Férfi kézi: Kapusként meg kell őrülni, akkor lehet extrát hozzátenni – Palasics Kristóf

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.01.10. 10:15
Hogy Mikler Roland távollétében ki lesz a magyar férfi kézilabda-válogatott első számú kapusa? Az valószínűleg csak menet közben derül ki az Európa-bajnokságon. Palasics Kristóf készen áll-e erre a szerepkörre? A spanyol La Rioja 21 éves légiósa erre a kérdésre is válaszolt az NSO Tv-nek. 

„Kapusként mindig nehéz, hogy fókuszban van a teljesítményünk, de évek óta így játszunk. Nyilván nagyon fontos, hogy legyen előttünk egy olyan védekezés, ami segít nekünk, mi ezt azzal tudjuk meghálálni, ha védünk, ez az ő sikerük is. Ha meg valami extra bravúrt hozzá tudunk tenni, az a csapat morálját is erősíti – ezért ezek nagyon fontos momentumok. Kapuban lenni mindig más érzés, de minden kapus tudja, hogy kicsikét meg kell őrülni a meccseken és akkor lehet extra teljesítményt hozzátenni. Ha csak Mikler Roland védéseire gondolok Izland ellen a tavalyi vb-n, felrobbant a csarnok… Ezek azok a momentumok, amiket egy kapus elő tud idézni egy-egy mérkőzésen, és nagyon fontosak ahhoz, hogy sikeres legyen a csapat” – mondta Palasics Kristóf azzal kapcsolatban, hogy kapusként nagyobb teher nyomja-e a vállát.

Videónkban beszél arról is, mennyit változott az élete, mióta Spanyolországban légióskodik, készen áll-e arra, ha ő lenne az Eb-n a magyar válogatott első számú kapusa, illetve azt is elmondja, az olimpiai selejtezős hely birtokában játszhatnak-e teher nélkül a szerdán kezdődő németországi kontinensviadalon. Emellett a szurkolók Tatabányán elmondott támogató szavaira is reagál.

A MAGYAR FÉRFI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT 20 FŐS EB-KERETE
Kapusok:
Andó Arián (Balatonfüred), Bartucz László (Tatabánya), Palasics Kristóf (La Rioja – Spanyolország)
Jobbszélsők:Krakovszki Zsolt (NEKA), Imre Bence (FTC)
Jobbátlövők:Ancsin Gábor (Tatabánya), Máthé Dominik (PSG – Franciaország), Ilic Zoran (Hamburg – Németország)
Irányítók:Lékai Máté (FTC), Hanusz Egon (Stuttgart – Németország), Fazekas Gergő (Wisla Plock – Lengyelország)
Beállók:Bánhidi Bence (Szeged), Rosta Miklós (Dinamo Bucuresti – Románia), Szöllősi Szabolcs (Dabas), Sipos Adrián (Melsungen – Németország)
Balátlövők: Bodó Richárd (Szeged), Ligetvári Patrik (Veszprém), Szita Zoltán (Szeged)
Balszélsők: Bóka Bendegúz (Balatonfüred), Krakovszki Bence (Tatabánya)

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (2024. január 10–28., Németország)
CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Düsseldorf – nyitó forduló, Berlin):
Franciaország, Németország, Észak-Macedónia, Svájc
B-csoport (Mannheim):Spanyolország, Ausztria, Horvátország, Románia
C-csoport (München):Izland,Magyarország, Szerbia, Montenegró
D-csoport (Berlin):Norvégia, Szlovénia, Lengyelország, Feröer-szigetek
E-csoport (Mannheim):Svédország, Hollandia, Bosznia-Hercegovina, Grúzia
F-csoport (München):Dánia, Portugália, Csehország, Görögország

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
Január 12., péntek, 20.30:
Magyarország–Montenegró
Január 14., vasárnap, 20.30:Magyarország–Szerbia
Január 16., kedd, 20.30:Magyarország–Izland

A csoportok első két-két helyezettje jut tovább a kontinensviadal középdöntőjébe.
A középdöntők helyszínei: Köln (A–B–C-ág), Hamburg (D–E–F-ág)
Elődöntők, helyosztók, döntő: Köln

Olimpiai selejtező:2024. március 14–17.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik