Szkopje 4 3 0 1 107–95 9
3. Meskov Breszt 2 2 0 0 60–53 6
4. CO Zagreb 2 1 0 1 56–44 3
5. Metalurg Szkopje 2 1 0 1 55–55 3
6. Tatran Presov 3 1 0 2 82–87 3
7. Radnicski 1 0 1 0 24–24 1
8. Vojvodina 3 0 1 2 64–82 1
9. Borac 3 0 0 3 78–95 0
10. Nexe 2 0 0 2 45–64 0

A teljes meccset itt lehet visszanézni

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik