Férfi kézi: iráni kapussal vág neki a szezonnak a Tatabánya

Vágólapra másolva!
2014.07.22. 10:06
Megkezdte a felkészülést a 2014–2015-ös szezonra a Tatabánya-Carbonex férfi kézilabdacsapata. A kék-fehérek kerete még alakulóban van, ám „házon belülről” is érkeztek fiatalok a felnőtt kerethez.

„Van változás a csapatban, de a legtöbb házon belüli – idézi Marosi László klubelnök szavait a klubhonlap. – Mostani állapot szerint négy fiatal a felnőtt keret teljes jogú tagja lett. Ők Juhász Ádám, Nagy Szabolcs, Nagy Ábel és Bartók Donát. Van egy új jobbátlövő fiúnk, Novak Boskovics, akit szerződtettünk. Sérülés miatt azonban ő csak később csatlakozik a kerethez, várhatóan augusztus elején. Szente Gábor helyére a kapuba egy iráni fiatalember érkezett, Mohszen Babaszafari. Kanyó Ádám és Kiss Ádám is itt edz egyelőre, őket kölcsönadjuk Tatára, ezzel is segítve és megmutatva, hogy van egy jó együttműködés a két klub között.” Marosi László klubelnök szavait a klubhonlap. – Mostani állapot szerint négy fiatal a felnőtt keret teljes jogú tagja lett. Ők Juhász Ádám, Nagy Szabolcs, Nagy Ábel és Bartók Donát. Van egy új jobbátlövő fiúnk, Novak Boskovics, akit szerződtettünk. Sérülés miatt azonban ő csak később csatlakozik a kerethez, várhatóan augusztus elején. Szente Gábor helyére a kapuba egy iráni fiatalember érkezett, Mohszen Babaszafari. Kanyó Ádám és Kiss Ádám is itt edz egyelőre, őket kölcsönadjuk Tatára, ezzel is segítve és megmutatva, hogy van egy jó együttműködés a két klub között.”

„A mostani edzések még nem adnak valós képet, hiszen a hiányzók helyére fiatalokat hozunk fel. Elmondhatom azt is, hogy Díaz Ivo további egy évig erősíti a csapatot. Katzirz Dávid is nálunk marad. Damir Djukic várhatóan továbbra is a csapatunk tagja lesz, igaz vele még van egy kis egyeztetni valónk. Dénes János, Bodó Richárd és Törő Szabolcs is marad” – nyilatkozta Marosi.

A TATABÁNYA KERETE JELEN ÁLLÁS SZERINT
Kapusok: Mohszen Babaszafari, Paul Teodor
Balszélsők: Nagy Ábel, Törő Szabolcs
Balátlövők: Bodó Richárd, Katzirz Dávid, Nagy Szabolcs
Irányítók:
Díaz Ivo, Damir Djukic, Juhász Ádám
Beállók: Dénes János, Mazák Martin
Jobbátlövők: Bartók Donát, Novak Boskovics
Jobbszélsők: Harsányi Gergely, Pásztor Ákos

Forrás:
tatabanyahandball.com

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik