Férfi kézi: közös koreai csapat indul a világbajnokságon

Vágólapra másolva!
2018.10.03. 13:44
A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) szerdai bejelentése szerint az előzetes várakozásoknak megfelelően egyesített koreai válogatott vesz részt a januári, német-dán közös rendezésű olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

Az IHF közlése szerint Észak- és Dél-Korea olimpiai bizottságai megegyeztek arról, hogy közös csapatot indítanak a vb-n, az együttesnek pedig legalább négy észak-korai kézilabdázó lesz tagja.

„Az észak-koreai játékosok beilleszkedésének megkönnyítésére Korea 16 helyett 20 játékost nevezhet a vb-re” – tudatta közleményében a világszervezet.

Korea a vb-n a társrendező németek mellett a franciákkal, az oroszokkal, a szerbekkel és a brazilokkal csap össze a berlini A-csoportban, s a nyitómérkőzést január 10-én éppen a házigazdák ellen vívja.

A magyar válogatott a júniusi sorsoláson a koppenhágai D-csoportba került, így az Európa-bajnoki ezüstérmes svédeken kívül Katar, Argentína, Egyiptom és Angola lesz az ellenfele.

A vb-t január 10. és 27. között rendezik. A győztes kijut a 2020-as tokiói ötkarikás játékokra, a 2–7. helyezettek pedig részt vehetnek az olimpiai selejtezőn.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik