Férfi kézi: mint a hokiban – sorcserék jöhetnek Veszprémben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.15. 19:39
Fontos elem lesz a lerohanás a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának játékában a kapitány Nagy László szerint. Az átlövő elmondta, Ljubomir Vranjes vezetőedző elképzelésében a jégkoronghoz hasonlóan sorcserék lennének tíz-tizenöt perces hajtás után.

Nagy László az M1 aktuális csatornán kedd este elmondta, a kilencnapos felkészülés alatt sok futás és konditermi edzés szerepelt az új vezetőedző, Ljubomir Vranjes programjában. A bajnok és kupagyőztes, a Bajnokok Ligájában harmadik helyezett csapat hangulata jó volt a felkészülés során.

Az idényre előretekintve Nagy elmondta, az új szakvezető sokfutásos játékot vár el az együttestől.

„Törvényszerű, hogy tíz hónapot nem lehet csúcsformában kézilabdázni. A legfontosabb az, hogy egészségesek legyünk, és akkor remélhetőleg szép szezont tudunk majd zárni" – mondta Nagy László.

A Veszprém az elmúlt időszakban törekedett rá, hogy minőségi, klasszis kézilabdázókat igazoljon, így posztonként akár több topjátékos is rendelkezésre áll.

„A mester nagyon rohanós, csere nélküli játékot igyekszik majd megvalósítani, a mérkőzések pedig megmutatják, alkalmasak leszünk-e erre – hangsúlyozta Nagy, aki szerint a jégkorongból ismert sorcseréhez hasonló módon változtat majd az összeállításon Vranjes. – Nagyon brusztolós tíz-tizenöt perc hat játékostól, minden, ami a csövön kifér, majd utána egy sorcserét követően ugyanazt a ritmust és játékszínvonalat szeretnénk produkálni."

Ennek kapcsán leszögezte, hogy bár 36 évesen már nem tartozik a fiatalok közé, szeret a pályán lenni. Ugyanakkor az eredményesség szempontjából fontosnak tartja a játékidő optimális elosztását.

Aron Pálmarssonról – aki az első edzés előtt üzenetben jelezte az edzőnek, hogy nem vesz részt a tréningen, és hazautazik Izlandra – azt mondta, váratlanul érte a társakat a helyzet, de nélküle is meg kell tudni vívnia a mérkőzéseit az együttesnek.

Hangsúlyozta, az irányítóként és átlövőként is bevethető Pálmarsson fontos játékos és húzóember volt, ám „egy fecske nem csinál nyarat, senki sem pótolhatatlan".

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik