Férfi kézi: hetest hibáztunk a végén, ikszeltünk a szerbekkel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.10. 19:10
null
Faluvégi Rudolf lendületesen játszott (Fotó: Földi D. Attila)
A lengyelországi Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott a Zentán elszenvedett 24–22-es vereséget követően Kecskeméten 25–25-ös döntetlent játszott Szerbiával.

A mérkőzés előtt a Magyar Kézilabda-szövetség nevében Novák András főtitkár és Kersch Ferenc főtitkárhelyettes 150. válogatottsága alkalmából Mikler Rolandot és a nemzeti csapatban 125. szereplését elérő Schuch Timuzsint köszöntötte.

Parázs hangulatban kezdődött a meccs, Schuch már az első percekben összeszólalkozott a szerbekkel, ezért Talant Dujsebajev szövetségi kapitány a biztonság kedvéért korán lecserélte őt. A vendégek az elején hamar emberhátrányba kerültek, de támadásban a kapus helyett behoztak egy mezőnyjátékost, így üresen maradt a kapujuk – ezt Ancsin Gábor egész pályás góllal használta ki. A magyar kapuban Bartucz László remek teljesítményt nyújtott, ám a szerbek az első félidő végén jobban koncentráltak, és kétgólos előnyből várhatták a második játékrészt.

A szünet után Bartucz helyét Mikler Roland vette át, a magyar védekezés határozottabbá vált, ennek köszönhetően sikerült egyenlíteni, de a vezetést nem tudtuk átvenni. A csapatok olykor idegesen és kapkodóan játszottak, a szövetségi kapitányok több taktikai variációt is kipróbáltak, a hajrához pedig fej fej mellett érkeztek meg a felek. Válogatottunk hat másodperccel a vége előtt hétméterest kapott, amit azonban Pásztor Ákos elhibázott, így nem sikerült visszavágni a szerbeknek a szombati, zentai vereségért.

A magyar csapat védekezésben és támadásban is hullámzó teljesítményt nyújtott, ám jobb koncentrációval így is megnyerhette volna a meccset. A mieink közül többen is dicséretet érdemelnek: Nagy László kiváló védőmunkájával, Faluvégi Rudolf lendületes játékával, míg Bodó Richárd a góljaival tűnt ki a mezőnyből.

FÉRFI KÉZILABDA
VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország
Szerbia 25–25 (11–13)
Kecskemét, 1800 néző. V: Krstic, Ljubic (szlovénok)
MAGYARORSZÁG: BARTUCZ – Pásztor Á. 1 (1), Ancsin G. 3, Schuch 1, Borsos, Dzsamali 3, Gazdag 2 (1). Csere: MIKLER (kapus), Császár , Zubai Sz. 2, Bánhidi 1, Iváncsik G. 3, FALUVÉGI 3, Nagy L. 1, Hornyák P., Nagy K. 1, BODÓ 4. Szövetségi kapitány: Talant Dujsebajev
SZERBIA: DJUKANOVICS – DUKICS 4, Zelenovics 1, Elezovics 2, Marszenics 3, P. NENADICS 4 (2), Nikcsevics 3. Csere: Marjanac (kapus), Abutovics, Orbovics 1, Sesum 3, Beljanszki 1, Boskovics 1, Rnics 2, Pusica, Marjanovics. Szövetségi kapitány: Dejan Perics
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–1. 10. p.: 4–5. 14. p.: 6–5. 19. p.: 7–9.22.p.: 9–9. 25. p: 9–11. 34. p: 14–14. 37. p: 15–17. 43. p.: 18–19. 53. p.: 22–21. 58. p: 25–24
Kiállítások: 6, ill. 18 perc
Hétméteresek: 5/2, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Talant Dujsebajev:
– Itthon a döntetlen nem jó eredmény. Győzni akartunk, ez nem vitás, és annak is örülök, hogy jobban játszottunk, mint szombaton. Még van mit finomítani.
Dejan Perics: – Másodjára is nagyon kemény meccset játszottunk, de az Eb-n még ennél is magasabb lesz a hőfok. Reálisnak tartom a döntetlent, mindkét csapat mindent megtett a sikerért.

TOVÁBBI FELKÉSZÜLÉSI EREDMÉNYEK
Argentína–Hollandia 17–28 (8–14)
Brazília–Svédország 28–25 (12–16)
Oroszország–Fehéroroszország 28–28 (16–12)
Spanyolország–Lengyelország 26–12 (14–7)
Norvégia–Katar 26–25 (11–12)
Németország–Izland 24–27 (12–15)
Franciaország–Dánia 36–28 (20–14)
Macedónia–Montenegró 35–28 (19–14)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik