Férfi kézi BL: zágrábi pokol, 10 ezer néző várja a Veszprémet

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2015.10.03. 15:01
A szombati Zagreb–Veszprém BL-rangadó (20 óra, tv: Sport1) előtt az edzők, mint mindig, bizakodnak. Xavier Sabaté másodszor dirigálja a Veszprémet vezetőedzőként, és van is oka az optimizmusra, mert bemutatkozása fényes sikerrel zárult: csapata egy hete jó játékkal legyőzte a Flensburgot. Hasonló, sőt talán még jobb lelki állapotban várja a csatát Veszelin Vujovics, a horvátok montenegrói trénere, hiszen együttese a Kiel bravúros hazai legyőzése és a Celje elleni idegenbeli diadal után fogadja a BL-döntőst.

„Papíron erősebbnek látszik a Veszprém, de így volt ezzel a Kiel is– mondta a Nemzeti Sportnak Vujovics, aki a nyolcvanas években játékosként olimpiai és világbajnok volt. –Fiatal, erős, erőszakos csapatom jó formában van, és nem értek egyet azokkal, akik csak harminc százalék esélyt adnak nekünk. Zágrábban tízezer lelkes néző előtt legalább ötven százalék a sanszunk. A Veszprém Nagy László nélkül is veszélyes, ezt nem feledhetjük el.”„Papíron erősebbnek látszik a Veszprém, de így volt ezzel a Kiel is– mondta a Nemzeti Sportnak Vujovics, aki a nyolcvanas években játékosként olimpiai és világbajnok volt. –Fiatal, erős, erőszakos csapatom jó formában van, és nem értek egyet azokkal, akik csak harminc százalék esélyt adnak nekünk. Zágrábban tízezer lelkes néző előtt legalább ötven százalék a sanszunk. A Veszprém Nagy László nélkül is veszélyes, ezt nem feledhetjük el.”

A kizárólag horvát játékosokkal – köztük a volt balatonfüredi Josip Sandrkkal – felálló Zagrebből hiányozhat egyik legjobbja, a következő szezonra már a PSG-hez aláíró Luka Stepancic.

„Azt hallottuk, hogy a jobbátlövőnek gerincsérülése van, de szerintem szombatra felépül– mondta Lékai Máté, aki ebben az idényben már a veszprémiek első számú irányítója. –Ugyanakkor tudjuk, Stipe Mandalinic és Josip Valcic is sérült volt, az ő kimaradásukat inkább el tudom képzelni. Nálunk jobbszélsőnk, Gulyás Péter újra játszhat, bár még fájlalja a lövő kezét. Ha úgy küzdünk, mint a Flensburg ellen, két ponttal térünk haza.”

Tegyük hozzá, csak hétfőn, mert vasárnap Nekcsén még SEHA-liga-meccset játszik a Veszprém a Nexével.

A Veszprém (Fotex) 1995-ben találkozott először a Zagrebbel (Badel), és szombaton a kilencedik meccsüket játsszák. A mérleg eddig: három zágrábi, négy veszprémi győzelem, egy döntetlen.

AZ ÁLLÁS
1. PPD Zagreb (horvát) 2 2 50–42 +8 4
2. MKB-MVM VESZPRÉM 2 1 1 55–51 +4 3
3. Celje PL (szlovén) 2 1 1 50–45 +5 2
4. Kiel (német) 2 1 1 54–50 +4 2
5. Flensburg (német) 2 1 1 63–60 +3 2
6. Paris SG (francia) 2 1 1 61–63 –2 2
7. Wisla Plock (lengyel) 2 1 1 51–56 –5 1
8. Besiktas (török) 2 2 45–62 –17 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik