Férfi kézi SEHA-liga: harmadszor is veszprémi győzelem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.05. 21:34
null
Miklerék a harmadik meccset is behúzták (Fotó: Veres Viktor)
Harmadik idegenbeli mérkőzését is megnyerte az MKB-MVM Veszprém férfi kézilabdacsapata a SEHA-ligában. Carlos Ortega együttese ezúttal a bosnyák Borac Banja Luka otthonában tudott nyerni 33–29-re.

A Veszprém a Vojvodina és a Tatran Presov után harmadik idegenbeli mérkőzését játszotta sorozatban a SEHA-ligában, ezúttal a bosnyák Borac Banja Luka volt az ellenfél. Momir Ilics kisebb sérülés miatt (tegnap a bemelegítő focizás közben összerúgott csapattársával, a lábfeje fáj, de elváltozást a röntgen nem mutatott ki) nem lépett pályára.

A hazai csapat ugyan a meccs elején ugyan 4–2-re vezetni tudott, de utána 7–4-re fordított a Veszprém. A nem száz százalékkal pörgő bakonyiak ezt követően őrizni tudták 3-4 gólos fórjukat. Az utolsó negyed órához érve már nyolc gólra is felkúszott a különbség (17–25), ez pedig lehetőséget adott rá, hogy a második sorral is be lehessen fejezni a meccset. Bár három gólra is feljöttek a bosnyákok a kiengedő Veszprém ellen, de a vendégek győzelme nem forgott veszélyben.

„Koncentráció nélkül játszottunk, különösen védekezésben. Támadásainknak nem volt meg a dinamikája. Nem volt sok időnk felkészülni a meccsre, hosszú volt, az utazás is, de ez nem lehet magyarázat a gyenge teljesítményünkre. Az ilyen meccsek kiváló alkalmak lennének a csapat építésére, de ma még ennek sem tudtunk megfelelni" – mondta bosszúsan a meccs után Antonio Carlos Ortega.

FÉRFI KÉZILABDA, SEHA-LIGA
4. FORDULÓ

BORAC BANJ LUKA–MKB-MVM VESZPRÉM 29–33 (12–15)
Borac:
Abadzic – DJUKIC 7, MIKIC 7 (3), Obradovic 3, Nikolic 2, Trivunda 4, Bezbradica 2. Csere: Haseljic (kapus), CELIC 2, Jankovic 2
Veszprém: MIKLER – GULYÁS 4, Nagy L. 1, Chema Rodríguez 1, A. NILSSON 3, Terzic 3, Iváncsik G. 1. Csere: Ugalde, SULIC 7, ZEITZ 4, Ruesga 3, MARGUC 6 (3)
Az eredmény alakulása. 7. p.: 4–4. 11. p.: 4–6. 19. p.: 7–11. 26. p.: 10–14. 36. p.: 15–20. 40. p.: 17–24. 46. p.: 19–27. 56. p.: 26–30
Kiállítások: 8, ill 4 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 3/3

AZ ÁLLÁS
1. MKB-MVM Veszprém 3 3 97–77 9
2. Metalurg Szkopje
1 1 34–28 3
3. Vardar Szkopje 1 1 26–21 3
4. Meskov Breszt 1 1 31–27 3
5. Nexe
6. CO Zagreb
7. Radnicski
8. Borac 2 2 56–64 0
9. Tatran Presov 2 2 57–66 0
10. Vojvodina 2 2 40–58
0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik