Férfi kézi EHF-kupa: a Csurgó és a Szeged is győzött

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.12. 20:33
null
Egy hete még egymást gyűrte a Csurgó és a Szeged, most mindkét csapat nagyszerű győzelmet aratott (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Mindkét magyar csapat szép sikerrel zárta szerdai mérkőzését a férfi kézilabda EHF-kupában a legjobb 16 között. A Csurgó hazai pályán 36–28-ra nyert a német Hannover ellen az A-csoportban, míg a C-csoportban szereplő Szeged 26–23-ra győzött a svéd Kristianstad vendégeként.

 

CSURGÓ–HANNOVER

Az első félidőben a védekezés gyakorlatilag mindkét oldalon csődöt mondott, ám így legalább közönségszórakoztató játékot produkáltak a csapatok. Egy-két góllal szinte végig a Hannover vezetett, amelyben a Bundesliga góllövőlistájának 6. helyén álló Lars Lehnhoff igazolta klasszisát. A balszélsőre a Csurgónál sem lehetett panasz, Nagy Máté energikusan, és ami még fontosabb, gólerősen játszott.

A második félidőre rendbe tette védekezését a magyar csapat, ami az eredmény alakulásán is meglátszott. A Hannover edzője 26–22-es csurgói vezetésnél időt kért, ám ez sem törte meg a hazaiak lendületét.

Piotr Wyszomirski elkapta a fonalat, a lengyel kapus védései is nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a vendégek a végére teljesen szétestek. Egy 36–28-as győzelmet sosem kell megmagyarázni, ha pedig ez a Bundesliga 8. helyén álló csapat ellen sikerül, akkor pláne nem, története egyik legnagyszerűbb diadalát aratta a Csurgó.

KRISTIANSTAD–SZEGED

Hogy a négyezres szurkolósereg zavarta-e meg a Szegedet vagy valami más, azt nem tudjuk, a magyar csapat mindenesetre nagyon pontatlanul kezdett, első gólját a 6. percben szerezte. Mikler Roland azonban a delmagyar.hu tudósítása szerint a kapuban hozta a tőle elvárhatót, így a Kristianstad nem tudott nagyobb előnyre szert tenni. Olyannyira nem, hogy az első játékrész végén 13–12-re már a Pick vezetett.

A második félidőben állandósult az egy-két gólos különbség, egészen az utolsó negyedóráig. Ekkor a Tisza-partiak rátettek még egy lapáttal, és döntésre vitték a dolgot. Legeredményesebb játékosuk az utóbbi napokban remek formában játszó Balogh Zsolt volt hat találattal. A Pick két győzelemmel kezdte a csoportkört.

FÉRFI KÉZILABDA EHF-KUPA, 16-OS FŐTÁBLA
A-CSOPORT, 2. FORDULÓ
CSURGÓI KK–TSV HANNOVER (német) 36–28 (17–19)
Csurgó, 1500
néző. Vezette: Kavesnyikov (orosz), Plotnyikov (orosz)
CSURGÓ: WYSZOMIRSKI – Aguirrezabalaga 2, SAVIC 6, PUHOVSZKIJ 8, LELE 8 (3), SZÖLLŐSI SZ. 3, NAGY M. 6. Csere: Pallag (kapus), Herbert, Grebenár, Gazdag 2, Borsos, Oláh 1, Pordán, Országh. Edző: Imre Vilmos
HANNOVER: ZIEMER – Johannsen 3, Kárason 2, SZŰCS CS. 4, PATRAIL 6, LEHNHOFF 9 (5), Kastening 1. Csere: Repke, Andreu Candau, Hykkerud 2, Rydegaard, Sevaljevics 1, Ferrer, Hinz, Pollex, Weber. Edző: Christopher Nordmeyer
Az eredmény alakulása. 2. perc: 1–0. 8. p.: 3–4. 12. p.: 7–10. 15. p.: 9–12. 23. p.: 15–15. 26. p.: 17–16. 29. p.: 18–17. 33. p.: 19–20. 37. p.: 23–21. 41. p.: 27-22. 48. p.: 31–25. 54. p.: 33–27
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 5/5
MESTERMÉRLEG
Imre Vilmos:
– A második félidőben hatékonyabban védekeztünk, és feljavult a kapusteljesítményünk. Támadásaink végig megfelelő színvonalúak voltak.
Christopher Nordmeyer: – Az első félidőben nagyjából azt játszottuk, amit tudunk, vezettünk is, a másodikban viszont a csurgói kapus nagyszerűen védett, a mi támadójátékunk pedig leromlott. Ezt már nem tudtuk elviselni.

AZ ÁLLÁS
1. León (spanyol) 1 1 28–19 2
2. Lugi (svéd) 1 1 32–28 2
3. Csurgó 2 1 1 55–56 2
4. Hannover (német) 2 2 56–68 0



C-CSOPORT, 2. FORDULÓ
KRISTIANSTAD (SVÉD)–PICK SZEGED 23–26
Kristianstad, 4000
néző. V: Santos, Fonseca (portugálok)
KRISTIANSTAD: Beutler – Karlsson 1, Cederholm 2, Gudmundsson 3, Lindskog, OLSSON 6, JEPSON 5. Csere: Lucau (kapus), Lindgren, Madsen 1, Pettersson 3, Lagergren 2 (1). Edző: Ola Lindgren
SZEGED: MIKLER – Laszica 3, PRCE 5, Ilyés, Zubai, KÄLLMAN 5, Larholm 2 (2). Csere: BALOGH ZS. 6, Ancsin 1, Mindegía, Vranjes 3, Vadkerti A. 1. Edző: Carlos Pastor
Az eredmény alakulása. 5. perc: 2–0. 17. p.: 7–4. 25. p.: 10–10. 26. p.: 10–11. 45. p.: 18–21. 55. p.: 22–26
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 4/2
MESTERMÉRLEG
Ola Lindgren:
– Nem lehet nyerni, ha csak egy félidőn át vesszük komolyan a mérkőzést. Együttesemből senkit sem tudok kiemelni, a Szegedben viszont öten-hatan is a legmagasabb szinten játszottak.
Carlos Pastor: – Csak az első félidő végére állt össze a védekezésünk. Ettől kezdve nem volt kétséges, hogy jobbak vagyunk, új játékosaink is jól küzdöttek. Mikler újra nagyszerűen védett, de védelmünk is segítette a játékát.

AZ ÁLLÁS
1. Pick Szeged 2 2 54–50 4
2. Tatran Presov (szlovákiai) 1 1 37–30 2
3. Nantes (francia) 1 1 27–28 0
4. Kristianstad (svéd) 2 2 53–63 0

 

FÉRFI KÉZILABDA BL
D-CSOPORT, 9. FORDULÓ
Flensburg (német)–La Rioja (spanyol) 37–25

AZ ÁLLÁS
1. Flensburg (német) 9 7 1 1 286–249 +37 15
2. Hamburg (német) 8 7 1 267–222 +45 14
3. Aalborg (dán) 8 4 4 232–209 +23 8
4. Gorenje Velenje (szlovén) 8 3 5 256–269 –13 6
5. La Rioja (spanyol) 9 2 2 5 254–286 –32 6
6. Drott Halmstad (svéd) 8 1 7 231–291 –60 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik