Férfi kézi NB I: Éles József átadta csapata irányítását Danyi Gábornak

P. K.P. K.
2023.11.27. 10:29
null
Éles Józseftől (a kép bal szélén) Danyi Gábor (jobbról a második) veszi át a Fejér-B.Á.L. Veszprém irányítását (Fotó: veszpremikse.hu)
Éles József átadta a vezetőedzői pozíciót Danyi Gábor szakmai igazgatónak a Fejér-B.Á.L. Veszprém kézilabdacsapatánál, amely sereghajtó a férfi NB I-ben.

„Úgy néz ki, a kiesést már nem kerüljük el, de reméljük, ezzel az új felállással új lendületet kap a csapat. Természetesen mindenben segítem Gábor munkáját – nyilatkozta a Fejér-B.Á.L. Veszprém honlapjának, a veszpremikse.hu-nak Éles József, az egyesület alapítója, aki átadta a csapat irányítását az eddig szakmai igazgatóként dolgozó Danyi Gábornak. – A jövőben olyan csapatot kell építenünk, ami tényleg csak lelkes magyar fiatalokból épül fel.”

Éles elmondta, hosszabb távon továbbra is az NB I-ben képzelik el a jövőt, de ehhez hosszabb távú szerződéseket kell kötniük a játékosokkal, hogy ne kelljen minden évben kilenc új játékost igazolniuk.

A Fejér-B.Á.L. Veszprém legutóbb szombaton, a közvetlen riválisnak számító PLER-től kapott ki hazai pályán 34–23-ra és két ponttal utolsó, 14. helyen áll a tabellán 11 fordulót követően.

A klubtulajdonos Éles József a Veszprém Megyei Naplónak nyilatkozva arról beszélt, a csapat hamarosan elköltözhet a városból.

„Miután most nem vagyunk itt megbecsülve, tárgyalásokba kezdtünk annak érdekében, hogy a felnőtt csapatunkat idővel elköltöztessük Veszprémből, majd a jövőben annak a keretnek neveljünk fiatalokat. Mélyre ástuk magunkat, várnánk, remélnénk a segítséget, de mindhiába. Alighanem minden érdekeltnek ez lesz a legjobb megoldás” – hangsúlyozta.

A FÉRFI KÉZI NB I ÁLLÁSA
1. Veszprém1111––454–295+15922
2. Szeged1110–1390–310+8020
3. Tatabánya118–3320–302+1816
4. FTC11614357–327+3013
5. Csurgó11524316–319–312
6. Gyöngyös11515326–344–1811
7. Balatonfüred115–6295–296–110
8. NEKA115–6293–300–710
9. Budakalász115–6294–322–2810
10. Dabas11416312–330–189
11. Eger114–7285–354–698
12. Komló113–8281–321–406
13. PLER11218291–337–465
14. Veszprémi KKFT111–10291–348–572

 

Legfrissebb hírek

Danyi Gábor nem volt elégedett az FTC–Győr rangadó színvonalával

Kézilabda
2026.11.02. 11:59

Férfi kézilabda NB I: a Győr és a Tatabánya idegenben, a Veszprém hazai pályán nyert

Kézilabda
2026.10.31. 20:29

Hegedűs Tibor lett az egri férfi kézicsapat vezetőedzője

Kézilabda
2026.10.27. 19:12

Kilvinger Bálint: Bárki ellen reális esélye van a Szigetszentmiklósnak

Kézilabda
2026.10.27. 11:02

A 15 gólt szerző Szilágyi Benjámin vezérletével simán nyert a Pick Szeged

Kézilabda
2026.10.25. 19:31

A Budai Farkasok ellen sem hibázott a Veszprém a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.10.24. 19:51

Távozott a férfi kézi NB I-ben sereghajtó Eger vezetőedzője

Kézilabda
2026.10.22. 16:27

Férfi kézilabda NB I: Pestszentlőrincen is kikapott az újonc Eger

Kézilabda
2026.10.21. 19:55