Férfi kézi: csoda kell az Orosházától, bravúr a Füredtől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.29. 12:53
Két együttesünk játszik visszavágót szombaton és vasárnap a férfi EHF-kupában, a 16 közé, vagyis a csoportkörbe jutásért folyik a küzdelem.

Az Orosházi FKSE-Linamarnak csodára lenne szüksége, hogy a dán Skjern ellen itthon ledolgozza hátrányát, az első meccset 40–20-ra veszítette el. Kicsivel jobb helyzetben várja a második találkozót a Balatonfüred, Ausztriában „csak” 31–26-ra kapott ki a Hardtól.

„Erre mondják, hogy határeset – magyarázta Csoknyai István, a Füred trénere. – Négy-öt gólos hátrányt még le lehet dolgozni, nem is izgulnék túlságosan, ha minden játékosom egészséges lenne. Csakhogy kulcsembereim betegek, illetve megsérültek Hardban, vagy nem épülnek fel szombatra. Faluvégi Rudolf influenzás volt, nem edzett a héten, a kapus Székely Márton csúnyán beütött, megdagadt dereka péntekig annyit javult, hogy óvatosan már edzhetett. Remélem, vállalhatja a mérkőzést. Ha nem… De erre nem is akarok gondolni.”

Súlyosabb a sérülése a válogatott Zdolik Bencének. A jobbkezes átlövő sípcsontja berepedt, még az is elképzelhető, hogy meg kell műteni, ezért nem csupán szombaton, hanem a következő egy-másfél hónapban sem kézilabdázhat. Harmadik fontos játékosát, a védelemben szinte pótolhatatlan Uros Vilovszkit azért nem küldheti pályára Csoknyai, mert piros lapot és eltiltást kapott, miután a rettentően durva kinti meccsen elszakadt nála a cérna, és az ellenfél provokációira szándékos, súlyos szabálytalansággal válaszolt.

„Persze így is nekimegyünk a feladatnak, ami nem egyszerű – folytatta Csoknyai. – A hiányzó játékosokat fiatalokkal tudjuk helyettesíteni, akiknek ez jó lehetőség a nagyon tapasztalt, erős Hard ellen, amely a BL-selejtezőből került át a sorozatba.”

Az edző az Ausztriában látottnál sokkal agresszívebb védekezést kér játékosaitól, akiknek meg kell állítaniuk az osztrákok lerohanásait, támadásban pedig a szélsőknek kell több befutással segíteni az akciókat. Csak így képzelhető el a Füred-bravúr, a továbbjutás.

FÉRFI KÉZILABDA EHF-KUPA
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓ

16.00: Balatonfüred–Hard (osztrák)

Vasárnap
19.00: Orosháza–Skjern (dán)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik