Férfi kézi: nemes gesztust tett a szurkolók felé a szegedi világbajnok

Vágólapra másolva!
2019.08.09. 11:49
Joan Canellas, a Mol-Pick Szeged kézilabdázója csapata első edzőmérkőzése után nemes gesztust gyakorolt a klub szurkolóinak, odaajándékozta az előző idényben használatos csapatszerelését a drukkereknek.

„Minden évben sokan kérik, hogy adjam oda a nekik mezem. Nehéz eljuttatni a barátoknak, illetve azoknak, akik kérik, így most úgy döntöttem, hogy a szegedi szurkolóknak adom ezeket az ereklyéket. Nagyon jó érzés volt látni, hogy mennyire jólesett a híveinknek, hogy kaptak valamit. A bajnoki döntő visszavágója után is elajándékoztam a mezem, most pedig összegyűjtöttem a maradékot” – idézi a szegediek honlapja a játékost, aki azt is elárulta, hogy a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe kerülés, illetve a hazai porondon két aranyérem (egy a bajnokságban, egy a kupában) a célja az idényben.„Minden évben sokan kérik, hogy adjam oda a nekik mezem. Nehéz eljuttatni a barátoknak, illetve azoknak, akik kérik, így most úgy döntöttem, hogy a szegedi szurkolóknak adom ezeket az ereklyéket. Nagyon jó érzés volt látni, hogy mennyire jólesett a híveinknek, hogy kaptak valamit. A bajnoki döntő visszavágója után is elajándékoztam a mezem, most pedig összegyűjtöttem a maradékot” – idézi a szegediek honlapja a játékost, aki azt is elárulta, hogy a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe kerülés, illetve a hazai porondon két aranyérem (egy a bajnokságban, egy a kupában) a célja az idényben.

FÉRFI KÉZILABDA
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Mol-Pick Szeged–Dabas KC VSE 34–25 (18–14)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik