Férfi kézi: itt van Dujsebajev első kerete az Eb-selejtezőkre!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.16. 14:11
null
A Szlovénia elleni kudarc után Dujsebajev kitart a rutinos játékosok mellett, de kíváncsi a fiatalokra is (Fotó: Mirkó István – archív)
Talant Dujsebajev szövetségi kapitány kijelölte a magyar férfi kézilabda-válogatott bő, 28 fős keretét az Európa-bajnoki selejtezőkre. A nemzeti együttes október 26-tól készül együtt, október 29-én Miskolcon Portugália ellen lép pályára, majd november 2-án Kijevben Ukrajna ellen játszik.

 

A névsorban olvasható a sérült Nagy László, illetve a sérüléséből lábadozó Lékai Máté is, nincs ott ugyanakkor a francia Tremblay légiósa, Putics Barna, illetve Iváncsik Tamás, aki pedig jelezte, kész a válogatottbeli visszatérésre. A Szlovénia elleni világbajnoki selejtezőn szerepeltek közül hiányzik még Szalafai Gábor, a Gyöngyös szélsője.

A bő keret legtöbb tagja némileg meglepő módon balatonfüredi, összesen hét játékos – kivétel nélkül a fiatalabb korosztályból – neve szerepel a Dujsebajevet segítő Sótonyi László korábbi csapatából a listán, amelyen ott van Hornyák Péter is. Az Essen 19 éves szélsője – aki tavaly nyáron ugyancsak Füredről állt légiósnak – korábban Mocsai Lajosnál is kapott már helyet a bő keretben.

A MAGYAR FÉRFI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT 28 FŐS KERETE
Kapusok:
MIKLER Roland (MKB-MVM Veszprém), SZÉKELY Márton (Balatonfüred), TAMÁSI Zsolt (B. Braun Gyöngyös), TATAI Péter (Minaur Baia Mare – román)
Jobbszélsők: GULYÁS Péter (MKB-MVM Veszprém), HARSÁNYI Gergely (Grundfos Tatabánya), HORNYÁK Péter (TuSeM Essen – német), PÁSZTOR Ákos (Grundfos Tatabánya)
Jobbátlövők: BALOGH Zsolt (MOL-Pick Szeged), ANCSIN Gábor (MOL-Pick Szeged), GERDÁN Tibor (Balatonfüred), NAGY László (MKB-MVM Veszprém)
Irányítók: CSÁSZÁR Gábor (PSG – francia), LÉKAI Máté (MKB-MVM Veszprém), SZÖLLŐSI Balázs (Balatonfüred), FALUVÉGI Rudolf (Balatonfüred)
Beállók: ZUBAI Szabolcs (MOL-Pick Szeged), SCHUCH Timuzsin (MKB-MVM Veszprém), BÁNHIDI Bence (Balatonfüred), SZÖLLŐSI Szabolcs (Csurgó)
Balátlövők: ILYÉS Ferenc (MOL-Pick Szeged), ZDOLIK Bence (Balatonfüred), BODÓ Richárd (Grundfos Tatabánya), NAGY Kornél (Dunkerque – francia)
Balszélsők: IVÁNCSIK Gergő (MKB-MVM Veszprém), VARSANDÁN Milán (B. Braun Gyöngyös), VADKERTI Attila (MOL-Pick Szeged), KOVACSICS Péter (Balatonfüred)

Szövetségi kapitány: Talant DUJSEBAJEV
Edző: SÓTONYI László
Csapatkoordinátor: BARTÓK Csaba

A magyar válogatott programja az Eb-selejtezők 1–2. fordulójában

2014. október 29., 20.30, Miskolc: Magyarország–Portugália
2014. november 2., 17.00, Kijev: Ukrajna–Magyarország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik