Férfi kézi: Mindkét szemem sírt, és egyben nevetett Szegeden – Nagy László

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.05.28. 17:14
Már csak két mérkőzésen, a kölni férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjében láthatjuk a pályán az idény végén visszavonuló Nagy Lászlót. A hazai közönségtől már Veszprémben, valamint a bajnoki döntő visszavágóján, Szegeden is elbúcsúzott. Az NSO Tv kedvéért sorba vette pályafutása legfontosabb állomásait. 







„Szegeden nem akartam kizárni azt, hogy ott kezdtem a pályafutásom – mondta. – Mindig is örömmel léptem ott pályára, örömmel tértem vissza akár családi, akár baráti látogatásra. Ez az utolsó meccs persze más volt. Mindkét szemem sírt, és nevetett is, hiszen a Veszprémmel bajnokok lettünk, egy szép korszak pedig lezárulóban van.”

A jobbátlövő videónkban felidézi a szegedi, a barcelonai és zárásként a veszprémi éveket, arról is beszél, hogy Veszprémben mennyire várják felszabadultan a bajnoki cím megnyerése után a hétvégi final fourt, továbbá kitért a veszprémi búcsúbeszédére is.

BAJNOKOK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ (KÖLN, LANXESS ARÉNA)
DÖNTŐ – JÚNIUS 2.
Vezeti: Lars Geipel, Marcus Helbig (németek) 18.00 (Tv: Sport1)
A 3. HELYÉRT – JÚNIUS 2.
Vezeti: Duarte Santos, Ricardo Fonseca (portugálok) 15.15 (Tv: Sport1)
ELŐDÖNTŐ – JÚNIUS 1.
Telekom Veszprém–Kielce (lengyel)
Vezeti:
Gjorgji Nacsevszki, Szlave Nikolov (északmacedónok)
15.15 (Tv: Sport1)
Barcelona (spanyol)–Vardar Szkopje (északmacedón)
Vezeti:
Zigmars Sondors, Renars Licis (lettek)
18.00 (Tv: Sport1)
Legfrissebb hírek

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
2026.03.19. 13:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 08:00

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 09:13

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26

„Idén valamiért nagyon szerencsétlenül alakulnak ezek a dolgok” – Kárpáti Krisztián a Szeged sérültjeiről

Kézilabda
2026.03.14. 14:17
Ezek is érdekelhetik