Férfi kézi NB I: a Szeged és a Veszprém is hozta a kötelezőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.26. 19:26
null
A Veszprém hozta a kötelezőt a DVTK-Eger ellen (Fotó: facebook.com/veszpremhandballteam)
A Mol-Pick Szeged a Ferencváros, a Telekom Veszprém pedig a DVTK-Eger ellen nyert a férfi kézilabda NB I keddi játéknapján.

 

A Veszprém „álmosan” kezdett a DVTK-Eger elleni összecsapáson, öt perc után 3–3 volt az állás. David Davis legénysége ezt követően viszont átvette az irányítást, az első játékrész második felében elhúzott ellenfelétől, és a nagyszünetre ötgólos fórt (21–16) alakított ki.

A hazaiak a második félidőre feljavultak, előnyüket szépen fokozatosan növelték, a vége pedig sima is lett, a Telekom Veszprém 45–31-re diadalmaskodott a DVTK-Eger ellen.

Riválisához hasonlóan a Mol-Pick Szeged sem indította jól az FTC elleni meccset, a gárda első góljára egészen az ötödik percig kellett várni, ráadásul az első félidő utolsó tíz percében újra gödörbe került, ebben az etapban mindössze háromszor tudott eredményes lenni. A zöld-fehérek ezzel szemben nyolcszor is betaláltak, így a csapatok 18–16-os állással vonulhattak az öltözőbe.

A hazaiak a folytatásban sem tudtak igazán jól teljesíteni, ötven perc után még mindig csak négygólos előnyben voltak – noha a Szeged győzelme nem forgott veszélyben, Juan Carlos Pastor együttese a vártnál nehezebben, 39–30-ra nyert az FTC ellen.

KÉZILABDA
FÉRFI NB I
MOL-PICK SZEGED–FERENCVÁROSI TC 39–30 (18–16)

Szeged, 2000 néző. V: Földesi, Halász
SZEGED:
Sego – RODRÍGUEZ 6, MAQUEDA 8, Bombac 1, Bánhidi 2, BODÓ 5, Källman 2. Csere: J. Canellas 2, SIGURMANSSON 8 (6), Gaber 3, Kaspárek 1, Zsitnyikov 1, Henigman. Edző: Carlos Pastor
FTC:
Zernovic – Bujdosó, Oláh T. 1, Schuch 2, PRAINER 5, Andjelics 2, Pálos 1. Csere: SZAKÁLY 8 (3), Tóth J. 1, Holdosi 3, ÓNODI JÁNOSKÚTI M. 4, Lukács P. 2, Dósa 1, Kiss B. Edző: Horváth Attila
Az eredmény alakulása. 3. perc:
0–1. 7. p.: 4–1. 11. p.: 6–4. 16. p.: 12–7. 20. p.: 14–8. 25. p.: 15–13. 27. p.: 15–15. 33. p.: 21–17. 39. p.: 23–20. 42. p.: 25–23. 48. p.: 31–26. 53. p.: 33–28. 57. p.: 37–29
Kiállítások:
12, ill. 4 perc
Hétméteresek:
6/6, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Carlos Pastor: –
Az első félidőben azért nem tudtuk eldönteni a mérkőzést, mert sok hibával játszottunk, számos labdát vesztettünk. Szünet után koncentrált, eredményes játékkal tettük egyértelművé a győzelmünket.
Horváth Attila: –
Azt kértem a játékosaimtól, hogy a számunkra tét nélküli meccsen bátran kézilabdázzanak. Maximálisan elégedett vagyok, mert negyvenöt percig egyenrangú ellenfelei voltunk a bajnoki címvédőnek. Az utolsó negyedórában sok technikai hibát követtünk el, ekkor növelni tudta előnyét a Szeged.

TELEKOM VESZPRÉM–DVTK-EGER 45–31 (21–16)
Veszprém, 1000
néző. V: Réti, Szedmák
VESZPRÉM:
Sterbik – Gajic 5 (1), TÖNNESEN 8, Mahé 5 (1), Blagotinsek 3, Mackovsek 1, STRLEK 7. Csere: Palasics (kapus), Terzic, NILSSON 6, Ilics 2, NENADICS 6, Hornyák B., Szuharev, Manaszkov 2. Edző: David Davis
DVTK-EGER:
Lorger – Lezák 1, Rédei 10, Füzi 3, Kiss G., Schmid 5, Szepesi I. Csere: Repóth (kapus), Takács 3, Hegedűs 2, Molnár 1, Vaskó 1, Tóth R. 5 (1), Szepesi N. Edző: Tóth Edmond
Az eredmény alakulása. 5. perc:
2–2. 10. p.: 7–5. 16. p.: 11–7. 23. p.: 16–10. 28. p.: 19–15. 36. p.: 23–18. 42. p.: 28–20. 49. p.: 35–25. 54. p.: 41–28
Kiállítások:
–, ill. 8 perc
Hétméteresek:
2/2, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
David Davis: –
Jó tempóban, bátran kézilabdázott az Eger, így a találkozó remek felkészülést jelentett a hétvégi Bajnokok Ligája-rangadó előtt. Gyakorlatilag BL-ritmusban játszhattunk. Elégedett voltam a védekezéssel és a támadójátékkal is, sokat futottunk, könnyű gólokat lőttünk. Az ötödik percben Sterbik Árpád megsérült, ám azt még nem tudom, milyen nagy a baj, remélem, felgyógyul szombatig.
Tóth Edmond: –
Közönségszórakoztató meccset vívtunk, igyekeztünk felnőni az ellenfelünkhöz, próbáltuk tartani a tempót.

AZ ÁLLÁS
1. Szeged 20 20 714–505 +209 40
2. Veszprém 17 15 2 600–408 +192 30
3. Tatabánya 16 13 1 2 446–382 +64 27
4. Csurgó 16 10 2 4 448–413 +35 22
5. Gyöngyös 17 9 1 7 458–457 +1 19
6. Balatonfüred 16 9 7 422–416 +6 18
7. FTC 17 8 9 443–439 +4 16
8. Komló 16 7 1 8 418–454 –36 15
9. Dabas 17 5 2 10 437–465 –28 12
10. Cegléd 16 5 1 10 389–466 –77 11
11. Eger 17 4 2 11 450–531 –81 10
12. Mezőkövesd 17 2 3 12 407–485 –78 7
13. Budakalász 16 2 3 11 389–467 –78 7
14. Vecsés 16 16 351–484 –133 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik