Férfi kézi NB I: 12/12 - tízgólos szegedi siker a sereghajtó ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.11. 19:53
A férfi kézilabda NB I 13. fordulójában a Mol-Pick Szeged hazai pályán 27–17-re legyőzte a Sport36-Komlót. A listavezető szezonbeli 12. meccsét is megnyerte, a vendégcsapat a 11.-et is elvesztette.
Országos egyes, szokták mondani az ilyen találkozókra és a szegediek igyekeztek gyorsan érvényre is juttatni a két csapat közötti erőkülönbséget. Az első komlói gólra a delmagyar.hu beszámolója szerint az ötödik percig kellett várni, itt még egész szoros volt a meccs (2–1), innentől azonban belelendült a listavezető, és előbb Källman szórta meg magát, majd Prodanovics és Mindegía felelgetett egymásnak, így az első negyedóra végére 9–2-re ellépett a házigazda.

A hat-hét gólos differencia viszont állandósulni látszott, sőt, a vendégek néha ötre is felzárkóztak (12–7, 14–9). A 17–10-es első játékrészt követően 13 percig nem tudott betalálni a sereghajtó, addigra pedig alaposan megszórta magát a Szeged (24–11).

Az 50. percre visszajött tízre a Komló, ezt a különbséget pedig a végén is visszaállította (27–17).

FÉRFI KÉZILABDA NB I
13. FORDULÓ

MOL-PICK SZEGED–SPORT36 KOMLÓ 27–17 (17–10)
Szeged, 800
néző. V:Pech, Vágvölgyi
SZEGED: Sierra – PARRONDO 4, Zubai Sz. 2, KÄLLMAN 4, BLAZEVIC 1, Ilyés 1, Mindegía 3. Csere:Wyszomirski, Pásztor (kapusok), Balogh Zs.3(1), Prodanovics4 (3), Ancsin1, Vadkerti A., Vranjes2, FEKETE B.2, Árpási. Edző:Carlos Pastor
KOMLÓ: Granics – Oszlár 2, KUN5, Radjenovics 5, Hadziomerovic 1, Sebestyén Cs. 1, Wéber 2. Csere:SELYMES (kapus), Nagy Z., Laufer1 (1), Marcsek, Hidasi, Győri. Edző:Ratko Djurkovics
Az eredmény alakulása. 6. perc:3–1.13. p.:7–2.18. p.:10–5.23.p.:13–7.27. p.:15–9.36. p.:20–10.45. p.:24–11.54. p.:27–14
Kiállítások:8, ill. 12 perc
Hétméteresek:5/4, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Carlos Pastor:
– Fontosnak tartom, hogy a keret fiatal játékosai is szóhoz jutottak. Negyvenöt percen át Roberto Parrondo személyében balkezes irányítóval játszottunk. Gőzerővel készülünk a vasárnapi, Dunkerque elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésre.
Ratko Djurkovics:– Örömmel tértem vissza egykori sikereim színhelyére, ahol mindenki szeretettel fogadott. Négy sérült játékosunk távollétében a maximumot hoztuk ki a mérkőzésből.

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA
1. MOL-Pick Szeged 12 12 431–274 +157 24
2. Csurgói KK 10 9 1 294–242 +52 18
3. Balatonfüredi KSE 10 8 2 292–241 +51 16
4. Grundfos Tatabánya KC 9 7 2 222–200 +22 14
5. Orosházi FKSE LINAMAR 9 5 4 247–246 +1 10
6. Mezőkövesdi KC 11 4 7 268–285 –17 8
7. B. Braun Gyöngyös 10 4 6 264–271 –7 8
8. Ceglédi KKSE 10 3 7 272–317 –45 6
9. PLER Budapest 11 2 1 8 268–312 –44 5
10. Kőnig-Trade Balmazújváros 11 2 1 8 264–328 –64 5
11. Sport36-Komló 11 11 253–359 –106 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik