Időn túli hetessel egyenlítettek a dánok

NEDELYKOV TAMÁS, RUSZNÁK GYÖRGYNEDELYKOV TAMÁS, RUSZNÁK GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2017.05.04. 19:56
null
Nagy László oroszlánként küzdött, akárcsak a magyar csapat (Fotó: Török Attila)
A magyar férfi kézilabda-válogatott Budapesten fogadta Dániát a 2018-as Európa-bajnoki selejtező 3. fordulójában. Az első félidő parádés magyar játékot és háromgólos előnyt hozott. A második félidőben feljöttek a dánok, és a vezetést is átvették. A roppant izgalmas végjátékban vezettünk az utolsó percben, de a dánok egy időn túli hetessel egyenlítettek.

FÉRFI KÉZILABDA
EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
1. CSOPORT, 3. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–DÁNIA 25–25 (14–11)
Papp László Budapest Sportaréna, 7000
néző. V: Santos, Fonseca (portugálok)
MAGYARORSZÁG: MIKLER – Iváncsik T., Nagy L. 1, LÉKAI 7, Bánhidi, DZSAMALI 7, Juhász Á. 1. Csere: Székely (kapus), LIGETVÁRI, Vilovszki, Császár 5 (4), Balogh Zs. 3, Bodó 1, Szöllősi Sz.
DÁNIA: N. Landin – LINDBERG 4, Lauge Schmidt 1, Toft Hansen, Mölgaard 1, M. Hansen 3 (2), Eggert 3 (3). Csere: Möller (kapus), SÖNDERGAARD 4, M. LANDIN 4, Zachariassen 1, Damgaard 3, Mensah Larsen, Vest Kirkelökke, Olsen 1
Az eredmény alakulása. 4. p.: 4–1. 9. p.: 6–4. 13. p.: 9–5. 24. p.: 13–8. 39. p.: 17–14. 44. p.: 18–17. 50. p.: 21–21. 52. p.: 21–22. 55. p.: 24–23.
Kiállítások: 14, ill. 6 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 5/5
MESTERMÉRLEG
Xavier Sabaté, a magyar válogatott szövetségi kapitánya:
– Csak kevés edzésünk volt a mérkőzés előtt, ráadásul több új játékos is volt a keretben. Ehhez képest kiválóan helytálltunk a dánok ellen, bizonyítottuk, hogy fel tudjuk venni velük a versenyt.
Nikolaj Jacobsen, a dánok szövetségi kapitánya: – Nagyon nehéz meccs volt egy kiváló ellenféllel szemben. Az elején nagyon jók voltak a magyarok, mi viszont elkövettük néhány hibát, több rossz lövésünk is volt Miklerrel szemben. Tizenöt-húsz perc után feljavult a védekezésünk, de a második félidő eleje ugyanúgy gyengébbre sikerült, újra négygólos hátrányba kerültünk. A jó csapatszellemnek köszönhetően azonban visszajöttünk a meccsbe. Nem mondom, hogy teljesen igazságos döntetlen született, a magyarok voltak előnyben a hajrára fordulva, igaz, nekünk is megvolt az esélyünk a győzelemre.

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Lettország–Hollandia 27–29 (13–15)

ÖSSZEFOGLALÓ

Elkezdődött a kézilabdás „szuperhét”, mégpedig nem is akármilyen programmal, a magyar és a dán férfiválogatott Eb-selejtezőjével. A meccs felvezetéseként a magyar U23-as válogatott csapott össze a lengyel B-válogatottal, és bár sokáig a mieink vezettek, végül 23–23-as döntetlen született.

A magyar felnőtt keretből többen is hiányoznak sérülés miatt (így például Ancsin Gábor, Bartucz László, Fazekas Nándor, Harsányi Gergely és Nagy Kornél), a volt veszprémi, korábbi szerb válogatott Vilovszki Uros személyében viszont újoncot avattunk. A dánoknál az ezen a meccsen debütáló Nikolaj Jakobsen nem hozta magával Budapestre Nikolaj Markussent és René Toft Hansent, ám a vb-nyolcaddöntőben már legyőzött csapat így is jó erőkből állt.

A két ország himnuszát a Mindenki című Oscar-díjas filmből ismert Bakáts Téri Általános Iskola kórusa énekelte el. A mérkőzés előtt Schuch Timuzsint 150., míg Dzsamali Imant 25. válogatottsága alkalmából köszöntötték. A találkozó előtt az aréna egyperces néma főhajtással emlékezett Dr. Dobrovits Péterre, az MKSZ napokban elhunyt egykori elnökére, majd az Eb-selejtező kezdődobását mintegy 7000 néző előtt id. Nádori Pál végezte el, aki kapusként pályára lépett a nemzeti együttes első, 1949-es hivatalos találkozóján.

Az alsó karéj szinte teljesen megtelt a Sportarénában, így a meccs előtt újabb szektorokat kellett megnyitni az érdeklődők előtt. A nézőtéren a hazai kézilabdaélet számos képviselője helyet foglalt, így találkoztunk a Tatabánya férfi- és a Ferencváros női csapatának játékosaival, de itt volt a hétvégi final fourra elsőként Budapestre érkező, BL-címvédő CSM Bucuresti együttese, majd feltűntek a Győri ETO kézilabdázói is.

A hangulatot csak fokozta, hogy a Mikler Roland védéseire valamint Dzsamali és Lékai Máté góljaira építő magyar csapat hamar ellépett hárommal a dánoktól, amelyet látva Jacobsen már a kilencedik percben kikérte első idejét.

Elbúcsúztatták Zubai Szabolcsot és Iváncsik Gergőt
 (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Elbúcsúztatták Zubai Szabolcsot és Iváncsik Gergőt (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)

Már öt gól is volt az előnyünk, amikor sikerült feljebb zárkóznia az északiaknak, de hamar rendeztük a sorokat, így kettőnél közelebb nem engedtük az ellenfelet. Hátul továbbra is jól zártunk, a vendégek legnagyobb sztárja, Mikkel Hansen például csak hetesből tudott gólt lőni Miklernek az első félidőben. Elöl pedig továbbra is megtaláltuk a jó megoldásokat, amelynek köszönhetően 14–11-re vezettünk a félidőben.

A szünetben elbúcsúztatták a januári világbajnokság után visszavonuló, a nemzeti színű mezt 270-szer magára öltő Iváncsik Gergőt, valamint a 211 válogatott találkozóig jutó Zubai Szabolcsot, akik ezúttal csak civilben szurkoltak a mieinknek.

A folytatásban egy ideig tartani tudtuk a három-négygólos különbséget, de nem volt könnyű a helyzetünk, mert sokkal többet voltunk kénytelenek emberhátrányban játszani. A dánok pedig éltek a helyzeteikkel, és a jobbszélső Hans Lindberg találataival feljöttek 18–17-re.

NAGY AJÁNDÉK
Császár Gábor, a magyar válogatott irányítója: „Jól kezdtünk és utána is voltak jó periódusaink. Nagy ajándék, hogy válogatott karrierem során még játszhattam ilyen hangulatban a Sportarénában, ráadásul az olimpiai bajnok ellen. Sajnálom, hogy a végén egy kis butaság miatt nem tudtuk megőrizni a győzelmet, ennek ellenére pozitívan látom a mérkőzést.”

Dzsamali keze továbbra is nagyon sült, de miután több támadásunk is kimaradt a Landint váltó Kevin Möllerrel szemben, az utolsó tíz percre fordulva fordított Dánia. Rendkívül izgalmasan alakult a hajrá, amelyben Balogh Zsolt középkezdésből betalált üres kapuba, majd Juhász Ádám első góljával egyel mentünk négy perccel a vége előtt.

Nagyon közel voltunk a győzelemhez, amikor már azt hihettük, hogy sikerül kivédekezni az utolsó dán támadást, Nagy László szabálytalankodott piros lapot érően, ami az új szabályok értelmében egyben hetest is jelentett a vendégeknek, ezt Anders Eggert váltotta gólra. Bár a meccs összképe alapján a mieink érdemelték volna meg jobban a két pontot, 25–25-ös döntetlen lett a vége. Vasárnap Aarhusban újra összecsap a két válogatott.

AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA
1.Dánia32190–685
2.MAGYARORSZÁG32177–685
3.Hollandia31276–842
4.Lettország3366–890

4. forduló, május 7., vasárnap
14.00: Hollandia–Lettország
20.30: Dánia–Magyarország (Tv:Sport1) – élőben az NSO-n!

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

60. perc: Vége a meccsnek, kár ezért a végéért. 25–25
60. perc:
A hetest Eggert a bal fölsőbe pattintotta. 25–25
60. perc: Időn túli hetes.
60. perc:
Büntetőt kaptak a dánok, mert az új szabályok szerint egyből hétméteres jár az ilyesmiért...
60. perc: 10 másodperc volt hátra,
támadtak a dánok, Nagy Lászlót piros lappal kiküldték.
59. perc: Eladtuk a labdát, alig 45 másodperc van hátra.
59. perc: Mikkel Hansen
lövését kifogta Mikler! Igaz, Ligetvári jól odanyúlt, de a bírók nem fújtak.
59. perc: Időt kértek a dánok.
58. perc:
Elrontottuk a támadást, jöhettek a dánok.
58. perc:
Hosszú dán támadás után jól védekeztünk, és el is vették tőlük a labdát.
57. perc: Juhász első gólja, a legjobbkor!
Bal szélről egy szép csel után a bal fölsőbe lőtt. 25–24
56. perc: Ismét egyenlő. Söndegaard
játszotta magát tisztára, és ezúttal is belőtte. 24–24
55. perc:
A középkezdést Balogh végezte el gyorsan, és mivel nem figyeltek a dánok, újra vezetünk! 24–23
55. perc: Söndegaard
lefordult a védőjéről, és belőtte. 23–23
55. perc:
A hetest Császár biztos kézzel belőtte a bal alsóba. 23–22
55. perc: Dzsamali
nagyszerű labdaszerzése után Ligetvári roboghatott, de odaütött neki Zachariassen. Kiküldték két percre, ráadásul hetes.
54. perc:
Passzívat jeleztek a bírók a dán támadásnál, Söndegaard lövése a sáncról ment mellé. Aztán Vilovszkit kiküldték két percre...
53. perc:
Megint eladtuk a labdát, de Mikkel Hansen is eladta. A gyors indulásunk nem járt sikerrel, ezért inkább megálltunk. Aztán Lékai nagyszerű csellel került helyzetbe, és belőtte. 22–22
52. perc: Már vezetnek a dánok.
Először a meccsen. Lindberg talált be. 21–22
51. perc: Lékai
lövését Möller védte.
50. perc: Dzsamali
elszórta, a kapus védése után Magnus Landin végigszaladt, és bedobta. 21–21
49. perc:
Rossz passz nálunk, jöhettek a dánok, és fel is jöttek egy gólra, Zachariassen szépített beállóból. 21–20
48. perc: Magnus Landin
a bal szélről hihetetlen ügyességgel ejtette a hosszú sarokba. 21–19
48. perc:
A hetest Császár a bal fölsőbe vágta. 21–18
47. perc: Császárt
ezúttal lesáncolták, de maradt a labda nálunk. Császár óriási átadása megtalálta Vilovszkit, akit Toft Hansen lökött. Hetes és két perc.
46. perc: Mensah Larsen lövésére számított Mikler, és szépen védett.
46. perc: Dzsamali
nagyon belőtte magát, ezúttal sem tudtak neki ellenállni. 20–18
45. perc: Mikkel Hansen
nagy csellel került helyzetbe, és a bal felsőbe lőtt. 19–18
45. perc:
Már vártuk, hogy Dzsamali megint betaláljon, óriási erejű lövése a hálóba jutott. 19–17
44. perc: Sajnos feljöttek egy gólra... 18–17
44. perc: Dán időkérés.
43. perc:
Most eladtuk a labdát, a dánok fél percig támadhattak emberelőnyben. Lindberg lövését védte Mikler, de visszapattant a labda a dánokhoz.
42. perc: Császár
a kapufát találta el, gyorsan jöttek a dánok, és Lindberg a jobb alsóba dobta a ziccert. 18–16
42. perc:
Nem elég, hogy Damgaard estében gólt szerzett, Vilovszkit még ki is állították két percre. 18–15
41. perc:
Labdát vesztettünk, de a közönség és azok szerint, akiknek van szemük, Iváncsikot visszarántották. A bírók mást láttak.
40. perc: Vilovszki
labdát szerzett, de nem indultunk gyorsan, inkább megfontoltan támadtunk.
40. perc: Császárnak
feltűnt, hogy Landin nem figyel a jobb alsóra, és elhajlásból nagyon becsapta a dán kapust. 18–14
38. perc: Lindberg
viszont nagyon szépen, „cunderral” vette be a jobb szélről Mikler kapuját. 17–14
38. perc: Dzsamali
lövése fölé ment, bár úgy érezte, hogy sikerült gólt szereznie. Sajnos nem...
37. perc:
Nagyszerű átadás után nem tudtak gólt lőni a dánok, mert Mikler leszedte az ejtést.
36. perc: Iváncsik
egy szélsőbefutás után került ziccerbe, visszahúzták, hetes. A hetest Császár a bal alsóba vágta. 17–13
35. perc: Olsen
nagy lövését Mikler elkapta, letelt a kiállításunk.
34. perc: Nagy
került gólhelyzetbe, visszarántották, de csak szabaddobás lett a jutalma. Még húztuk egy kicsit az időt, aztán Nagynál belemenést láttak. Jogosan.
33. perc: Iváncsik
szomorkodott egy sort, mert kiállították két percre, pedig tényleg szabálytalan volt. Ráadásul hetes. Mikkel Hansen belőtte. 16–13
33. perc: Söndegaard
kapufája után Dzsamali került ziccerbe, és pimasz gólt szerzett. 16–12
32. perc: Lékai
kapott jó labdát, majd megint ügyesen fedezte fel, hogy üres a kapu bal oldala, és be is dobta. 15–12
31. perc: Damgaard
mardt a földön egy ideig, de folytatni tudta a játékot. Végül rá játszották ki a figurát, és a balszélső helyéről nagy gólt lőtt a rövid sarokba. 14–12
31. perc: Elkezdődött a második félidő.

ELSŐ FÉLIDŐ

30. perc: Vége az első félidőnek, három góllal vezetünk. 14–11
30. perc: Nagy
lövése nem volt a legjobb, Landin könnyen védett.
29. perc: Damgaard
került helyzetbe, és itt már Mikler is tehetetlen volt. 14–11
28. perc:
Viszonylag sokáig támadhattunk, végül aztán Lékai talpról, 10 méterről nagy gólt lőtt a jobb fölsőbe. 14–10
27. perc:
A hetest Eggert a bal felsőbe vágta. 13–10
27. perc:
Hetest harcoltak ki a dánok, ráadásul Bánhidit ki is küldték két percre.
26. perc:
Ezt túlkombináltuk, megint kínai figurát szerettünk volna, de magas volt a passz.
26. perc: Nagy
csapta be Magnus Landint, aki a kiállítás sorsára jutott.
26. perc: Bodó
egészen távolról lőtt, de mellé. Akárcsak Möllgaard.
25. perc: Lindberg
törte meg a dán gólcsendet a jobb szélről. 13–9
24. perc: Balogh
cselezett ügyesen, majd megütötték a kezét, de éppen így lett jó, mert a labda a kapust becsapva pattogott a hálóba. 13–8
24. perc:
Rossz dán lövés után támadhattunk az ötgólos vezetésért.
22. perc: Balogh
kapott egy nagyot, de a kiállítás elmaradt. A gól azonban nem, mert Lékai remekül találta meg a rést Landin lába között. 12–8
21. perc:
Letelt a kiállítás, Juhász kínaiból szerezhetett volna gólt, Landin védett. Maradt a labda nálunk.
20. perc: Mikler
előbb nagyot védett, majd M. Landin a bal szélről szép gólt dobott. 11–8
20. perc: Bodó
nagyszerű csellel elküldte a dán védelmet, majd könnyen dobott ziccergólt. 11–7
19. perc: Megint Mikler! Mikkel Hansen
lövését védte.
19. perc:
Emberelőnyben a dánok rossz csere miatt.
18. perc: Mikler
remek mozdulatokkal kétszer is védett. Egy lövést majd egy kipattanót hatástalanított.
18. perc: Baloghot
rángatták, mégis el tudta dobni, méghozzá a bal alsóba. 10–7
17. perc: Magyar időkérés.
17. perc: Lékai
lövése nem volt jó, simán lesáncolták, az ellentámadásból Möllgaard könnyű gólt szerzett. 9–7
16. perc: Mikkel Hansen
lőtte el ütemtelenül, de Mikler figyelt, és védett. Letelt az emberhátrány.
16. perc:
Lassítottuk a támadásunkat, hadd teljen az idő a kiállításból. Be is mutatták a passzívot a bírók, amikor eladtuk a labdát.
15. perc: Söndegaard
bújt ki két védő között, és gyorsan gólt szerzett. 9–6
14. perc: Dzsamali
lövése kijött, gyorsan indultak a dánok, Lékai szabálytalankodott, kiküldték két percre.
13. perc: Szépítettek a dánok Landin révén. 9–5
13. perc: Lékait
sem tudják megállítani a dánok, így a lövése a jobb alsó sarokban kötött ki. 9–4
12. perc: Lauge Schmidt
nagy csel után eleresztett egy nagy lövést, de a labda kijött a lécről.
12. perc:
A hetest Császár végezte el, és a hálóba pattintott. 8–4
11. perc: Mikkel Hansen
elszórta a labdát, jöhettünk támadással. Passzívot jeleztek a bírók, amikor Bánhidi hetest harcolt ki.
10. perc: Dzsamali
nagyon él, ezúttal is utat talált a lövése a hálóba. 7–4
9. perc:
Nem sikerült figyelni René Toft Hansenre, büntetőt harcolt ki, Mikkel Hansen pedig belőtte a hetest. 6–4
9. perc: Dánia időt kért.
9. perc:
Jó is volt, hogy felépítettük a támadást, Lékai talpról nagyon kilőtte a jobb felsőt. 6–3
8. perc: Dzsamali
lövése kijött a kapufáról, de Iváncsik megszerezte.
8. perc: Közelebb jöttek a dánok, ezúttal Lauge Schmidt talált a kapunkba. 5–3
7. perc:
Labdát vesztettek a dánok, jöhettünk előre. Nagy ment fel megint lőni, de ezúttal Landin védett.
5. perc: Nagy László
kapott jó labdát kicsit a jobb szélen, és remekül bevágta. 5–2
5. perc: Söndergaard
a jobb szél közeléből lőtt, és a labda megtalálta a rést Mikler és a bal kapufa között. 4–2
4. perc:
Elhibázott dán helyzet után Dzsamali ismerte fel, hogy szétnyílt előtte a védőfal, és kegyetlenül bevágta a kapu jobb oldalába. 4–1
4. perc: Lékai
kígyózott át a védők között, és a jobb alsóba lőtt. 3–1
4. perc: Eggert
lövését védte Mikler.
3. perc:
Labdát szereztünk, Juhász került ziccerbe, de Landin kifogta a lövést.
3. perc: Dzsamali
egészen távolról lőtte el, és most a jobb alsó sarokra tartott a lövése, de így is gól. 2–1
1. perc:
Heteshez jutottak a dánok, Eggert belőtt a léc alá. 1–1
1. perc: Dzsamali
tört be a védőfalba, és máris megszereztük a vezetést. 1–0
1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a magyar csapat tiszta pirosban, a dán tiszta fehérben játszik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik