Férfi kézi Eb: az izlandiakat nem érdekli Dánia, meg akarnak verni minket

Vágólapra másolva!
2020.01.15. 11:24
null
Gudmundur Gudmundsson a mieink ellen is szeretné győzelemre vezetni az izlandi válogatottat (Fotó: AFP)
Ha Izland nem győzi le szerdán a magyar válogatottat a férfi kézilabda Európa-bajnokság csoportkörének 3. fordulójában, akkor a világ- és olimpiai bajnoki címvédő Dánia nem jut be a kontinenstorna középdöntőjébe. Nem csoda, hogy a dán sportsajtóban az Izland–Magyarország mérkőzést nagyobb várakozás előzi meg, mint saját csapatuk Oroszország elleni találkozóját.

 

A férfi kézilabda Európa-bajnokság szerdai programjában két mérkőzés szerepel, előbb 18.15 órától a mieink csapnak össze az E-csoportot két győzelemmel vezető Izlanddal, majd 20.30-tól kezdődik az Oroszország–Dánia találkozó. A dánok tehát a saját meccsük kezdetekor már tudni fogják, hogy van-e még esélyük bejutni a középdöntőbe.

A skandinávok nagyon bíznak az izlandiak sikerében, ugyanakkor Aron Pálmarssonéknak saját érdekük is, hogy legyőzzék a magyar válogatottat, ellenkező esetben legfeljebb egy pontot visznek tovább magukkal a középdöntőbe a kettő helyett.

„Most más helyzetbe kerültünk. Már bejutottunk a középöntőbe, de szeretnénk magunkkal két pontot továbbvinni, ezért mindent beleadunk a Magyarország elleni mérkőzésen – idézi a tv3sport.dk Gudmundur Gudmundssont, az izlandi válogatott szövetségi kapitányát, aki 2016-ban olimpiai bajnoki címig vezette Dániát. – Úgy tekintünk a magyarok elleni meccsre, hogy ezzel kezdődik számunkra a középdöntő. Lehetőségünk van arra, hogy két ponttal a birtokunkban jussunk tovább, ez lebeg a szemünk előtt.”

A KÖVETKEZŐ ELLENFÉL IZLAND
MAGYAR MÉRLEG ELLENE: 24 győzelem, 3 döntetlen, 14 vereség
LEGUTÓBB EGYMÁS ELLEN (2017. január 6., Skjern, Bygma-kupa): Magyarország–Izland 30–27 (18–15). A magyar gólszerzők: Nagy L. 6, Császár 5, Lékai 5, Ancsin G. 3, Bánhidi 3, Bodó 2, Harsányi 2, Juhász Á. 2, Ligetvári 1, Zubai Sz. 1
Izland eddig különösen jól szerepel ezen az Európa-bajnokságon, hibátlanul vezeti az E-csoportot, miután Dániát (31–30) és Oroszországot (34–23) is legyőzte. A gárda lendületben van, és az oroszok ellen bizonyította, hogy akkor is képes ellenállhatatlanul játszani, ha legjobbját, Aron Pálmarssont kikapcsolják a játékból. Rugalmas csapat, a játékosok magasak, erősek és gyorsak, kapusaik remekül védenek, vagyis mindaz elmondható róluk, amit a torna előtt a dánokról gondoltunk. Bár már kiharcolták a továbbjutást a középdöntőbe, a magyarok ellen fog eldőlni, hány pontot visznek tovább: ha megvernek minket, akkor a dánok legyőzése miatt kettőt, döntetlennél egyet, ha pedig kikapnak tőlünk, akkor egyet sem. Ezen az Eb-n ők is úgy lehetnek vele, mint mi: evés közben jön meg az étvágy, és ez a lendület akár az olimpiai kvalifikációs tornáig repítheti őket.

„Néhány kulcsjátékosomat pihentettem az Oroszország elleni találkozón, hogy a magyarok elleni összecsapásra teljesen egészségesek legyenek. Nagyon fontos ütközet vár ránk” – folytatta Gudmundsson, aki nem titkolta, jobban örülne neki, ha Dánia jutna tovább mögöttük a csoport második helyén. Vélhetően azért, mert nagyobb esélyt lát arra, hogy a dánok a középdöntőben több riválistól is pontot csennek, ami Izlandnak nemcsak a legjobb négy közé jutás, hanem az olimpiai selejtezőért folyó harc szempontjából is kapóra jönne.

„A magyar válogatott nagyon kemény ellenfél, nagyon agresszív a védekezése. A dánok tökéletesen védekeztek ellenük, de láthattuk, hogy támadásban komoly problémákba ütköztek. Ugyanebbe a csapdába eshetünk, ha nem készülünk fel elég alaposan” – utalt a magyar és a dán csapat hétfői, 24–24-es döntetlennel zárult találkozójára Gudmundsson.

A dán újságírók az izlandiak szélsőjét, Gudjón Valur Sigurdssont emlékeztették, Dánia válogatottjának sorsa az izlandiak kezében is van, a Paris Saint-Germain klasszisa azonban kijelentette, őket egyáltalán nem érdekli, hogy Mikkel Hansenék továbbjutnak-e a csoportból vagy sem, számukra az a legfontosabb, hogy megnyerjék a mieink elleni mérkőzést.

„Nincs a kezünkben a dánok sorsa. Ezt csak önök akarják így beállítani. Tisztelem a dán játékosokat, az edzőket, az országot, imádtam ott élni (Sigurdsson a 2011–2012-es idényben az AG Köbenhavn játékosa volt – a szerk.), de számunkra az Izland–Magyarország mérkőzés nem Dániáról, hanem a két pontról szól. Ha nyerünk, nagyon-nagyon boldogok leszünk. Ez minden, amit mondhatok. Sajnálatos, hogy a dánoknak másokban kell bízniuk, de mi csak saját magunkra koncentrálunk. Mindent megteszünk, hogy győzzünk” – mondta a TV2 Sportnak Sigurdsson.

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Vincze Szabolcs

MEGINT A MATEK!

TOVÁBBJUTÁS

A magyar csapat továbbjut a csoportjából, és két pontot visz a középdöntőbe, ha
– megveri Izlandot a harmadik fordulóban

A magyar csapat továbbjut a csoportjából, és egy pontot visz a középdöntőbe, ha
– döntetlent játszik Izlanddal

A magyar csapat továbbjut a csoportjából, de pont nélkül kezdi a középdöntőt, ha
– kikap Izlandtól, ÉS Dánia nem nyer Oroszország ellen VAGY
– egy góllal kap ki Izlandtól, ÉS Dánia egy góllal nyer Oroszország ellen (ez esetben az első négy pont megegyezik), ÉS legalább öttel több gólt lövünk Izlandnak, mint Dánia Oroszországnak (így az összességében több lenne a szerzett gólunk)

KIESÉS

A magyar csapat kiesik, ha
– kikap Izlandtól, ÉS Dánia megveri Oroszországot úgy, hogy valamelyik meccsen egynél nagyobb lesz a gólkülönbség (így a dánok összgólkülönbsége jobb lenne a mieinknél)
– egy góllal kikap Izlandtól, ÉS Dánia egy góllal megveri Oroszországot úgy, hogy a mieink legfeljebb hárommal szereznek több gólt Izland ellen, mint Dánia Oroszország ellen (így összességében kevesebb lenne a szerzett gólunk)

SORSOLÁS

Sorsolás dönt a továbbjutásról, ha
– a magyar csapat egy góllal kikap Izlandtól, ÉS Dánia egy góllal megveri Oroszországot úgy, hogy a mieink néggyel szereznek több gólt a csoportzárón, mint a dánok (ez esetben a szerzett pontok, az egymás elleni pontok, a gólkülönbség, a szerzett gól után az összgólkülönbség és az összes szerzett gól is megegyezne)

OLIMPIAI KVALIFIKÁCIÓS FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ

E-CSOPORT (MALMÖ)
18.15:
Izland–MAGYARORSZÁG (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
20.30: Oroszország–Dánia (Tv: Sport1)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Izland 2 2 65–53 +12 4
2. MAGYARORSZÁG 2 1 1 50–49 +1 3
3. Dánia 2 1 1 54–55 –1 1
4. Oroszország 2 2 48–60 –12 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik