Háromgólos előnnyel utazhatnak férfi kéziseink Szlovéniába

Vágólapra másolva!
2014.06.08. 14:26
null
Zubai magabiztosan értékesítette a ziccereket és számos hetest harcolt ki (Fotó: Mirkó István)
A magyar férfi kézilabda-válogatott a világbajnoki selejtező első mérkőzésén hazai pályán 25–22-re legyőzte Szlovéniát. Visszavágó egy hét múlva Velenjében.

Amint Mocsai Lajos szövetségi kapitány többször is hangsúlyozta: a következő két évet befolyásolja, hogy a válogatott most kijut-e a 2015-ös katari világbajnokságra, ugyanis a vb-n viszonylag könnyebb olyan helyezést elérni, amely olimpiai selejtezőt ér, mint a 2016-os Eb-n. A szakember szerint a kontinensviadalról csupán húsz százalék eséllyel lehet versenyben maradni az ötkarikás indulási jogért.

MOCSAI: A VISSZARENDEZŐDÉSBEN JAVULNUNK KELL
„A mai meccs után ötven-ötven százalék az esély a továbbjutásra. Kiélezett összecsapásra számítok Velenjében. A támadójátékunkban és a visszarendeződésben javulnunk kell, ezeket kiemelten fogjuk kezelni a jövő héten” – fogalmazott Mocsai Lajos a mérkőzést követően. A sajtótájékoztatóról bővebben itt olvashat!

Zubai ziccereivel és Mikler védéseivel indult a találkozó, amelyen villámgyorsan háromgólos előnybe került Mocsai Lajos együttese (3–0). A vendégek a nagyszerű formában játszó Gajic vezérletével próbálták tartani a lépést, a kihagyott magyar ziccerek és a könnyű szlovén indítások után ez sikerült is (6–5).

A remekül játszó Harsányi vezérletével a 17. percre négygólos előnybe került így is a magyar válogatott (10–6), de ezt követően még emberelőnyben sem tudtunk betalálni egészen a 24. percig, addigra pedig egyenlítettek a szlovénok (10–10).

A 27. percben Luka Zvizej találatával a mérkőzésen először, és szerencsére utoljára vezetett Szlovénia (12–13), a félidőre már 16–15-ös magyar előnnyel vonultak a felek.

Kifejezetten balszerencsésen alakult az első félidő, Gulyás sérülése miatt nem tudott visszatérni, Harsányinak kiugrott a térde, de tudta folytatni, Ilyés pedig az utolsó másodpercekben szintén megsérült, de később rögzítéssel vissza tudott térni.

A szünetben a visszavonuló Mocsai Tamást és Pásztor Istvánt köszöntötte a magyar szövetség.

A fordulást követően Mikler ismét feljavult, Putics lövésével pedig a 44. percre megint négygólosra nőtt a különbség (23–19). Itt megtorpantak a csapatok, Skof és Mikler is bravúrok sorát mutatta be, és az 57. percig csupán egy-egy alkalommal mehettek középkezdésre a felek (24–20).

A véghajrában a szlovénok még egy gólt lefaragtak hátrányukból, így a magyar csapat háromgólos előnnyel várhatja a jövő vasárnapi, velenjei mérkőzést (25–22).

Pokoli visszavágó vár a kézilabda-válogatottra


FÉRFI KÉZILABDA VB-SELEJTEZŐ
Magyarország–Szlovénia 25–22 (16–15)
Veszprém. Vezette: Stolarovs, Licis (lettek)
MAGYARORSZÁG: Mikler, Tatai (kapusok), Ancsin, Balogh Zs., Császár 2, Gulyás, Harsányi 9 (4), Ilyés 3, Iváncsik G. 3, Lékai 1, Nagy L. 1, Putics 2, Schuch, Szöllősi Sz., Vadkerti 1, Zubai 3. Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos
SZLOVÉNIA: Prost, Skof (kapusok), Bezjak 3, Bombac 1, Bundalo, Dolenec, Gaber, Gajic 9 (3), Kavticnik, Miklavcic, Natek 4, Nosan, Pucelj, Skube 2, Spiler, L. Zvizej 3. Szövetségi kapitány: Boris Denic
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 3/3
Forrás: MKSZ

A VÁLOGATOTT TOVÁBBI PROGRAMJA
Június 9.:
pihenőnap
Június 10–13.: edzőtábor, taktikai gyakorlás Veszprémben
Június 14.: utazás Szlovéniába, edzés a velenjei csarnokban
Június 15.: vb-selejtező, visszavágó: Szlovénia–Magyarország, Velenje, 18 (Tv: Sport 1)

PERCRŐL PERCRE

60. Véget ért a mérkőzés.
60.
Császár gólját visszafújták, Nagy lövését pedig védte Skof.
60. Mocsai időt kért.
59. Belemenés, Bezjak büntetett. 25–22
59.
Mikler óriásit védett!
58. Harsányi futott be középre, és 9. gólját szerezte meg. 25–21
57. Gajic a jobb szélről a jobb felsőbe lőtt. 24–21
57.
Puticstól elvették.
57.
Mikler védése után a lécre pattant a labda.
57. Bezjak kapott óriásit Schuchtól.
56.
Mikler és Skof parádéja után három támadás is gól nélkül zárult.
55.
Harsányi ellépte, de a szlovénok is.
54. Skube belement, Mocsai időt kért.
53.
Iváncsik újabb ziccert rontott, Skof lábbal védett.
53. Emberelőnybe kerültünk miután Szöllősit megrángatták.
52. Gajic Tatait is felavatta, a jobb felsőbe lőtt. 24–20
52.
Bombac kiharcolt egy hetest.
51.
Nagyszerű védekezés után Szöllősi nem tudott kapura lőni beállóból.
49. Iváncsik futott középre a szélről és a jobb alsóba lőtt. 24–19
48.
Bombac ment bele.
48. Nagy ellépte, de nincs indulás. Időt kért Szlovénia.
47.
Szabálytalan zárás, de rossz indítás náluk.
47.
A harmadik is, Nagy nagyszerűen védekezett.
46.
Bombac két lövése is hatástalan volt, de maradt náluk a labda.
45.
Zubai első ziccerét hagyja ki.
44.
A kapusok perce: Kavticnik lövését fogta Mikler, Ancsinét Skof, Zvijez ziccerét ismét Mikler.
44. Putics hámozta át magát és lőtt a kapu bal oldalába. 23–19
43. Harsányit a lökés sem zavarta meg, a jobb szélről a rövidbe lőtt. 22–19
42. Elhalásztuk a labdát, de Császár befutása után Skof védett, Skube pedig robogott és szépített. 21–19
41. Ancsin sikertelen átlövése után elejtették a szlovénok a támadás végén, Császár lövéséhez pedig ezúttal csak hozzáérni tudott Skof. 21–18
39. Császár tört be, de ziccerben a kapusba lőtt, a túloldalon Bezjak büntetett. 20–18
38.
Maratoni szlovén támadás végén Skube lőtt passzívnál a kapu mellé.
37. Császár talpról eresztette el. 20–17
36. Skube a léc alá lőtte a ziccerét. 19–17
36.
Ilyés rögzítéssel visszajött a pályára.
36. Zubai és Bundalo páros akciója után mindketten pihenhetnek két percet.
34. Újabb lépéshiba, Putics bombájával pedig 19–16.
33. Zubai kapott újabb bejátszást, és lőtt a kapu bal oldalába. 18–16
33.
Most a bírók vették el, de lépéshiba a szlovénoknál.
32. Eladtuk a labdát, Gajic indult és a kapuba pattintott. 17–16
32.
Passzívnál nem dobtak a szlovénok.
31. Harsányi ezúttal sem ront. 17–15
31. A labdaszerzés után Zubait Skube borította fel ziccerben.
31. Folytatódik a meccs.

Ilyés megsérült az utolsó mozdulatban. Nem tudja folytatni.

30. Véget ért az első félidő.
30. Ilyés bombája a bal felsőben kötött ki. 16–15
30. Gyönyörű szélsőbefutás Zvizejtől, kiegyenlített. 15–15
30. Harsányi a jobb szélről a jobb alsóba lőtte hatodik gólját. 15–14
29. Natek kiszorított helyről a jobb felsőbe lőtt. 14–14
29. Az időközben a pályára visszatérő Harsányi a jobb felsőbe ágyúzott, a csereként beálló Prostnak esélye sem volt. 14–13
29. Zubai újabb hetest harcolt ki, Bundalo pedig még egy két percet is kapott.
28.
Gajic először rontott, Mikler védte ziccerét a szélről.
27. Vadkerti újabb befutása után már nem ront, a jobb alsóba lőtt. 13–13
27. Vadkerti ziccere kimaradt, Zvizejé nem. 12–13
26. Gajic a jobb felsőbe húzta a labdát. 12–12
26. Ancsin két percet, a szlovénok hetest kaptak.
25. Ilyés bombája Skoffal együtt ment be. 12–11
24. Lékai tört be erőszakosan és lőtt Skof lábai között a hálóba. Natek átlövésből felelt. 11–11
23. Bombac passzívnál a bal felsőbe lőtt. 10–10
23.
Iváncsik újabb ziccert rontott.
22. A 3–0-s szlovén sorozat után Mocsai időt kért.
22. Natek jobb kettőből szépített. 10–9
21.
Császár első lövését védte Skof, de Mikler is hárított.
20. Labdát szereztek a szlovénok, Gajic rohanásból szépített. 10–8
20. Zvizej húzta vissza Lékait ziccerben, két perc.
19.
Harsányi maradt lent, le kellett segíteni a pályáról. Kiugrott a térde.
18. Natek kihasználja az emberfórt. 10–7
17. Szabálytalan zárás középen, Harsányi indult, és a bal alsóba lőtt. 10–6
17. Ilyés kapott két percet.
17. Gajic betalált a szélről, de Ilyés remek góljával 9–6
16.
Passzívnál ellépték, Iváncsik indulhatott, de úgy látszik, ma minden másodikat kihagyja. Skof védett.
15. Időt kértek a szlovénok.
14. Zvizej
a szélről egyre lopta a szlovénokat, de Nagy átlövése és Iváncsik Gergő lerohanása után ismét három közte. 8–5
13.
Ilyés a kapufára ejtett, majd Iváncsik Gergő ziccere ment a bal alsó mellé.
13.
Nagy elcselezte magát, a szlovén ziccer viszont jócskán elkerülte a kaput.
12.
Nagy mellett nem lehetett ezúttal betörni.
11. Gajic újabb találata után Nagy a lécre ágyúzott. 6–4
11. Schuch húzta vissza ellenfelét, két percet pihen.
9. Újabb szlovén kapufa, ezúttal beállóból, a kontra végén szépen húztuk le Harsányinak a jobb oldalra, ő pedig ismét a bal alsóba talált. 6–3
9. Zubai újabb hetest harcolt ki. Harsányi ezúttal a bal alsóba lőtt. 5–3
8. Szlovén labdaszerzés után Gajic indult és pattintott a kapuba. 4–3
7. Bezjak könnyedén tört most be, és szépített. 4–2
7. Harsányi köténybe lőtt a kapuba. 4–1
7.
Zubai kapott újabb bejátszást, góljába azonban belefújtak.
6. Gajic megtöri a szlovén csendet, a jobb alsóba tüzelt. 3–1
6. Skube lövését is védte Mikler, de maradt náluk. Nagy mellett törtek be, hetes.
5. Újabb szlovén kapufa után Lékai passzívnál test mellől a jobb alsó mellé lőtt.
4. Zubai
pedig beállóból megduplázta az előnyt, aztán Iváncsik Gergő lerohanásból volt eredményes. 3–0
3.
Bezjak betörésből a jobb oldali kapufa tövére lőtt, de maradt náluk, és két ziccert (előbb a bal szélről, majd beállóból) is kihagytak, illetve Mikler védett nagyszerűen.
2.
Mikler védése után Nagy kezéből kicsorgott a labda.
1. Nagy nagyszerű bejátszása után Zubai lőtt estében a kapuba. 1–0
1. A mieink kezdték el a mérkőzést.
Felcsendültek a himnuszok, hamarosan kezdődik a mérkőzés.

A két együttes négy éve szintén ebben a szakaszban találkozott, akkor a 2011-es svédországi vb és közvetve a 2012-es londoni olimpia volt a cél. 2010. június 13-án Ljubljanában a mieink 12–12-es félidő után 27–25-re kikaptak, majd a június 20-i, veszprémi visszavágón a szlovénok a félidőben 14–13-ra, a 37. percben pedig már 19–14-re vezettek. Ekkor összesítésben hét gól volt az előnyük, de megindult a magyar felzárkózás, a 45. percben még 21–24 volt az állás, a „meccsnull” (azaz a 27–25) az 57. percben következett be. A végén esett még egy magyar találat, így 53–52-vel a Mocsai-csapat ment tovább. Érdekesség, hogy a szlovénok az utolsó tíz percben már nem lőttek gólt, Iváncsik Gergő pedig a két összecsapáson összesen 22-szer volt eredményes. A magyar együttes a sikert követően meg sem állt a londoni játékok negyedik helyéig.

FÉRFI KÉZILABDA
VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Románia–Svédország 24–25

Ld: Ghionea 8, Sadoveac 5, ill. Petersen 6, Ekberg, Gottfridsson, Jakobsson 5-5
Lengyelország–Németország 25–24
Ld:
Jurkiewicz 7, B. Jurecki 6, ill. Kraus 5, Groetzki 4
Görögország–Macedónia 25–27
Ld:
Marango 4, ill. K. Lazarov 7, Manaszkov 5
Oroszország–Litvánia 30–22
Ld:
Kovaljov, Selmenko 6-6, Siskarev 5, ill. Malasinkas 6, Babarskas 4
Ausztria–Norvégia 28–26
Ld:
Santos 7, Szilágyi, Ziura 6-6, ill. Björnsen 8, Myrhol 6
Bosznia-Hercegovina–Izland 33–32
Ld:
Prce 10, Karacic 6, Vrazalic 5, ill. Petersson 7, Hallgrímsson, G. V. Sigurdsson 6-6
Szerbia–Csehország 23–15
Ld:
Ilics 7, Nikcsevics, Vujin 5-5, ill. Strzinek 6

A MAGYAR FÉRFI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Mikler Roland (Pick Szeged), Székely Márton (Balatonfüred), Tatai Péter (Pick Szeged)
Jobbszélsők: Gulyás Péter (MKB-MVM Veszprém), Harsányi Gergely (Grundfos Tatabánya), Szalafai Gábor (B.Braun Gyöngyös)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Pick Szeged), Balogh Zsolt (Pick Szeged), Nagy László (MKB-MVM Veszprém)
Irányítók: Császár Gábor (PSG Handball, francia), Lékai Máté (Celje, szlovén), Szöllősi Balázs (Balatonfüred)
Beállók: Schuch Timuzsin (MKB-MVM Veszprém), Szöllősi Szabolcs (Csurgó), Zubai Szabolcs (Pick Szeged)
Balátlövők: Bodó Richárd (Grundfos Tatabánya), Ilyés Ferenc (Pick Szeged), Putics Barna (VfL Gummersbach, német), Zdolik Bence (Balatonfüred)
Balszélsők: Iváncsik Gergő (MKB-MVM Veszprém), Vadkerti Attila (Pick Szeged), Varsandán Milán (B.Braun Gyöngyös)
Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos

A SZLOVÉN KERET
Kapusok: Klemen Ferlin (Trimo Trebnje), Primoz Prost (Göppingen), Gorazd Skof (Nantes)
Mezőnyjátékosok: Dragan Gajic, Jure Dolenec, Matej Gaber, Vid Kavticnik (mind Montpellier), David Miklavcic, Luka Zvizej, Sebastian Skube, Uros Bundalo (mind Celje), Dean Bombac (Pays d'Aix), Marko Bezjak, Jure Natek (Magdeburg), David Spiler (Breszt Meskov), Mitja Nosan (Gorenje), Peter Pucelj (klub nélkül)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik