Férfi kézi EHF-kupa: a Szeged simán kikapott Nantes-ban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.23. 18:30
null
A Pick Szegednek csak a meccs elején volt esélye Nantes-ban (Fotó: Szabó Miklós – archív)
A férfi kézilabda EHF-kupa csoportkörének ötödik fordulójában a Pick Szeged sima vereséget szenvedett a francia Nantes vendégeként. Juan Carlos Pastor csapata hiába kezdett jól a mérkőzésen, az első félidő közepén átvette az irányítást a házigazda, amely 15–10-es félidő után 31–23-ra nyert.

 

A csoportelsőségért lépett pályára a Pick Szeged Nantes-ban, az előző EHF-kupa-döntő helyszínén az előző EHF-kupa-2. ellen, ehhez pedig pontot kellett volna szereznie francia ellenfele otthonában, ám erre reálisan csak az első húsz percben volt esélye.

A szegedi kezdésre nem lehetett panasz: 5–2-re, majd 8–6-ra is vezetett Juan Carlos Pastor együttese, ezt követően azonban mély gödörbe kerültek a vendégek, ziccereket hibáztak, a hazaiak kapusa, a szlovén válogatott Gorazd Skof pedig egyre jobban elkapta a fonalat. Pastor hiába kért kétszer is időt már az első félidőben, a Nantes elhúzott négy-öt góllal, és ez az előnye ki is tartott a szünetig (15–10), miután a szegedi húzóemberek közül Nikola Prce és Jonas Larholm is képtelen volt a kapuba találni.

A második játékrész elején ismét a Szeged tűnt meggyőzőbbnek, Ilyés Ferencék fel is zárkóztak három gólra (17–14), a hazai edző időt kért, ám ezt követően megint elhúzott a kék mezes francia együttes. A mérkőzésbe az egyik játékvezető elcsúszása hozott némi helyzetkomikumot, a szegedieknek azonban nem volt okuk mosolyra, a Jorge Maqueda és Alberto Entrerríos húzta hazaiak kézben tartották a meccset (25–20).

Jonas Källman és Zubai Szabolcs góljai ezúttal kevésnek bizonyultak, a szegediek alárendelt szerepet játszottak a hajrában is, a Nantes így fontos győzelmet aratott és az élre lépett a kvartettben.

FÉRFI KÉZILABDA EHF-KUPA
CSOPORTKÖR, C-CSOPORT 5. FORDULÓ
HBC NANTES (francia)–PICK SZEGED 31–23
(15–10)
Nantes, 3000
néző. V: Pavicsevics, Razsnatovics (montenegróiak)
NANTES:
SKOF – Camarero 3, MAQUEDA 4, Nyateu 1, Gharbi 1, A. ENTRERRÍOS 5, Rivéra 1. Csere: Salmon (kapus), Feliho 1, Jonsson 1, CLAIRE 6, Toumi 2, Tournat 6. Edző: Thierry Anti
SZEGED:
Mikler – Ancsin 1, Blazevic 1, Källman 6, Zubai 4, Balogh 5 (2), Mindegia 4. Csere: Tatai (kapus), Prce, Larholm, Ilyés 2, Vadkerti, Vranjes, Laszica. Edző: Carlos Pastor
Kiállítás:
8, ill. 4 perc
Hétméteres:
2/–, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Thierry Anti:
– A kezdeti lassú, nehézkes játékunkon tudtunk változtatni, és attól kezdve uraltuk a mérkőzést. Több nagyon jó egyéni teljesítménynek és Skof kapusnak köszönhettük a csoportelsőséget érő győzelmet.
Carlos Pastor: –
Sajnos nem volt esélyünk a pontszerzésre, pedig jól kezdtünk. Attól kezdve vált keservessé a sorsunk, hogy a védekezésünk szétesett, szinte hatástalan volt. Emiatt aztán a támadójátékunk is elbizonytalanodott. Megérdemelten nyert a Nantes.

SZOMBATON RENDEZTÉK
Kristianstad (svéd)–Tatran Presov (szlovák) 34–27 (14–12)

AZ UTOLSÓ FORDULÓBAN
Pick Szeged–Kristianstad (svéd)
Tatran Presov (szlovák)–Nantes (francia)

A C–CSOPORT ÁLLÁSA
1. Nantes (francia) 5 4 1 147–124 +23 8
2. PICK SZEGED 5 4 1 145–141 +4 8
3. Kristianstad (svéd) 5 1 4 133–142 –9 2
4. Tatran Presov (szlovák) 5 1 4 151–169 –18 2

B-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Sporting CP (portugál)–Skjern (dán) 30–28
(10–16)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Montpellier (francia) 5 5 156–116 +40 10
2. Sporting CP (portugál) 5 4 1 164–129 +35 8
3. Skjern (dán) 5 1 4 125–138 –13 2
4. Zomimak (macedón) 5 5 110–172 –62 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik