Először vesztettek az olaszok

Sz. G.Sz. G.
2004.06.21. 21:33
Címkék
Nagyot fordult a világ egyetlen nap alatt a férfi vízilabda Világliga A-csoportjában.
Míg az olaszok a spanyolokat (17–12), a görögök a brazilokat (17–7) ütötték ki a harmadik forduló első találkozóin, a második összecsapásokon rá sem lehetett ismerni a négy csapatra.
A taljánok hazai pályán – mindössze 300 néző előtt – háromgólos vereséget szenvedtek Joan Jané gárdájától, aminek legfőbb oka, hogy a második negyed elejétől kezdve 23 perces gólszünet állt be játékukban. Ezzel megtört hibátlan sorozatuk, hatodik mérkőzésükön maradtak alul először. A hispánok agresszív, határozott, koncentrált teljesítményt nyújtottak, s ami nem eléggé dicsérhető: hét találatukból ötöt akcióból szereztek. Érdekesség, hogy az előző napi csata 29 hálórezgése után mindössze 11 alkalommal kellett maguk mögé nyúlniuk a kapusoknak.
A másik fronton a görögök álltak le egy nappal korábbi önmagukhoz képest, hiszen a 17–7-es kiütést csak egy szerény 7–6-os diadal követte a lelkes brazilok ellen. Mindezek ellenére jobbnak ítélte együttese védekezését Alessandro Campagna, a hellének olasz szövetségi kapitánya, ellenben keményen kritizálta a támadások hatékonyságát.

FÉRFI VILÁGLIGA. A-csoport. 3. forduló, második mérkőzések: Olaszország–Spanyolország 4–7 (1–3, 1–0, 0–1, 2–3), Görögország–Brazília 7–6 (0–2, 2–1, 4–1, 1–2). Az állás: 1. Olaszország 16 pont (59–41), 2. Spanyolország 14 (64–52), 3. Görögország 12 (59–51), 4. Brazília 6 (31–69)
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Spanyolország–Ausztria a labdarúgó-vb-n

Minden más foci
1 perce

Régi bírók, régi anekdoták – Kő András publicisztikája

Minden más foci
12 perce

Nincs itt titok – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
13 perce

Lisztes Krisztián 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
13 perce

A World Soccer szakírója szerint a franciák a vb legnagyobb esélyesei

Foci vb 2026
13 perce

Elkezdődött a második félidő Seattle-ben!

Foci vb 2026
18 perce

„Harry Kane még mindig a király” – Keir Radnedge szerint Anglia messze van egy döntős formától, de jó úton jár

Foci vb 2026
22 perce

Djokovics tovább folytatta a Cicipasz elleni nagy sorozatát

Tenisz
24 perce
Ezek is érdekelhetik