Férfi kézi EHF-kupa: hannoveri vereségével kiesett a Csurgó

Vágólapra másolva!
2014.03.29. 20:44
null
Nem Puhovszkijon múlt a Csurgó sikere (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Bár a szünetben még négy góllal vezetett, a Csurgó 27–26-ra kikapott a Hannover vendégeként a férfi kézilabda EHF-kupa A-csoportjának utolsó fordulójában, ezzel biztossá vált, hogy nem juthat tovább.

Továbbjutási reményei életben tartásához a Csurgónak mindenképp pontot kellett volna szereznie Hannoverben. Mindkét fél tartalékos összeállításban lépett pályára, a magyar csapattal Lele Ákos el sem utazott, Oláh Gábor és Kosta Savic pedig korántsem százszázalékos állapotban vállalta a szereplést. Így is remek első félidőt produkált Imre Vilmos együttese, a gólerősen játszó Barisz Puhovszkij vezérletével 16–12-es előnyre tett szert.

A második játékrészben sem a fehérorosz irányító, sem a társai nem tudtak hasonló színvonalon játszani, a németek 17–17-nél egyenlítettek, majd a vezetést is átvették. Ekkor még tudott újítani a Csurgó, 22–20-ra fordított, egy 7–1-es rohammal azonban a Hannover eldöntötte a mérkőzést, a véghajrában már hiába kapaszkodtak Szöllősiék.

A Csurgó tehát a harmadik idegenbeli csoportmérkőzésén is kikapott, így most már legjobb esetben is csak a legrosszabb csoportmásodik lehet (ha a León nem veri meg vasárnap a LUGI-t), az pedig nem ér továbbjutást.

IMRE VILMOS A CSURGÓI KK, ANCSIN GÁBOR A PICK SZEGED MÉRKŐZÉSÉT ÉRTÉKELI

FÉRFI KÉZILABDA EHF-KUPA
A-CSOPORT, 6. FORDULÓ
TSV HANNOVER (német)–CSURGÓI KK 27–26 (12–16)
Hannover, 4000
néző. V: Cindric, Gonzurek (horvátok)
HANNOVER: Zieemer – ANDREU 3, PATRAIL 6 (1), Hykkerud 3, Szűcs Cs. 5, KASTENING 6 (2), Hinz 2. Csere: Rydegard, Sevaljevic 1, Ferrer 1, Weber (kapus). Edző: Alexander Grah
CSURGÓ: Wyszomirski – Aguirrezabalaga 3, Savic 2, PUHOVSZKIJ 8, SZÖLLŐSI 4, Grebenár 2, Gazdag 2 (1). Csere: Pallag (kapus), Herbert G., Borsos T., Oláh G., Pordán 3, Országh, Nagy M. 2. Edző: Imre Vilmos
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Hétméteresek: 7/3, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Alexander Grah:
– A becsületünkért küzdöttünk, számunkra a továbbjutás nem volt lehetséges, nehéz meccsre számítottunk, az is lett, de örülök, hogy egy góllal nyerni tudtunk, és győzelemmel búcsúzunk a kupától.
Imre Vilmos: – Az első félidőben elégedett voltam teljesítményünkkel, azt játszottuk, amit elterveztünk. Sajnos a másodikban jött egy hullámvölgy, s ez eldöntötte a mérkőzést. Azért nem jutottunk a nyolc közé, mert valószínűleg nincs ott a helyünk, mivel idegenben nem tudtunk egy győzelmet sem aratni.


VASÁRNAP JÁTSSZÁK
León (spanyol)–LUGI (svéd)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. LUGI (svéd) 5 3 1 1 144–137 +7 7
2. CSURGÓ 6 3 3 163–160 +3 6
3. Hannover (német) 6 2 1 3 168–182 –14 5
4. Ademar León (spanyol) 5 1 2 2 141–137 +4 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik