Férfi kézi NB I: szűkebb kerettel is a harmadik hely a cél Tatabányán

Vágólapra másolva!
2020.05.22. 20:39
null
Tatabányán a következő idényben is a harmadik hely lesz a cél (Fotó: Hagymási Bence, 24 óra/kemma.hu)
A korábbinál szűkebb kerettel is a 3. hely megszerzéséért küzd majd a következő idényben a Grundfos Tatabánya KC férfi kézilabdacsapata.

Marosi László klubelnök az M1 aktuális csatornának azt mondta, hogy Tatabányán évek óta a 3. hely megszerzése a cél, és bár éles lesz a verseny, a megváltozott körülmények között sem adják ezt föl.

Elismerte, hogy a félbeszakadt szezonban anyagi nehézségekkel küszködtek – általában bő egy hónapos csúszásuk volt –, de kiemelte, hogy menet közben egyetlen támogató sem hagyta el őket, inkább arról volt szó, hogy nem olyan mértékben vagy nem olyan ütemezésben érkeztek a pénzek, ahogy szerették volna. Ehhez jött még, hogy a koronavírus-járvány is nehezítette a helyzetüket, így „sok mindent meg kell még oldani".

„Próbáljuk a sok negatívum mellett azt az egy-két dolgot megfogni, ami előreviheti a klubunkat. Átrendeztük a sorainkat, más, szűkebb kerettel, több magyar játékossal dolgozunk"
– mondta. Marosi közölte, hogy 15 fős lesz a felnőtt keret, így mivel a mérkőzésekre 16 játékost lehet nevezni, egy fiatal mindig lehetőséget kap majd, akár a saját utánpótlásukból.

„Ez azt eredményezi egyébként, hogy az eddigi bővebb keretünkhöz képest ez a kevesebb játékos talán hamarabb összeszokhat, és még hatékonyabb csapatot képezhet"
– vélekedett.

Tatabánya a 4. helyen állt, amikor a bajnokságot befejezettnek nyilvánította a szövetség, de Marosi úgy véli, „normális menetben" harmadikok lehettek volna, mert a Veszprémmel és a Szegeddel már lejátszották az oda-vissza mérkőzéseket, a konkurencia pedig hozzájuk látogatott volna.

Emlékeztetett rá, hogy sérülések is akadtak a csapatnál, és mindent beleszámítva tízen távoztak, így nagyon átalakult a keretük. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy vannak stabil pontok, például Juhász Ádám és Győri Mátyás.

„A középtől a jobb oldalunk tulajdonképpen változatlan maradt, tehát vannak olyan egységei a csapatunknak, amelyekre Vladan Matics és stábja szerintem támaszkodhat egyből az első mérkőzésektől. A rutin is megmaradt, Ilyés Ferenc marad még egy évet. Minden poszton két játékosunk van, balátlövőben három. Szerintem egy szűkebb, de hatékony keretünk lesz"
– mondta.

A klubelnök hozzátette, hogy korösszetételben és képességek tekintetében is olyan ez a csapat, amellyel évekig öröm lehet dolgozni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik