Férfi kézi NB I: 4 meccs, 3 győzelem – belelendült a Fradi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.09. 18:51
A Ferencváros hazai pályán 30–25-re legyőzte az Egert a férfi kézilabda NB I pénteki játéknapján.

Az FTC teljesen megérdemelt győzelmet aratott, hiszen a vendégek egyszer sem vezettek az Elek Gyula Arénában rendezett mérkőzésen. A zöld-fehérek a szünetben kétgólos előnyben voltak (13–11), majd a második félidőt egy 6–2-es rohanással kezdték (19–13), ezzel megalapozták a sikerüket. A házigazdáknál Bujdosó Bendegúz tíz találatig jutott.

A Ferencváros az első 13 bajnoki mérkőzéséből csak egyet nyert meg a bajnokságban, az előző négy meccséből azonban hármat is, így elmozdult a kiesőzónából.

A Cegléd az első félidőben még tartotta a lépést a harmadik helyezett Tatabányával (10–10), a második játékrész közepére azonban ötgólos hátrányba került (15–20), innen pedig már nem tudott felállni. A ceglédiek hazai környezetben a Szegedtől (26–30) és a Budakalásztól (26–30) is négy góllal kaptak ki.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
FTC–EGER SBS ESZTERHÁZY 30–25 (13–11)
Elek Gyula Aréna, 300
néző. V: Horváth P., Marton B.
FTC: Zernovic 1 – BUJDOSÓ 10 (5), Marczinkó 3, Andjelics 2, Benmiloud 1, Bali 2, PÁLOS 4 (1). Csere: NAGY L. 1, Kovács R. (kapusok), Kocsi 1, PORDÁN 3, Rédai 1, Oláh 1, Bakos, Grebenár. Edző: Horváth Attila
EGER: Stochl – Vaskó 1, RADOJEVICS 4, Bajorhegyi 1, Kiss G., Petro 2, Antl 3 (2). Csere: Repóth (kapus), Aflitulin 5 (1), Szabó P. 3, Takács B. 1 (1), Dobó, Lezák, Szepesi 2, FÜZI 3. Edző: Tóth Edmond
Az eredmény alakulása. 8. p.: 4–1. 12. p.: 7–3. 21. p.: 9–8. 26. p.: 11–11. 35. p.: 17–12. 41. p.: 21–15
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 6/6, ill. 5/4
MESTERMÉRLEG
Horváth Attila:
– Sokat készültünk erre a mérkőzésre, visszatértünk a régi védekezésünkhöz, ami nagyon jól működött, ezzel tudtunk nyerni.
Tóth Edmond: – Gratulálok a Fradinak, úgy küzdött, ahogy ilyen helyzetben kell, mi pedig túl kényelmesen játszottunk, s ez sima vereséghez vezetett. A második félidő elején buktuk el a meccset.

CEGLÉDI KK SE–GRUNDFOS TATABÁNYA 22–26 (10–10)
Cegléd, 750
néző. V: Bíró, Kiss
CEGLÉD: Pallag – Juhász 2, GRBOVICS 5, Lászlai 4, Borsos 2, Radovics 4, RADNIC 5 (2). Csere: MOJSZILOV (kapus), Szabó, Megyeri, Tóth. Edző: Jakab László
TATABÁNYA: IANCU – Vujovics 1, Bozsovics 3, SZÖLLŐSI SZ. 4, Juhász 1, Vrankovic 3, PÁSZTOR 9. Csere: Székely (kapus), Ilyés, Dénes, Harsányi 1, Rosta, Szöllősi B. 3, Sipos 1. Edző: Vladan Matics
Az eredmény alakulása. 5. perc: 2–2. 14. p.: 4–5. 18. p.: 4–8. 22. p.: 6–8. 28. p.: 9–9. 32. p.: 11–10. 43. p.: 15–20. 54. p.: 19–24
Kiállítások: 6, ill. 2 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Jakab László:
– A közönség számára tetszetős, hajtós meccs volt. A második félidő végére elfáradtunk, mert nem tudtam sokat cserélni. Jól küzdöttünk, s azért melózunk, hogy majd a mostaninál gyengébb ellenféllel szemben nyerni tudjunk. Gratulálok a Tatabányának, mert nagyon jó mérkőzést játszottunk.
Vladan Matics: – Ez igazi kemény férfimunka volt. Kellemetlen ellenfél a Cegléd az agresszív védekezésével. Az utolsó pillanatig harcolt, amihez meg is kapta a támogatást a szurkolóitól. Az első félidőben sok ziccert hibáztunk, Mojszilov fantasztikusan védett, de megérdemelten nyertünk. Gratulálok a Ceglédnek, nagyon korrekt meccs volt!

AZ ÁLLÁS
1. Telekom Veszprém 16 16 573–321 +252 32
2. Mol-Pick Szeged 18 14 2 2 586–429 +157 30
3. Grundfos Tatabánya KC 17 14 3 455–385 +70 28
4. Balatonfüredi KSE 16 12 4 426–387 +39 24
5. CYEB Budakalász
16
7
3
6
462–471
–9
17
6. Sport36-Komló 17 8 1 8 404–422 –18 17
7. Eger Eszterházy SZSE 17 8 1 8 385–414 –29 17
8. Dabas KC VSE 16 7 1 8 375–440 –65 15
9. Csurgói KK 16 6 1 9 408–454 –46 13
10. Ceglédi KKSE 18 3 4 11 393–451 –58 10
11. FTC 17 4 1 12 402–477 –75 9
12. Váci KSE 16 3 2 11 395–447 –52 8
13. B.Braun Gyöngyös 17 3 2 12 400–481 –81 8
14. Orosházi FKSE 17 2 2 13 393–478 –85 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik