nemzetisport.hu 2019.05.23 21:48 Frissítve: 2019.05.24 10:56

Férfi kézi NB I: A könnyeimmel küszködtem, de ilyen az élet – Mikler

A férfi kézilabda NB I döntőjének első mérkőzésén a Telekom Veszprém hazai pályán 35–24-re kiütötte a címvédő Mol-Pick Szegedet, így nagyon közel került története 26. bajnoki címéhez. A találkozó után az NSO Tv stábja a parádézó kapussal, Mikler Rolanddal beszélgetett, akinek ez volt az utolsó meccse veszprémi mezben az arénában – a következő szezontól ugyanis szegedi lesz.

 

Mikler Rolandot arról kérdeztük, mennyit gondolt arra, hogy ez volt az utolsó meccse veszprémiként az arénában.

„Ez régóta a fejemben van, számoltam vissza a napokat edzésről edzésre. Mindig eszembe jutott, hogy már csak két hét, már csak pár nap, ez lesz az utolsó hazai mérkőzés veszprémi színekben. De nagy hibát követtem volna el azzal, ha ez rányomta volna a teljesítményemre a bélyegét, és most ez nyomasztott volna. Valamilyen szinten úgy álltam neki, hogy ez is csak egy meccs, amely természetesen a magyar bajnoki címet fogja eldönteni, és nem hatvan, hanem százhúsz percről beszélünk. Nagyon örülök, hogy a csapat ezt a teljesítményt nyújtotta, és kifejezetten örülök, hogy ilyen szerepléssel tudtam búcsúzni a Veszprém Arénától.”

Az NSO Tv videójában a kapus arra is reagál, hogyan érintette, hogy a közönség azt skandálta: gyere vissza!

 MESTERMÉRLEG

David DAVIS, a Veszprém edzője: Újabb őrületes meccs vár ránk

Erről álmodott?
– Ez még az álmaimat is felülmúlta. Fantasztikus mérkőzés volt, amelyet a második félidőben végig uraltunk, semmi kétség nem fért a sikerünkhöz.

– A közönség már ünnepelt a végén, ön még feszülten figyelte a csatát. Ennyire kell koncentrálni nagy előnynél is?
– Kiválóan játszottunk, de a figyelemnek nem szabad lankadnia sem a pályán, sem a kispadon. Ezúttal minden összejött, csodálatos búcsúmeccsen köszönhetett el az arénától öt játékosunk, Nagy László, Momir Ilics, Mikler Roland, valamint Dzsamali Iman és René Toft Hansen.

Miklert megdicsérte a meccs után?
– Őt is, a többieket is. Az első félidőben a szegediek kiválóan tartották magukat, sőt a második elején kettővel vezettek. A folytatásban viszont nem volt kérdés, nagy fölényben játszottunk.

A cseréknek, netán a taktikai változtatásoknak köszönhette a Veszprém az elsöprő diadalt?
– Ugyanazt a taktikát játszottuk, mint más meccseinken, a legtöbbször a szélsőinket cseréltem. Blaz Blagotinsek kizárása után változtatnunk kellett, de megoldottuk a pótlását. A cseréink kiválóan szálltak be, főleg Petar Nenadics tett sokat, aki remekül megértette magát társaival. Mikler bravúros védései szintén hatalmasat lendítettek a játékunkon.

Eldőlt a bajnoki döntő?
– Szó sincs róla! A Szeged kiváló csapat, és láttunk már éppen elég példát arra, hogy a nagy különbség elolvadt. Győzni megyünk vasárnap Szegedre, ahol újabb őrületes meccs vár ránk.

Carlos PASTOR, a Szeged edzője: Három évet visszaléptünk

Udvariasan gratulált a veszprémieknek, de az arcára van írva a csalódottság. Van innen visszaút?
– Nagyon súlyos vereséget szenvedtünk, nehéz helyzetben vagyunk, de a bizakodást nem adhatjuk fel. Ellenfelünk a második félidőben egyszerűen állva hagyott bennünket. Nem tudtuk ott folytatni a játékot a szünet után, ahol az első játékrészben abbahagytuk, pedig addig jobbára mi kontrolláltuk a küzdelmet.

Mi volt az összeomlás oka?
– Kicsúszott a kezünkből a meccs, alig sikerült helyzetet kialakítanunk, és ha mégis, elhibáztuk. Huszonkét gólt kaptunk a szünet után. Ez nagyon sok. És erre csak tízzel válaszoltunk. Csapatom az utóbbi hónapokban remekül teljesített, felnőtt a Veszprémhez és a sportág legjobbjaihoz. Ezúttal viszont azt éreztem, három évet visszaléptünk.

Nagyon hiányzott Alen Blazevic védőjátéka, valamint Bodó Richárd és Dean Bombac góljai?
– Valóban más a védekezésünk, ha Blazevic játszik, de más csapatoknál is előfordul sérülés. Ezt a helyzetet tudni kell kezelni. Bodó nincs jó passzban, az előző idényben jobb volt a teljesítménye. Azon vagyunk, hogy újra visszanyerje az igazi formáját.

Miben reménykedhetnek a visszavágón?
Mindent meg kell tennünk, hogy a közönségünknek ne okozzunk újabb csalódást. Meg kell mutatni, hogy büszke, jó csapat vagyunk, amely fel tud állni a padlóról. Nyerni akarunk, s ezért mindent megteszünk.

Megpróbáljuk, de sok esélyt nem adok magunknak… – Bánhidi

„Nagy Laci nélkül ez már nem az a Veszprém” – így búcsúznak a szurkolók

FÉRFI KÉZILABDA NB I
DÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

TELEKOM VESZPRÉM–MOL-PICK SZEGED 35–24 (13–14)
Veszprém, 5019 néző. Vezette: Gjeding, M. Hansen (dánok)
VESZPRÉM: Sterbik – GAJIC 9 (6), NAGY L. 3, Lékai 3, B. Blagotinsek 1, MACKOVSEK 2, Manaszkov 4. Csere: MIKLER (kapus), TERZIC, A. Nilsson 3, Tönnesen 1, M. llics 1, MAHÉ 2, P. NENADICS 6. Edző: David Davis
SZEGED: Alilovic – Sostaric 2, MAQUEDA 5, Gaber, Bánhidi 3, Källman 1, Bombac. Csere: Sego (kapus), Zsitnyikov 4, J. CANELLAS 8 (4), Bodó, Sigurmannsson 1 (1), Henigman. Edző: Juan Carlos Pastor
Az eredmény alakulása: 5. perc: 2–1. 10. p.: 5–4. 14. p.: 6–6. 20. p.: 11–8. 23. p.: 12–11. 26. p.: 12–13. 33. p.: 15–15. 37. p.: 18–17. 41. p.: 20–17. 44. p.: 23–18. 51. p.: 28–19. 53. p.: 30–19
Kiállítások: 14, ill. 8 perc
Hétméteresek: 6/6, ill. 8/5 

A visszavágót vasárnap 18 órától (Tv: M4 Sport; élőben az NSO-n) Szegeden rendezik meg.

 

2019.06.21 19:02:29

Kézilabda SIMON JÓZSEF

NAGY LÁSZLÓ-SOROZAT, 2. RÉSZ. 19 évesen került a világ legjobb klubjához, és a válogatottban is gyorsan vezérré vált.

2019.06.23 20:26:40

Kézilabda nemzetisport.hu

Az esküvőjére készülő balátlövő az Elek Gyula Arénában készített fotósorozatot párjával.

2019.06.17 18:55:10

Kézilabda VINCZE SZABOLCS

Kétkezi falusi munka, edzői terror, közel tíz évnyi lemaradás ellenére a világ legjobb beállója lett.

2019.06.16 17:07:31

Kézilabda nemzetisport.hu

Az Eb-részvételt és a csoportelsőséget korábban bebiztosító csapatunk veretlenül zárta a selejtezőt.

2019.06.14 18:56:23

Kézilabda SIMON JÓZSEF

NAGY LÁSZLÓ-SOROZAT, 1. RÉSZ • Adva volt az édesapja példája, a magassága, mégis a kézilabdát választotta.