Ukrajnában elszenvedte első BL-vereségét a Veszprém

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.22. 15:59
null
Renato Sulicék négygólos zakóba szaladtak bele Ukrajnában (Fotó: Szabó Miklós – archív)
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában az MKB-MVM Veszprém elszenvedte első vereségét, miután 26–22-re kikapott az ukrán Motor Zaporizzsja otthonában.

 

A Veszprém már biztos csoportelsőként vághatott neki a Motor Zaporizzsja elleni összecsapásnak. A magyarországi meccsen 44–27-re nyertek Carlos Ortega tanítványai, akik közül ezúttal többen – így Nagy László és Iváncsik Tamás is – hiányoztak. Az ukránok viszont győzelemmel biztosíthatták volna helyüket a következő körben – a CO Zagreb kárára.

A magyar gárda jól kezdett, 2–0-ra el is húzott. Az ukrán együttes viszont hamar fordítani tudott, s a Veszprém Momir Ilics hétméteresével tudott egyenlíteni 3–3-nál. Innentől kezdve viszont meglépett a Motor, s már 10–7-re vezetett, amikor Ortega mester időt kért.

A félidő végéig két vagy három gól különbség volt a két csapat között, a veszprémiek viszont az utolsó öt percben remekül játszva egyenlítettek, így 13–13-mal vonultak pihenőre a felek.

Fordulás után is a Veszprém maradt lendületben, s 16–14-nél a meccs eleje után ismét két góllal vezetett. A hazaiak viszont – akárcsak az első játékrészben – innen is fordítani tudtak, s 19–18-tól ismét a Veszprémnek kellett kapaszkodnia.

Ilicsék játéka nagyon döcögött, a támadásokban igen sok volt a pontatlanság, védekezésben pedig könnyed gólokat lőhetett a Motor. Az utolsó öt percre 25–21-es hazai előnnyel fordultak a felek, a végjáték pedig Mirsad Terzic harmadik kétperces büntetésével kezdődött, így végleg ki kellett állnia.

A 49. perc óta tartó veszprémi gólcsendet Iváncsik Gergő az utolsó előtti minutumban törte meg, de ez sem segített a vendégeken, a Motor ugyanis 26–22-re győzött és továbbjutott csoportjából – ezzel pedig biztossá vált, hogy a CO Zagreb (a csoport záró meccsén hiába győzte le a Szentpétervárt…) elbúcsúzott a Bajnokok Ligájától.

Roppant gyengén szerepelt a harkivi mérkőzésen a Veszprém, annak ellenére is, hogy számára igazi tétje már nem volt a mérkőzésnek. Ez volt a Veszprém első veresége a mostani BL-szezonban, így már csak a Barcelona áll veretlenül a sorozatban.

FÉRFI KÉZILABDA BL
A-CSOPORT, 10. FORDULÓ
Motor Zaporizzsja (ukrán)–MKB-MVM Veszprém 26–22 (13–13)
Harkiv, 800 néző. V: Kurtagic, Wetterwik (svédek)
Zaporizzsja: STOCHL – Kubatko, ONUFRIJENKO 4, Sevelev 3, AFLITULIN 4, Burka 2, SZKOPINCEV 5 (2). Csere: Szapun, Kosevoj (kapusok), Gurkovszkij, Jevdokimov 2, Osztousko 2, Szemikov, Kurilenko 1, Inestrosa 3 (3)
Veszprém: Fazekas – Gulyás P. 1, Mocsai T. 3, Schuch, ILICS 6 (6), Terzic 1, IVÁNCSIK G. 5. Csere: Dzsamali 3, Vilovszki 1, Ugalde 1, Sulic 1, Gyene
Az eredmény alakulása. 9. perc: 5–3. 14. p.: 7–6. 17. p.: 10–7. 23. p.: 13–10. 37. p.: 14–16. 41. p.: 17–18. 42. p.: 19–19. 48. p.: 22–20. 51. p.: 23–21. 59. p.: 25–22
Kiállítások: 8, ill. 18 perc
Hétméteresek: 7/5, ill. 6/6
MESTERMÉRLEG
SZERHIJ BEBESKO, a Zaporizzsja edzője: – Az egész csapat nagyon jól játszott, Stochl fantasztikusan védett. Nehéz volt győzni a Veszprém ellen, amely a BL egyik legjobb csapata. Ez jó eredmény együttesemnek, de tudjuk, ellenfelünk úgy érkezett, hogy már megnyerte a csoportot.
CARLOS ORTEGA, a Veszprém edzője: – Dicséretet érdemelnek a hazaiak. Szerettünk volna nyerni, de a végén nem volt olyan játékosunk, aki segíteni tudott volna a nehéz helyzetben levő csapaton. Az utolsó tizenöt percben borzalmasan játszottunk. Különösen támadásban mondtunk csődöt. Huszonkét góllal nem lehet nyerni.

További eredmény: Croatia Zagreb–Szentpétervár 26–24 (15–14)

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. MKB-MVM VESZPRÉM 10 8 1 1 303–242 +61 17
2. RN Löwen (német) 10 7 2 1 305–252 +53 16
3. Celje PL (szlovén) 10 4 1 5 268–272 –4 9
4. Zaporizzsja (ukrán) 10 4 1 5 277–296 –19 9
5. CO Zagreb (horvát) 10 4 6 267–282 –15 8
6. Szentpétervár (orosz) 10 1 9 216–292 –76 1

 


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik