Férfi kézi NB I: megverte és megelőzte a Füred a Gyöngyöst

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.13. 16:31
A Balatonfüred a 36. percben szerzett először vezetést, utána viszont nem engedte ki a győzelmet a Gyöngyössel szemben az élvonalbeli kézilabda-bajnokság 6. fordulójában.

A fordulót megelőzően 5. helyen álló Gyöngyös kezdte jobban a találkozót, s alig több mint hat perc elteltével 6–2-re vezetett a Balatonfüred otthonában. Csoknyai István vezetőedző egy időkérést követően rendezte a hazai sorokat és a Balaton-partiak elkezdték a felzárkózást: 18 percnyi játék után, 10–9-nél egyetlen gólra kerültek az egyenlítéstől. A vendégek azonban ezt az egygólnyi fórt egészen a második félidőig megőrizték (14–15).

A Balatonfüred a fordulás után egyenlített (15–15), majd a 36. percben, 18–17-nél először a vezetést is megszerezte. A Gyöngyös 12 percen keresztül gólképtelen maradt, ezt a hazaiak egy 5–0-s sorozattal torolták meg. A hajrában ugyan két-három gólra felzárkózott, az egyenlítésre nem volt esélye a vendégcsapatnak, amely 27–24-re kikapott, és így a tabellán visszacsúszott a fürediek mögé.

KÉZILABDA NB I
FÉRFIAK

BALATONFÜREDI KSE–HE-DO BBRAUN GYÖNGYÖS 27–24
(14–15)
Balatonfüred, 700
néző. Vezette: Bíró, Kiss O.
BALATONFÜRED:
Fazekas – Hornyák 4 (3), MÁTHÉ 5, Szemjonov 1, TOPIC 9, SZITA 3, Bóka. Csere: ANDÓ (kapus), Kemény 2, Varga M., Déber, Németh B., Kancel, DA SILVA, Karvatszki, ZDOLIK 3. Edző: Csoknyai István
GYÖNGYÖS:
Tóth M. – Urbán 2, MARKEZ 4 (1), VILOVSZKI 4, Gerdán, Varsandán 2 (1), DURIS 5. Csere: Buzogány (kapus), Németh T. 1, Sipeki, Ubornyák 1, Gábori 1, M. Krivokapics, HERCEG 4, István, Sajin. Edző: Konkoly Csaba
Az eredmény alakulása. 6. perc:
1–4. 12. p.: 4–8. 18. p.: 8–9. 23. p.: 9–12. 27. p.: 11–12. 34. p.: 16–17. 45. p.: 22–17. 49. p.: 22–20. 55. p.: 25–21
Kiállítások:
2, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Csoknyai István: –
A mérkőzés elején pontatlanul támadtunk, és szellősen védekeztünk, amit a Gyöngyös kihasznált, és négy góllal elhúzott. Aztán még a szünet előtt sikerült visszajönnünk a meccsbe, majd a fordulás után már csak a mi akaratunk érvényesült és biztosan győztünk.
Konkoly Csaba: –
Sajnos a második félidő eleje rányomta bélyegét a mérkőzésre. Utána mindent megpróbáltunk, de már csak futottunk az eredmény után.

AZ ÁLLÁS
1. Szeged 7 7 256–179 +77 14
2. Tatabánya 6 4 1 1 158–143 +15 9
3. Veszprém 4 4 143– 90 +53 8
4. Csurgó 5 4 1 133–126 +7 8
5. Balatonfüred 7 4 3 184–181 +3 8
6. Gyöngyös 6 3 1 2 162–148 +14 7
7. Komló 6 3 3 156–170 –14 6
8. Dabas 6 2 1 3 144–146 –2 5
9. Cegléd 5 2 3 124–136 –12 4
10. Budakalász 6 1 1 4 145–169 –24 3
11. Mezőkövesd 6 1 1 4 140–169 –29 3
12. FTC 4 1 3 92–103 –11 2
13. Eger 5 1 4 116–163 –47 1
14. Vecsés 5 5 106–136 –30 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik