Férfi kézi NB I: a Veszprém 13 góllal nyert a Tatabánya ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.04. 18:28
null
Ugaldéra már nem jutott tatabányai ember (Fotó: Gy. Balázs Béla)
Az MKB Veszprém hazai pályán 35–22-re nyert a Grundfos-Tatabánya ellen a férfi kézilabda NB I elődöntőjének első mérkőzésén, így már csak egy győzelemre van a finálétól.

Vérmes reményeik nem lehettek a tatabányaiaknak, és végül nem is sikerült meglepetést okozniuk, illetve annak közelében járniuk. Pedig viszonylag sokáig tartani tudták a lépést a Veszprémmel, amely a 22. percben még csak 10–9-re vezetett.

A különbség a szünetig ötgólosra nőtt, és bár a második félidő első felében is jól tartotta magát a vendégcsapat, a végére mégis nagy verésbe szaladt bele. A hazaiaknál a büntetőket hibátlanul lövő Iváncsik Tamás volt a legeredményesebb (nyolc góllal), de a hajrában Császár Gábor is megszórta magát. A tatabányaiaknál Lele Ákos és Pordán Bálint teljesítménye érdemel említést.

A második félidő elején a Veszprém és a magyar válogatott vezéregyénisége, Nagy László térdsérülést szenvedett, így a kispadon fejezte be az összecsapást.

„Ütköztünk és ugyanott ütöttem meg a térdem, mint legutóbb a Kiel ellen – mondta Nagy László a mérkőzést követően, miután dr. Mahunka Zsolt csapatorvos megvizsgálta. – Fáj a térdem, de talán nincs nagy baj. Egyelőre pihentetnem kell, majd hétfőn meglátjuk, mennyire javul.”

FÉRFI KÉZILABDA NB I
AZ ELŐDÖNTŐ PROGRAMJA

1. MÉRKŐZÉS
MKB VESZPRÉM–GRUNDFOS TATABÁNYA 35–22 (17–12)

Veszprém, 2000 néző. Vezette: Kékes Cs., Kékes P.
VESZPRÉM: Fazekas – Rodríguez 3, Laluska 2, Schuch, Oneto 4, Dzsamali 4, Iváncsik G. 3. Csere: Borbély (kapus), Gulyás, CSÁSZÁR 7, IVÁNCSIK T. 8 (5), Nagy L. 1, Ugalde, Terzic 3, Sulic, Pesic
TATABÁNYA: Kiss O. – Harsányi, LELE Á. 8 (5), Pordán 5, Kiss Á. 3, Bodó 3, Törő. Csere: Szente (kapus), Juhász, Schneier 1, Pásztor Á. 1, Vaskó, Iváncsik Á. 1, Dénes, Nagy Sz., Rossoni
Az eredmény alakulása. 7. perc: 4–3. 22. p.: 10–9. 25. p.: 13–9. 47. p.: 28–16
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 5/5
Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Veszprém javára
MESTERMÉRLEG
Carlos Ortega, a Veszprém edzője: – Nehezen dolgozzuk fel a kiesésünket a BL-ből, pedig mennünk kell tovább. A bajnokságban az első hely megszerzése a célunk, és ehhez előbb a Tatabányával kell csatáznunk. Sérülések is sújtanak bennünket, de remélem, Nagy László térde gyorsan rendbe jön.
Debre Viktor, a Tatabánya edzője: – Sok fiatal tehetséges játékossal felállva igyekeztünk kihozni magunkból a maximumot, ami arra volt elegendő, hogy 22 gólt lőjünk világhírű ellenfelünknek. A támadójátékunkat javítanunk kell a bronzmérkőzésekig.


Május 5.: Szeged–Csurgó, 12.35 (tv: RTL Klub)

2. MÉRKŐZÉS
Május 8.: Tatabánya–Veszprém, 18
Május 9.: Csurgó–Szeged, 19

3. MÉRKŐZÉS (ha kell)
Május 12.: Veszprém–Tatabánya, 18. Szeged–Csurgó 18.55

A 7–11. HELYÉRT
Vác–Cegléd 26–27 (13–16)
Legjobb dobók:
Gábori 6, Császár 5, Korsós, Simányi 4-4, ill. Acusi 6, Dobó 5, Hódi, Pocsai 4-4

AZ ÁLLÁS
7. Balatonfüredi KSE 12 9 3 333–293 +40 18
8. Ceglédi KKSE 13 7 1 5 336–350 –14 15
9. Váci KSE 13 6 7 333–331 +2 12
10. Orosházi FKSE 12 5 1 6 329–318 +11 11
11. Pécsi VSE 12 3 9 335–374 –39 6

 

NŐI KÉZILABDA NB I

Az Érd sokáig csak szenvedett a Vác ellen, de végül 25–21-re nyert a női kézilabda NB I harmadik helyéért vívott párharc mindent eldöntő harmadik mérkőzésén, így megszerezte a bronzérmet.

A Vác az alapszakaszban győzni tudott Érden (25–24-re), a bronzérem megszerzéséhez meg kellett volna ismételnie ezt a bravúrt. Az akkori kulcsemberei közül most többen nem játszhattak, Klivinyi Kinga pedig hiába volt ott, az első játékrészben egyszer sem talált a kapuba. Az Érd azonban ezt sem tudta kihasználni, a szünetben egygólos hátrányban voltak a hazaiak.

A fordulás után Klivinyi elkezdte szórni a gólokat, először a meccs során két találattal is „elhúzott” a Vác, de az Érd gyorsan fordított (15–14). Ezt követően emberelőnybe is kerültek a hazaiak, ám nem tudtak lendületből tovább száguldani. Olyannyira nem, hogy a Vác visszavette a vezetést – pedig Klivinyire kijöttek követő emberfogásra –, és perceken keresztül 1-2 góllal közelebb volt a harmadik helyhez.

Szabó Edina 17–19-nél, a 49. percben időt kért, ami jó döntés volt, ugyanis pillanatok alatt egyenlített együttese, majd fordított is. Ehhez nagy segítséget kapott a váciaktól, akik egymás után adták el a labdákat a hajrában. Ezek a hibák végzetesnek bizonyultak, az Érd 25–21-re nyert, így megszerezte első bronzérmét a női kézilabda NB I-ben.

NŐI KÉZILABDA NB I
A 3. HELYÉRT, 3. MÉRKŐZÉS
ÉTV-ÉRDI VSE–VÁCI NKSE 25–21 (11–12)

Érd, 300 néző. V: B. Pech Katalin, Vágvölgyi Mária
ÉRD: Oguntoye – Koren 2, Kovács Anna 3, WOLF 8 (3), Kisfaludy 1, Szekeres 2, Balog B. Cs: Janurik, Gridnyeva (kapusok), VUKCSEVICS 3, ELEZ 5(1), Bognár, Vincze 1, Kovács G. Edző: Szabó Edina
VÁC: TRIFFA – NIKSIC 3, Barján 2, Farkas 2 (1), Fülöp 1, Klivinyi 4, Szádvári 2. Cs: Bíró, Juhász (kapusok), HÁMORI 2, KAMPER 3, Mészáros 2. Edző: Ottó Katalin
Az eredmény alakulása. 7. p.: 3-1. 10. p.: 3–3. 16. p.: 4–5. 18. p.: 7–5 22. p.: 8–8. 32. p.: 11–14. 39. p.: 15–14. 47. p.: 16–18. 51. p.: 19–20. 54. p.: 22–20.
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 6/4 ill. 1/1.
MESTERMÉRLEG
Szabó Edina: – Majdnem beletört a fogunk az ellenfél kapusának fantasztikus teljesítményébe, de a lányok hihetetlenül nagyot harcoltak. Fantasztikus érzés, hogy az egész város ünnepli velünk ezt a csodálatos bronzérmet.
Ottó Katalin: – A nagy hal megint megette a kishalat. Mindent megpróbáltunk, de elfogytunk a végére.
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–1, az Érdnek.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik