A Szeged nem szerzett pontot Szkopjéban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.16. 17:24
null
A Vardar Szkopje játékosai örülhettek a végén (Fotó: rkvardar.mk)
A Mol-Pick Szeged 30–27-re kikapott a Vardar Szkopje otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája B-csoportjában.



A Szeged Szkopjéban is egyenrangú ellenfele szokott lenni a Vardarnak, és ez most sem volt másként.

A támadójátékot eredményesen variálta a Pastor-csapat, sokat számított az is, hogy Balogh Zsolt hibátlanul lőtte a hétmétereseket, pedig Sterbik Árpád állt vele szemben. Alapvetően a védekezésre sem lehetett panasz, a Vardar azonban kihasználta, hogy háromszor is emberelőnybe került. Egy 3–0-s sorozattal a hazaiak egygólos előnnyel zárták az első félidőt.

A második félidőben is jól tartotta magát a Szeged – amelyben orrtörés miatt nem játszott a nyáron éppen a Vardartól igazolt Szergej Gorbok –, a 47. perc után azonban volt egy rövidzárlata, ezalatt 22–22-ről 25–22-re alakult az állást.

Ez döntőnek bizonyult, hiába dobálta a gólokat Balogh a hajrában, a Tisza-parti gárda a végén nem élt a lehetőségeivel, így a Vardar megőrizte százszázalékos mérlegét.

FÉRFI KÉZILABDA BL
B-CSOPORT, 4. FORDULÓ
VARDAR SZKOPJE (MACEDÓN)–MOL-PICK SZEGED 30–27 (16–15)
Szkopje, 5000
néző. V: I. Covalciuc, A. Covalciuc (moldovaiak)
VARDAR: Sterbik – Cupic 1, Maqueda 1, GYIBIROV 8 (4), Abutovics, Canellas 1, KARACIC 4. Csere: MILICS (kapus), Sztoilov 2, Deveren 1, Marszenics 3, CINDRIC 5, A. Dujshebaev, Siskarjov 1, Borozan 3. Edző: Raúl González
SZEGED: Sego – P. Rodríguez 2, BALOGH ZS. 9 (6), Skube 2, Gaber 2, Bodó 2, Källman 2. Csere: Sierra (kapus), Blazevic, Thiagus Petrus, Sostaric 1, BUNTIC 4, BÁNHIDI 3, Bóka, Obranovic. Edző: Carlos Pastor
Az eredmény alakulása. 5. perc: 2–1. 8. p.: 3–5. 15. p.: 7–6. 25. p.: 12–13. 28. p.: 13–15. 31. p.: 17–15. 40. p.: 19–20. 49. p.: 25–22. 55. p.: 27–24. 58. p.: 28–27
Kiállítás: 2, ill. 6 perc
Hétméteres: 4/4, ill. 6/6
MESTERMÉRLEG
Raúl González:
– Kiválóan küzdött mindkét együttes. Nekünk az első félidőben sok gondunk volt a védekezéssel, majd kapust cseréltünk, és taktikát is változtattunk. Milics kitűnően védett, erre alapozhattuk a mezőnyjátékunkat. Nehezen szereztük meg a két pontot, de a lényeg, hogy sikerült nyernünk.
Carlos Pastor: – Nagyon küzdöttünk, becsülettel dolgoztunk, de sajnos ez is kevés volt, mert nagyszerű csapattal találkoztunk. Szkopjében nem egyszerű nyerni. A végén közel álltunk a pontszerzéshez, ám a legfontosabb pillanatokban elhibáztuk a lehetőségeinket. Csapatunk fejlődik, egyre jobban játszik. Ez most erre volt elég.

AZ ÁLLÁS
1. Kielce (lengyel)44127–102+258
2. Vardar (macedón)44121–103+188
3. RN Löwen (német)4211117–1170 5
4. Meskov Breszt (fehérorosz)422108–110–24
5. MOL-PICK SZEGED4112108–111–33
6. Kristianstad (svéd)413109–118–92
7. Celje PL (szlovén)413109–122–132
8. HC Prvo (horvát)4496–112–160

 

PERCRŐL PERCRE

2. FÉLIDŐ

Ez a vége! Köszönjük a figyelmet!
60. perc: Borozantól
jött a kegyelemdöfés. 30–27
59. perc:
remek szegedi védekezés után Skube jól játszotta meg Gabert, aki rosszul pattintott.
58. perc: Borozan
betalált, Balogh pedig a kapusba lőtt. 29–27
58. perc:
Skube megtalálta bent Gabert. A macedónok időt kérnek. 28–27
57. perc:
Dujshebaev jól játszotta meg a gólszerző Sztojlovot. A második megint Balogh, most átlövésből. 28–26
56. perc:
Balogh tartja a lépést Dibirovval, hetesből szerzi a 8. gólját. 27–25
55. perc: Cindric
nagyon él, megint ő lőtt gólt. 27–24
53. perc: Balogh
most már a mezőnyből szerzi a góljait. 26–24
52. perc:
elesett egy szegedi védő, Cindric kihasználta, középről, üresen talált be. 26–23
51. perc: Sierra óriásit védett, Siskarjov lövését hárított. Hasonló bravúr a másikon Milicstől is.
51. perc:
nagyon gyengén támadtunk, Balogh mégis betalált a kilencesről. 25–23
50. perc:
a Szeged eladta a labdát, Dibirov utolérhetetlen, a 8. gólját lőtte. Pastor 25–22-nél kér időt.
48. perc:
Rodriguez ellen fújtak. Hetes. Dibirov ismét betalált. 24–22
47. perc:
a fordulásból Cindric nagyon gyorsan betalált. 23–22
47. perc:
Sierra védett, Skube összeszedte, a lerohanásból Rodriguez talált be. 22–22
45. perc:
Bánhidi is jó labdát kapott, megrángatták, nincs fújás, nincs gól sem.
44. perc: Marszenics
gyönyörű labdát kapott Dujsebajevtől, üresen lőhetett. 22–21
43. perc: Buntic
nagyon gólerősen játszik, megint ő szerez gólt. 21–21
42. perc:
Sierra hiába véd, gyakorlatilag odaadta a labdát Dibirovnak, aki ziccerből talált be. 21–21
40. perc: Siskarjov
egyenlített. 20–20
39. perc:
Skube jól játszotta be Bánhidinek. 19–20
38. perc: Skube
lerohanásból talált be, a másikon Marszenics maradt ugyanolyan üresen. 19–19
37. perc:
Milics ezúttal is védett, majd Skube talált be. 18–18
36. perc:
Bánhidi nagyon üresen maradt, Milics óriásit védett.
36. perc: Abutovicsot
állították ki.
35. perc: Karacic
lőtt gólt. 18–17
34. perc:
végre egy szgedi védés, Sierra mutatta be. A lerohanásból Källman eredményes. 17–17
33. perc: Rodriguezt
senki nem érte utol. 17–16
32. perc:
Bodó gyenge lövése után Borozan talált be a másik oldalon. Először kettő a hátrány. 17–15
31. perc: az elsőt kivédekezte a Szeged, belemenés miatt érvénytelen a gól.
31. perc: megkezdődött a második félidő. A Szkopje támadhat először.

Az első játékrészben Balogh már 5 gólnál tart, míg a szintén remekül játszó Buntic háromszor talált be. A macedónok Balogh Zsoltja Dibirov, szintén ötnél jár, Karacic pedig három lövésből 3 gólt szerzett.

1. FÉLIDŐ

Ezzel ért véget az első félidő!
30. perc: BOSSZANTÓ ! 5 másodperc alatt is betalál a Vardar, Cindric átlövésből lő nagy gólt. 16–15
30. perc: nem volt igazam, megkapta még a labdát a Vardar, így most a macedónok is időt kérnek.
30. perc: a félidő utolsó támadása előtt Pastor kért időt.
30. perc: Dibirov
üresen maradt a szélen, ki is használta. 15–15
29. perc: Canellas
most nem hibázik. 14–15
28. perc:
emberhátrányban szerzett labdát a Szeged, a lerohanásból Sostaric szerzett szép gólt. 13–15
28. perc: Bodót
állították ki. Pedig már erősen passzív volt a játék.
26. perc:
megint szegedi hetes, ami nem jelent mást, mint Balogh-gólt
. 13–14
25. perc: Buntic
remekül tekert, a fordulásból Dibirov azonnal betalál. 13–13
24. perc:
a hetest Dibirov lőtte be. 12–12
24. perc:
hetes, ráadásul Thiagus Petrust kiállították.
23. perc: Bánhidi
remek labdát kapott Skubétől, lefordulásból szerzett gólt. 11–12
22. perc: Cindriccsel
nem lehetett mit kezdeni, nagy gólt lőtt. 11–11
21. perc:
megint Buntic, megint közelről. 10–11
20. perc: Buntic
betörésből szerez gólt. 10–10
19. perc:
a macedónok is hetesből szereznek gólt. 10–9
18. perc: Gaber
ellen csak szabálytalankodni lehetett. A hetest a biztoskezű
Balogh
értékesítette. 9–9
17. perc: Karacic
jobbról talált be. 9–8
16. perc: Marszenics
gólja után Gaber talált be. 8–8
15. perc:
Källman indításból ejtve szerez gyönyörű gólt. 7–7

13. perc: Karacic
lő gólt, a másik oldalon hibáztunk, majd megint Karacic. 7–6
12. perc: Källmant
állították ki.

11. perc

: Dereven góljára Skube válaszolt. 5–6
10. perc:
a macedónok is hetest kapnak, Dibirov talált be. 4–5
9. perc: Källman
harcolt ki hétméterest, amiből ismét Balogh volt eredményes. 3–5
8. perc: Bodó
átlövésből szerez óriási gólt, Sterbik érezte a sarkot, de tehetetlen volt. 3–4

7. perc: Balogh harcolt ki hetest, majd el is végezte a büntetőt. 3–3
6. perc:
lerohantak a macedónok, Cupic lőtt gólt középről. 3–2
5. perc: Maqueda
lépett be üresen, jó labdából lőtt gólt. 2–2
4. perc: Bodó
nem késlekedett a válasszal. 1–2
4. perc:
egy-egy elhibázott akció után Sztojov talált be. 1–1
2. perc: Balogh
értékesítette a hetest, vezet a Szeged! 0–1
2. perc: Gaber kapott jó bejátszást, kiharcolt egy hetest.
1. perc: Elkezdődött a mérkőzés!

Üdvözöljük kedves olvasóinkat a Vardar Szkopje–Mol-Pick Szeged férfii kézilabda BL-csoportmeccs tudósításában. Hamarosan kezdünk!

A két csapat az előző BL-kiírásban is egy csoportban szerepelt, azonban egyik meccsről sincsenek jó emlékei a szegedieknek, hiszen Macedóniában 27–23-as vereséget szenvedett, otthon pedig 31–29-re kapott ki. Érdekesség, hogy 2004-ben ugyanezen a napon szintén Szkopjéban találkozott egymással a két csapat, akkor 24–24-es döntetlen született.

Ami a jelent illeti: a Szeged egy Rhein-Neckar Löwen elleni döntetlennel kezdett, majd nyert Zágrábban, az előző fordulóban pedig nagy csatában alulmaradt a Kielcével szemben.

A Vardar még veretlenül áll, igaz a csoport legerősebbjei ellen még nem játszott: soerendben a Kristianstadot, a Meskov Bresztet és Celjét verte.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik