Férfi kézi NB I: sokáig szoros volt, végül simán nyert a Szeged

Vágólapra másolva!
2018.11.20. 19:33
A Mol-Pick Szeged hazai környezetben 36–29-re legyőzte a Dabast a férfi kézilabda NB I keddi mérkőzésén.

A Bajnokok Ligájában nyolc forduló után csoportja második helyén álló, hibátlan hazai mérlegét a mögöttünk hagyott hétvégén elveszítő szegediek az első szűk negyedórában hatgólos előnyre tettek szert (11–5), ám a Dabas a 22. percre felzárkózott két találatra (13–11). Juan Carlos Pastornak, a Szeged vezetőedzőjének nem tetszett, amit látott, ezért időt kért, de a szünetre így is „csak” háromgólos előnnyel vonulhattak a Tisza-partiak (17–14).

A második félidő első tíz percében állandósult a három-négy gólos különbség a két csapat között, majd a Szeged hét perc alatt futott egy 6–0-s szériát, ezzel megnyugtatóvá tette a differenciát (29–21).

A Dabas nem fáradt el a végjátékra, s ebben a bajnoki szezonban negyedik együttesként (a Balatonfüred, a Komló és a Gyöngyös után) jutott el 29 gólig a Szeged ellen. A végeredményt a 29. életévét éppen kedden betöltő Dmitrij Zsitnyikov állította be (36–29).

A Szeged továbbra is százszázalékos mérleggel vezeti a tabellát, míg a Dabas sorozatban negyedszer kapott ki.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
MOL PICK SZEGED–DABAS KC VSE 36–29 (17–14)
Szeged, 1800
néző. V: Földesi Cs., Halász A.
SZEGED:
Sego – RODRÍGUEZ 7, Gaber 2, Henigman, BÁNHIDI 4, J. CANELLAS 5, Sigurmansson 4 (2). Csere: Nagy M. (kapus), Balogh Zs. 3, ZSITNYIKOV 6, Blazevic 1, Bodó, Bombac 2, Kaspárek 1, Sz. Szunajko 1. Edző: Carlos Pastor
DABAS: Pallag – Országh 1, TOKUDA 5, Bíró 1, Szöllősi Sz. 3, Halász L. 2, Zakics 4 (1). Csere: Podoba (kapus), BORSOS 5, Lepsényi 2, Perisics 4, Kiss A. 2, Garajszki. Edző: Tomori Győző
Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–2. 8. p.: 7–4. 14. p.: 11–5. 22. p.: 13–11. 27. p.: 17–12. 33. p.: 19–16. 39. p.: 23–19. 46. p.: 26–21. 50. p.: 29–22. 56. p.: 33–26
Kiállítások: 4, ill. 12 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Carlos Pastor:
– Két nappal a vasárnapi Bajnokok Ligája-mérkőzés után a korábban kevesebbet játszók kaptak lehetőséget. Az eredménnyel elégedett vagyok. Készülünk a szombati, PSG elleni BL-rangadóra.
Tomori Győző: – Jó meccset játszottunk az erősebb keretű, a BL-ben vitézkedő Szegeddel. Voltak jó periódusaink, elsősorban a támadójátékunkkal vagyok elégedett.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Szeged 11 11 399–282 +117 22
2. Tatabánya 10 7 1 2 267–237 +30 15
3. Csurgó 9 7 1 1 245–219 +26 15
4. Veszprém 8 6 2 263–190 +73 12
5. Balatonfüred 10 6 4 262–254 +8 12
6. Gyöngyös 10 5 1 4 269–272 –3 11
7. FTC 8 5 3 209–192 +17 10
8. Komló 9 4 1 4 237–261 –24 9
9. Dabas 11 2 2 7 273–293 –20 6
10. Cegléd 9 3 6 233–263 –30 6
11. Budakalász 10 2 2 6 247–280 –33 6
12. Eger 9 2 1 6 235–277 –42 5
13. Mezőkövesd 9 1 1 7 204–254 –50 3
14. Vecsés 9 9 192–261 –69 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik