Férfi kézi: nem viccelnek Veszprémben – Kopljar is érkezik!

Vágólapra másolva!
2016.06.17. 12:23
null
Kopljar is Veszprémben folytatja
Dragan Gajic megszerzése után újabb klasszis átigazolását jelentette be a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata: a 30 éves horvát jobbátlövő, Marko Kopljar is a magyar bajnoknál folytatja a pályafutását.

A világ egyik legjobb jobb oldalát építi a Telekom Veszprém együttese – így jellemezte a csapat döntését Eklemovics Nikola sportigazgató a klub hivatalos honlapján. – Jobb szélen Marguc, Gajic és Gulyás, jobbátlövőben Nagy Laci, Kopljar és Ancsin Gabi áll Sabaté mester rendelkezésére a következő szezonban."

Kopljar két évre szerződött a kétszeres Bajnokok Ligája-döntős Telekom Veszprém együtteséhez. A 30 éves, 210 cm magas, 124-szeres horvát válogatott, olimpiai bronz-, világbajnoki, valamint Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes jobbátlövő 2012 és 2015 között a PSG Handball játékosa volt, míg az elmúlt szezonban a Barcelonát erősítette.

„A legjobb erőben és a legjobb korban van Marko, aki örömmel jön Veszprémbe – tette hozzá Eklemovics, aki így folytatta. – Nem csak a jobboldalunk lesz erős. Középen ott van Aron Pálmarsson, Chema Rodríguez és Lékai Máté, bal oldalon átlövőben Momir Ilics és Ivan Sliskovic, bal szélen pedig Cristian Ugalde és Iváncsik Gergő vitézkedhet. Beállóban a már magyar állampolgár Sulic Renato és Andreas Nilsson, a kapuban pedig Mirko Alilovic és Mikler Roland. Védekezésben sem leszünk gyengék: Schuch Timuzsin és Mirsad Terzic is a világ legjobbjai közé tartozik. És akkor még nem beszéltünk a fiataljainkról... Szóval gőzerővel megyünk előre!"

Utóbbival arra utalt Eklemovics, hogy az új szezonra hét fiatal magyar játékosnak kívánnak lehetőséget biztosítani az első csapatban való bemutatkozásra. A sportigazgató annyit elárult, hogy a juniorok közül a kiszemeltek között van Tóth Attila, Szita Zoltán és Szeitl Erik is. Kell a bő keret, mivel a magyar bajnokság és a Magyar Kupa mellett a nemzetközi SEHA-ligában és természetesen a Bajnokok Ligájában is indul a csapat a következő idényben.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik