Férfi kézi NB I: a szegedi kapus is gólt dobott a Fürednek

Vágólapra másolva!
2014.12.10. 18:38
null
A szegedieknek szinte minden sikerült a második félidőben, még Sierra is gólt lőtt az üresen maradó kapuba <br />(Fotó: Korponai Tamás, archív)
A listavezető Szeged 12 góllal legyőzte a Balatonfüredet a férfi kézilabda NB I 17. fordulójában. A hazaiak legjobbja a sérüléséből felépülő Antonio García Robledo volt nyolc góllal, de még José Manuel Sierra cserekapus is betalált egy védést követően az ellenfél üres kapujába egész pályáról. A sereghajtó Komló háromgólos győzelmet aratott az utolsó előtti Balmazújváros ellen, így pontszámban beérte ellenfelét. A Tatabánya szoros meccsen győzte le az Orosházát, míg a Csurgó és a Gyöngyös fölényes győzelemmel zárta a fordulót.

A Kielcétől elszenvedett hét végi Bajnokok Ligája-vereség után a Balatonfüred ellen a bajnokságban javított a Szeged. A listavezető Mol-Pick a negyedik helyezett Balaton-partiak ellen őrizte meg százszázalékos mérlegét.

A motiváltan kézilabdázó, fiatal erőkből álló vendégek bő húsz percen át tartották a lépést az ebben az időszakban ziccereket és három büntetőt is kihagyó európai hírű ellenfelükkel. Az első félidő hajrájában 4–0-s rohammal fordítottak Ancsin Gáborék. Szünet után jóval lendületesebben játszott a magyar bajnoki ezüstérmes, amely a 43. percben már 29–19-re vezetett. A Szeged őrzi veretlenségét, míg a szép jövő előtt álló Balatonfüred a negyedik vereségét szenvedte el.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
17. FORDULÓ

MOL-PICK SZEGED– BALATONFÜREDI KSE 38–26 (17–13)
Szeged, 1000 néző. V: Dobrovits, Tájok
SZEGED: Wyszomyrski – Mindegia 3, ANCSIN 7, Källman 1, Blazevic, Zubai Sz. 1, GARCIA ROBLEDO 8. Csere: SIERRA (kapus) 1, Prodanovics 1, Balogh Zs. 3, Bombac 2, Ilyés 2, Vadkerti A. 2, PARRONDO 4 (3), Vranjes 2, Fekete 1. Edző: Carlos Pastor
BALATONFÜRED: Székely M. – Gábori, Grigorjev, SZÖLLŐSI BALÁZS 5, Bánhidi 3, FALUVÉGI 6, Kovacsics P. 2. Csere: Borbély Á. (kapus), Ligetvári, Gerdán, GYŐRI 7 (1), Németh B. 2, Nemes 1, Törteli, Vasvári. Edző: Csoknyai István
Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–2. 11. p.: 5–5. 22. p.: 10–11. 26. p.: 14–11. 33. p.: 20–15. 38. p.: 24–18. 43. p.: 29–19. 50. p.: 32–21. 54. p.: 33–24
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 7/3, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Carlos Pastor:
– A szombati, Kielce elleni Bajnokok Ligája-rangadó sokat kivett a csapatból, ennek tudom be, hogy kissé álmosan kezdtünk. Összességében azonban elégedett vagyok játékosaimmal, mert védekezésben és támadásban is jó teljesítményt nyújtottak.
Csoknyai István: – Sérültjeink távollétében kilenc juniorválogatottal vettük fel a küzdelmet. Csapatom valamennyi tagja példaértékűen küzdött.

CSURGÓI KK– PLER BUDAPEST 29–19 (12–9)
Nagyatád, 500
néző. V: B. Pech, Vágvölgyi
CSURGÓ: MIJATOVICS – Gebhardt 1, Borsos 3, Ratajec 3, Pordán 1, LELE Á. 5, Nagy M. 4. Csere: BALOGH T. (kapus), Herbert, Nagy D. 1, Cavor, Puhovszkij, Gazdag 4 (3), Oláh 2, Osztrusko 3, Szöllősi 2. Edző: Sótonyi László
PLER: Kránitz – Auth, J. Mikita 1, VADKERTI G. 2, Kocsi 1, LEIMETER 5, Gyene 2 (2). Csere: Váczi (kapus), Bak 1, Kemény 2, Tóth P. 1 (1), Laurencz 2 (2), Stranigg F. 1, Rédai 1, Bohács, M. Mikita
Edző: Hutvágner István
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–1. 7. p.: 5–2. 13. p.: 8–3. 19. p.: 10–6. 25. p.: 11–8. 27. p.: 11–9. 33. p.: 14–11. 39. p.: 18–12. 42. p.: 20–14. 50. p.: 25–15. 57. p.: 25–17. 59. p.: 28–18
Kiállítások: 8, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 7/5
MESTERMÉRLEG
Sótonyi László: –
Utolsó ez évi, hazai mérkőzésünkön teljesítettük a tőlünk elvártakat. Nagyon nehéz ebben az alapszakaszban megfelelően játszani. Az első félidőben egy kicsit még a balatonfüredi meccs bennünk volt.
Hutvágner István: – Jól helytálltunk az első félidőben egy lényegesen erősebb játékerőt képviselő Csurgóval szemben.

SPORT36-KOMLÓ–KÖNIG-TRADE BALMAZÚJVÁROS 27–24 (12–13)
Komló, 800 néző. V: Bacs, Bóna
KOMLÓ: GRANICS – OSZLÁR 4, Marcsek, Hadziomerovics 2, Nagy Z. 1, SZÖLLŐSI BENCE 6, RADJENOVICS 5. Csere: Selymes (kapus), SZEMIKOR 8 (3), Szögi 1, Sebestyén, Péter-Szabó. Edző: Ratko Djurkovics
BALMAZÚJVÁROS: KNEZEVICS – Nagy N. 2, OLÁH 3, ACUSI 8 (4), István 2, Bali 1, Csuruvija 4. Csere: Pajkó (kapus), Balázs, KORSÓS, Hajdú T., Mateo 2, Temesvári 2. Edző: Füzesi Ferenc
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–0. 21. p.: 7–7. 43. p.: 17–17. 48. p.: 20–20. 54. p.: 25–21
Kiállítások: 16, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 5/4
MESTERMÉRLEG
Ratko Djurkovics:
– Megvannak a céljaink, és tudjuk, hogy mit kell tennünk ezért. A csapat lassan eljut arra a nívóra, amit ez az osztály megkövetel.
Füzesi Ferenc: – Korrekt játékvezetés mellett a második félidőre összeesett a védekezésünk, ezért szenvedtünk vereséget.

GRUNDFOS TATABÁNYA KC–OROSHÁZI FKSE LINAMAR 25–23 (13–11)
Tatabánya, 800 néző. V: Bán, Szloska
TATABÁNYA: BABASZAFARI – Harsányi 2, BOSKOVICS 8 (2), Juhász Á. 1, Mazák 2, Bodó 2, Törő 2 Csere: PAUL (kapus), DÉNES, Pásztor Á. 3, Muszavi 1, Nagy Sz. 1, Perics 1, DÍAZ 2. Edző: Vladan Matics
OROSHÁZA: IVANISEVIC – Benis, Németh G., Mazics 3, Berta, Csemas 1, Németh L. 3. Csere: MIKLÓS (kapus), Varsandán Á., Milovics 4, Stranigg J. 5, Szeitl, Pásztor M. 1, Tárkányi 1, Knezevics 3 (2). Edző: Vladan Jordovics
Az eredmény alakulása. 9. perc: 5–3. 13. p.: 5–5. 18. p.: 9–6. 25. p.: 11–8. 49. p.: 20–19. 56. p.: 24–19
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Vladan Matics:
– A szokásokhoz híven szenvedtünk. A hajrában, ötgólos előnyünknél három ziccert kihagytunk, így saját magunknak tettük nehézzé a mérkőzést, de legalább jól védekeztünk.
Vladan Jordovics: – A Tatabánya megérdemelten nyert, de ezen a mérkőzésen Buday Dániel mellett még két meghatározó játékosunk is hiányzott, és a meccs közben is megsérült Németh Gábor. Fiatal csapatommal így is jó kézilabdát mutattunk be.


CEGLÉDI KKSE–B. BRAUN GYÖNGYÖS 28–37
(13–15)
Cegléd, 800
néző. V: Andorka, Hucker
CEGLÉD: Bősz – Országh 2, Takács B. 5 (1), Bíró B. 3 (1), Antal 1, Lepsényi 2, Hódi 5. Csere: Bartucz, Mojsilov (kapusok), Hegedűs M. 2, Perisics 5, Nikolicza 3, Tóth N., Sipeki, Pocsai. Edző: Kökény István
GYÖNGYÖS: Tamási – Szalafai, MARCZINKÓ 6, Czina, SÁNDOR Á. 5, VARSANDÁN M. 5, BAKOS 6 Csere: Hudák, Holló (kapusok), Simon 3, Nagy B. 4 (2), Debreczeni 1, Tóth Á. 3, Koller, Iváncsik Á. 3 (2), Koncz 1 (1). Edző: Gulyás István
Az eredmény alakulása. 15. p.: 7–6. 23. p.: 11–11. 27. p.: 11–14. 37. p.: 19–19. 40. p.: 21–23. 49. p.: 21–29. 55. p.: 25–33
Kiállítások: 10, ill. 6 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 6/5
MESTERMÉRLEG
Kökény István:
– A mérkőzés végére nemcsak az energiánk fogyott el, hanem kevesebb lett az egészséges játékosaink száma is. Ez is közrejátszott abban, hogy a negyvenedik perctől nem tudtunk lépést tartani, nem tudtunk egyenrangú ellenfelei lenni a Gyöngyösnek.
Gulyás István: – Az előző három mérkőzésünk mindegyikén valamelyik beállósunkat a játékvezetők piros lappal zárták ki a játékból. Most az első félidőben Debreczeni Dávid jutott erre a sorsra. Persze ha ezen múlik a sikerünk, a következőkben csak egy beállóssal játszunk.

AZ ÁLLÁS
1. Mol-Pick Szeged 15 15 536–349 +187 30
2. Csurgói KK 15 13 1 1 425–337 +88 27
3. Grundfos Tatabánya KC 14 11 3 333–310 +23 22
4. Balatonfüredi KSE 14 9 1 4 387–346 +41 19
5. B. Braun Gyöngyös 15 7 1 7 409–402 +7 15
6. Orosházi FKSE LINAMAR 13 6 1 6 351–352 –1 13
7. Mezőkövesdi KC 15 5 1 9 366–394 –28 11
8. Ceglédi KKSE 15 4 11 412–459 –47 8
9. PLER Budapest 16 3 1 12 394–467 –73 7
10. Balmazújváros 16 2 1 13 369–464 –95 5
11. Sport36-Komló 14 2 1 11 326–428 –102 5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik