Férfi kézi BL: pozitív tesztek a Veszprém csoportellenfelénél

H. K.H. K.
2020.10.16. 11:57
null
Több játékos is koronavírusos a Nantes-nál (Fotó: AFP – a kép illusztráció)
A férfi kézilabda Bajnokok Ligájában is vitézkedő HBC Nantes a hivatalos honlapján tudatta, hogy két játékosa is elkapta a koronavírust.

 

Mint ismert, a francia együttes a BL-ben a Telekom Veszprém csoportjában van, igaz, a két alakulat egyszer már összecsapott, a visszavágóra pedig a tervek szerint csak 2021 márciusában kerül sor.

A Nantes a friss közleményében arról ír, hogy két játékos koronavírustesztje is pozitív lett, az érintetteket karantén alá helyezték, a csapat tagjait pedig pénteken ismét megvizsgálják.

A handnews.fr szakportál az új fertőzöttek kapcsán arról cikkez, hogy veszélybe kerülhet a francia élvonal folytatása is, mivel a Nantes mellett a Montpellier-nél hat, a Nimes-nél két pozitív esetet regisztráltak az elmúlt napokban.

A Nantes legközelebb jövő szerdán lép pályára a Bajnokok Ligájában, az alakulat Ukrajnába utazik, ahol a Motor Zaporizzsjával találkozik – legalábbis a tervek szerint.

Legfrissebb hírek

A Füchse Berlin az év meccsén ejtette ki a címvédőt a BL négyes döntőjében

Kézilabda
12 órája

Jön a négyes döntő a férfi kézilabda BL-ben: mind a négy csapatnak reális esélye van a győzelemre

Kézilabda
23 órája

Bosnyák bírók vezetnek a Győri Audi ETO KC-nek a női kézi BL elődöntőjében

Kézilabda
2026.05.20. 14:04

Csata a berohanó ultrákkal – nem így képzelte a búcsút a Nantes klublegendája

Francia labdarúgás
2026.05.18. 11:09

Charlotte Bonaventura is megszólalt a Veszprém berlini BL-visszavágójának végén történtekről

Kézilabda
2026.05.12. 17:35

A férfi kézi BL elődöntőjében megismétlődik az elmúlt két finálé párosítása

Kézilabda
2026.05.12. 15:35

Mennyire van messze az elittől a Szeged és a Veszprém?

Kézilabda
2026.05.09. 08:42

16 éves csodacsere nyerte meg a meccset a Lensnak

Francia labdarúgás
2026.05.08. 22:57
Ezek is érdekelhetik