Férfi kézi NB I: a Szeged tízet számolt a Balatonfüredre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.14. 19:33
A férfi kézilabda NB I 10. fordulójának mérkőzésén a Mol-Pick Szeged hazai pályán 31–21-re legyőzte a Balatonfüredet. A mérkőzés legeredményesebbje a hazaiak légiósa, a hét gólig jutó Stefan Sigurmannsson volt.

Szombaton, a Bajnokok Ligájában a Nantes látogatott Szegedre (a francia csapat el is vitte a pontokat), kedden pedig a hazai pontvadászatban a harmadik Balatonfüred. A mérkőzést remekül kezdték a hazaiak, Szergej Gorbok és Stefan Sigurmannsson góljaira alapozva negyedóra alatt hattal megléptek, az eredményjelző 9–3-at mutatott. A játékrész második felében összekapta magát a Balaton-parti együttes, és a szünetre feljött három gólra – többek között a cseh légiós, Stanislav Kasparek remeklésének köszönhetően.

A fordulás után a vendégek mintha az öltözőben ragadtak volna, a Szeged tíz perc alatt hatszor (Sigurmannsson két perc leforgása alatt három gólt is szerzett) talált be, a fürediek csak kétszer, így ismét tetemes volt a BL-csapat előnye – tegyük hozzá, Marin Sego remekelt a hazai kapuban. A szegedi közönség az 55. percben rászámolt a fürediekre, ugyanis a házigazda tízgólos fórban volt, amit a végéig meg is tudott őrizni. 31–21

FÉRFI KÉZILABDA NB I
10. FORDULÓ
MOL-PICK SZEGED–BALATONFÜREDI KSE 31–21 (16–13)

Szeged, 1000 néző. V: Pech Katalin, Vágvölgyi Mária
SZEGED:
Sierra – SOSTARIC 4, Buntic 2, Goncalves 1, Bánhidi 1, Källmann 2, Skube 2. Csere: SEGO 1 (kapus), Zsitnyikov 1, SIGURMANNSSON 7 (4), GORBOK 4, Blazevic, Balogh Zs. 1, Zubai Sz. 1, BODÓ 4, Fekete B. Edző: Carlos Pastor
BALATONFÜRED:
FAZEKAS – Hornyák 3 (3), KASPAREK 6, Németh B. 1, Kemény 1, Szemjonov, Bóka. Csere: TOPIC 3, Karvatski 1, Debreczeni 2, Máthé 1, Horváth L. 1, Varsandán 1, Déber 1. Edző: Csoknyai István
Az eredmény alakulása. 6. perc:
2–1. 13. p.: 7–2. 17. p.: 9–4. 21. p.: 12–7. 27. p.: 14–12. 34. p.: 20–13. 40. p.: 22–15. 46. p.: 24–16. 51. p.: 25–17. 55. p.: 28–18
Kiállítások:
10, ill. 8 perc
Hétméteresek:
4/4, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Carlos Past
or: – Hiányérzetem csupán azért van, mert az első félidőben a hét hat elleni védekezésünk sok kívánnivalót hagyott maga után. Örülök önbizalom-növelő győzelmünknek.
Csoknyai István: –
Annak ellenére, hogy sok ziccert hagytunk ki, az első félidőben partnerei voltunk a bivalyerős Szegednek. Szünet után csak tíz percig játszottunk hasonló színvonalon, elsősorban azért, mert a Szeged feszes védekezésének ellenszerét nem találtuk meg.

AZ ÁLLÁS
1. Telekom Veszprém 9 9 317–175 +142 18
2. MOL-Pick Szeged 10 9 1 323–228 +95 18
3. Balatonfüredi KSE 10 8 2 274–249 +25 16
4. Grundfos Tatabánya KC 9 7 2 238–198 +40 14
5. Dabas KC VSE 9 7 2 227–235 –8 14
6. Sport36-Komló 9 5 4 214–233 –19 10
7. Eger Eszterházy SZSE 9 4 1 4 185–215 –30 9
8. CYEB Budakalász 9 3 2 4 248–251 –3 8
9. Ceglédi KKSE 10 2 3 5 221–241 –20 7
10. Csurgói KK 9 3 6 229–262 –33 6
11. B.Braun Gyöngyös 8 1 1 6 183–219 –36 3
12. Orosházi FKSE 9 1 8 204–251 –47 2
13. FTC 9 1 8 205–263 –58 2
14. Váci KSE 9 1 8 205–253 –48 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik