Férfi kézi: Pérez Carlos még egy évet vállal, aztán…

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.05. 13:58
null
Pérez Carlos (a labdával) 43 évesen is folytatja (Fotó: NS-archív)
A 43 éves Pérez Carlos két éve búcsúzott el a Veszprém férfi kézilabdacsapatától, azóta Katarban játszott. Az örökifjú klasszis balátlövő úgy döntött, vállal még egy szezont az al-Samalban, utána szívesen visszatérne a sportág magyar vérkeringésébe.

 

„Néhány napja tértem haza Katarból, végre láthatom a Pesten és Veszprémben élő és tanuló két lányomat. Most a feleségemmel együtt pihenek, regenerálom öregedő tagjaimat, vagyis készülök az őszi folytatásra" – mondta a 43 éves Pérez Carlos, a magyar válogatott és a Veszprém korábbi balátlövője.

Pérez két esztendeje a világválogatott elleni ünnepélyes búcsúmeccsén úgy fejezte be Veszprémben, hogy még két évet ad magának, aztán másba kezd. Módosult a terv?

„Hogy a végén kezdjem: a terv nem sokat módosult, csak még egy évet ráhúzok Dohában, klubom, az al-Samal elnöke nagy rábeszélő... Augusztusban betöltöm a negyvennégyet, vagyis játékosként már nem is lehetnek hosszabb távú elképzeléseim sem Katarban, sem másutt. A kézilabdától viszont nem szeretnék elszakadni. Nagyon sok és erős szál köt a magyar kézilabdához, rengeteget kaptam a válogatottban és Veszprémben is a vezetőktől, a játékostársaimtól, a közönségtől. Az a legkevesebb, hogy ebből valamennyit visszaadjak, ezért azt tervezem, hogy a jövő nyártól a magyar kézilabda érdekében megpróbálom hasznosítani az évtizedek alatt felhalmozott tapasztalataimat és tudásomat."

„Hogy milyen formában, még nem tudom pontosan, de majd kialakul. Barátaim és az internet segítségével követem a magyar kézilabdaéletet, tudom, hogy terebélyesedik az akadémiai rendszer, egyre több fiatal ismeri meg a játékot, valamint a válogatott is új úton indult el."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik