Férfi kézi: izgalmas mérkőzésen ikszelt a Székelyudvarhely

JAKAB ÁRPÁD (SZÉKELYUDVARHELY)JAKAB ÁRPÁD (SZÉKELYUDVARHELY)
Vágólapra másolva!
2017.10.19. 19:43
null
Egy ponttal gazdagodtak az udvarhelyiek (Fotó: Csedő Attila)
Látványos, kőkemény, a végletekig kiélezett küzdelemben játszott 25-25-ös döntetlent hazai pályán a Konstancával a Székelyudvarhelyi KC a román férfi kézilabda-bajnokság 8. fordulójában, így visszacsúszott a táblázat hatodik helyére.

 

Volt miért visszavágni a Konstancának, igaz, olyan rég tartozik a romániai férfi kézilabdázás elitjéhez az SZKC, hogy lassan mindenkinek van miért visszavágni. Tény, hogy a legutóbbi bajnoki kiírásban éppen a tengerpartiak ütötték el a székelyeket a továbbjutástól: a negyeddöntőben egy nagyon sima hazai győzelmet egy végletekig kiélezett, szoros idegenbeli vereség követett az SZKC számára, hogy aztán a mindent eldöntő, harmadik találkozón a Konstanca hetesekkel bizonyuljon jobbnak a székelyudvarhelyi sportcsarnokban. 2015-ben egyébként ugyanilyen forgatókönyv szerint zajlott a bajnoki negyeddöntő a Székelyudvarhely számára, csak akkor a Torda parancsolt megálljt – szintén szétlövéssel – a piros-fehéreknek.

Az elmúlt évek történésein felesleges keseregni, legfeljebb okulni lehet belőlük, mondja Dragan Djukics. Az SZKC trénere is a jövőbe tekint, nyilván nem feledkezve meg a jelenről: mint mondja, a rájátszásra kell csúcsformába lendülni, bár az is igaz, először az alapszakaszban kell összeszorgoskodni minél több pontot.

Erre a csütörtöki összecsapás előtt szüksége is volt az addig nyolc pontot elhullató, a vaslui 31–19-es idegenbeli győzelmének köszönhetően a táblázat harmadik helyére feljövő SZKC-nak, hiszen a 9. helyezett Konstanca mindössze három egységgel lemaradva üldözte Vilovszkiékat. A dobrudzsaiaktól két héttel korábban menesztették a vezetőedzőt: a Magdeburggal (a Veszprém ellen) BL-címet, a francia válogatottal két vb-aranyat is nyerő egykori hálóőr, Christian Gaudin trénerként már kevésbé sikeres, legalábbis Romániában – három éve a román férfiválogatott kispadjáról is felállították, miután kettős vereséggel elbukta a Svédország elleni vb-selejtezőt.

A másodedzőből vezetőedzővé avanzsált szerb Marko Iszakovics irányítása óta azonban szárnyal a Konstanca: előbb simán megverte a tavalyi bronzérmes Tordát, majd az EHF-kupa második selejtezőkörében kettős győzelemmel búcsúztatta a norvég Baekkelaget együttesét.

Szoros mérkőzésre volt tehát kilátás csütörtök este Székelyudvarhelyen: tudta ezt a közönség is, a csapatok bevonulását fülsüketítő Hajrá, Udvarhely! szurkolás fogadta, s az alaphangulatot Krivokapics gólja adta meg. A 8. percben már 5–2-re vezetett a házigazda, s mint a végén kiderült, először és utoljára volt közte három. Egy időkérés után két perc leforgása alatt egyenlítettek a tizenegy légióst foglalkoztató vendégek, az adok-kapok pedig a lefújásig folyatódott, a szünetben 15–15 volt az állás.

Az első felvonás kőkemény, férfias küzdelmet hozott, s a másodikban is inkább ketrecharcot, semmint kézilabdát idéző hangok érkeztek a félkörről. Az időnként kiváló színészi képességeket megcsillogtató tengerpartiak néha hosszú percekig támadtak 1500 őrjöngő néző és az eseményeket higgadtan figyelő bukaresti sípmesterek előtt, de közben piócaként tapadtak vendéglátóikra (45. p.: 20–20).

Az utolsó tíz perchez 22–22-vel érkeztek a felek, ekkor két véleményes hazai belemenés borzolta a kedélyeket, miközben az SZKC fehérorosz válogatott hálóőre, Szaldacenka hetest és ziccert is hárított. Fél perccel a vége előtt átvette a vezetést a Székelyudvarhely – sajnos az előnyt nem sikerült megtartani, nyolc másodperc volt hátra, amikor egyenlített a Konstanca.

A 25–25-ös döntetlen dacára a meccs végén zúgott a Szép volt, fiúk! és természetesen a székely himnusz sem maradt el.

A döntetlennel a hatodik helyre csúszott vissza az SZKC, ám Dragan Djukics úgy véli, jó úton jár együttese. „Sokat fejlődött a játékunk, egyre jobbak leszünk. A mai meccsért a csapatoknak, na meg a szurkolóknak is kijár az elismerés. Le a kalappal előttük!” – értékelt a találkozót követően az NSO-nak Djukics.

A román bajnokságban a válogatottak szereplése miatt kéthetes szünet következik: öt udvarhelyi játékos kapott behívót, Vilovszki a magyar válogatotthoz tart, Djukics pedig Montenegró válogatottját készíti fel az Európa-bajnokságra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik