Férfi kézi BL: hétfőn köszöntik a Veszprémet az aréna előtt

Vágólapra másolva!
2019.05.29. 10:31
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája hétvégi négyes döntője után hétfőn 18 órakor kezdődik a Kölnből hazaérkező Telekom Veszprém köszöntése a Veszprém Aréna előtti téren.

A klub tájékoztatása szerint 19 órakor érkeznek a színpadra a magyar bajnok és final four-résztvevő csapat tagjai, és ekkor kerül sor a távozó vagy visszavonuló játékosok (Nagy László, Momir Ilics, Mikler Roland, Jamali Iman, René Toft Hansen) elbúcsúztatására. Ezt követően a szurkolók közös fotót készíthetnek a játékosokkal, vagy aláírást szerezhetnek tőlük. 20.30-tól a Follow The Flow zenekar ad koncertet a kilátogatóknak. tájékoztatása szerint 19 órakor érkeznek a színpadra a magyar bajnok és final four-résztvevő csapat tagjai, és ekkor kerül sor a távozó vagy visszavonuló játékosok (Nagy László, Momir Ilics, Mikler Roland, Jamali Iman, René Toft Hansen) elbúcsúztatására. Ezt követően a szurkolók közös fotót készíthetnek a játékosokkal, vagy aláírást szerezhetnek tőlük. 20.30-tól a Follow The Flow zenekar ad koncertet a kilátogatóknak.

A Veszprémmel kapcsolatos hír, hogy kedden került átadásra a szurkolói bolt új, speciálisan kialakított járműve, amely az első útját Kölnbe teszi meg, a későbbiekben pedig jelen lesz az idegenbeli mérkőzéseken, és az aréna átalakítása alatt is fontos szerepe lesz a mozgó shopnak.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NÉGYES DÖNTŐ (KÖLN, LANXESS ARÉNA)
DÖNTŐ – JÚNIUS 2.
Vezeti: Lars Geipel, Marcus Helbig (németek) 18.00 (Tv: Sport1)
A 3. HELYÉRT – JÚNIUS 2.
Vezeti: Duarte Santos, Ricardo Fonseca (portugálok) 15.15 (Tv: Sport1)
ELŐDÖNTŐ – JÚNIUS 1.
Telekom Veszprém–Kielce (lengyel)
Vezeti:
Gjorgji Nacsevszki, Szlave Nikolov (északmacedónok)
15.15 (Tv: Sport1)
Barcelona (spanyol)–Vardar Szkopje (északmacedón)
Vezeti:
Zigmars Sondors, Renars Licis (lettek)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik