Férfi kézi NB I: az FTC végig vezetve nyert Tatabányán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.09.18. 19:35
null
A Tatabánya újra kikapott a Fraditól (Fotó: Szabó Miklós)
A Ferencváros értékes győzelmet aratott Tatabányán a férfi kézilabda NB I-ben: a fővárosi csapat sorozatban harmadszor nyert Vladan Matics csapata ellen.

Az FTC a negyedik percben már 5–1-re vezetett Tatabányán, a fővárosiak stabilan védekeztek, de bátran támaszkodhattak Marián Zernovic kapus teljesítményére is, támadásban pedig látszólag felszabadultan játszottak. 8–8-nál ugyan egyenlíteni tudott a hazai együttes, de az előnyt nem tudta magához ragadni, így a félidőben újra négy gól volt a vendégek előnye.

A játék képe nem változott a második félidőben sem, sőt: sokatmondó volt, hogy Vladan Maticsnak három percen belül kétszer is időt kellett kérnie, ugyanis a Fradi nyolcra növelte előnyét. A biztos vezetés tudatában taktikusan kézilabdázhatott az FTC, a Tatabánya a hajrában csak háromra tudta megközelíteni „mumusát”, de a pontszerzéshez ez nem volt elég. A Fradi sorozatban harmadszor múlta felül a Bányászt.

A MÉRKŐZÉS UTÁN VLADAN MATICS ÉS HORVÁTH ATTILA ÉRTÉKELT AZ NSO TV-NEK

A másik pénteki mérkőzésen az Európa-liga-induló Gyöngyös a Budakalászt győzte le három találattal.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
GRUNDFOS-TATABÁNYA KC–FTC 24–27 (12–16)
Tatabánya,
700 néző. V: Bócz L., Wiedemann V.
TATABÁNYA: Wyszomirski – Hornyák P. 2, Ancsin 1, GYŐRI M. 6, Debreczeni 2, Ilyés, Molnár B. 3 (2). Csere: Konecny (kapus), JUHÁSZ Á. 5, Nemes, Balogh Zs. 4, Sipos, Zdolik, Szunajko 1. Edző: Vladan Matics
FTC: ZERNOVIC – Bujdosó 3 (1), SCHÄFFER 5, Bognár A. 1, PORDÁN 4, Nagy Bence 4, Kovacsics 3. Csere: Deményi, Győri K. (kapusok), SCHUCH, Mikita 3, FÜZI 4, Prainer, Andjelics, Ónodi-Jánoskúti. Edző: Horváth Attila
Az eredmény alakulása. 4. perc: 1–5. 14. p.: 8–8. 21. p.: 9–14. 38. p.: 14–20. 42. p.: 15–23. 49. p.: 20–24. 55. p.: 22–26
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Vladan Matics:
– Jobb volt a Fradi. Ismét idegesen játszottunk, sokat hibáztunk, és végig futottunk az eredmény után.
Horváth Attila: – Amit kértem, azt a csapat maximálisan végrehajtotta. A tét nem minket nyomott, hiszen tavaly mind a négy pontot elvettük a Tatabányától. Különösebb felelősség nélkül, végi jól játszottunk. A hatvan perc alatt mutatott játékunkkal megérdemeltük a győzelmet. Sajnálom, hogy a szurkolóink nem láthatták ezt a helyszínen, de remélem, a tévé előtt élményt szereztünk nekik.

HE-DO B. BRAUN GYÖNGYÖS–BUDAKALÁSZ 34–31 (18–15)
Gyöngyös
, 400 néző. V: Nagy F., Túróczy J.
GYÖNGYÖS: Tóth M. – Urbán 1, MARKEZ 6, DURIS 3, VILOVSZKI 3, HERCEG 5, VARSANDÁN 7 (4). Csere: Merkovszki, Nagy B. (kapusok), HALÁSZ 6, Jaros, Ubornyák 1, Hegedüs 1, Gábori 1, Gerdán, Gráf. Edző: Konkoly Csaba
BUDAKALÁSZ: Boros – Nagy N. 2 (2), Radnic 2, Dávid M., ROTIM 6, Holpert 3, KONCZ 7. Csere: Váczi D. (kapus), Tyiskov 1, Fórizs, PROKOP 4, Kiss B., Varjú, Ceranic 2, Perisics 4, Simányi. Edző: Csoknyai István
Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–4. 12. p.: 7–8. 18. p.: 11–9. 24. p.: 14–12. 36. p.: 22–19. 42. p.: 24–22. 48. p.: 28–24. 54. p: 31–27
Kiállítások: 12, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Konkoly Csaba:
– Nagyon jól felkészített csapattal szemben kellett megmutatni, mit tudunk. A védekezésben ezúttal elég hektikusak voltunk, de a támadójátékunk azt mutatta, amit vártam, amire készültünk.
Csoknyai István: – Nagy erőket mozgósítottunk azért, hogy meglepetést okozzunk a Mátraalján. Végig ott loholtunk a hazaiak nyakán, de nem tudtunk utolérni őket. Idegenben harmincegy góllal meccset lehetne nyerni.

AZ ÁLLÁS
1. Veszprém 4 4 146–85 +61 8
2. Szeged 4 4 133–97 +36 8
3. Gyöngyös 4 3 1 114–103 +11 6
4. FTC 2 2 58–43 +15 4
5. Tatabánya 3 1 1 1 76–78 –2 3
6. Budakalász 5 1 1 3 124–148 –24 3
7. Komló 2 1 1 55–51 +4 2
8. Balatonfüred 3 2 1 74–78 –4 2
9. Veszprémi KKFT 3 1 2 75–92 –17 2
10. Orosháza 3 1 2 69–90 –21 2
11. Cegléd 3 1 2 61–86 –25 2
12. Dabas 2 2 48–52 –4 0
13. Eger 1 1 27–32 –5 0
14. Csurgó 3 3 71–96 –25 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik