Történelmi csapást mért a Montpellier-re a Veszprém

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.22. 16:55
null
Andreas Nilssonék kemény meccsre számíthattak, ennek ellenére gáláztak Montpellier-ben (Fotó: Szabó Miklós)<br />
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája C-csoportjának utolsó, 10. fordulójában az MKB-MVM Veszprém Franciaországban kiütéses, 34–20-as győzelmet aratott a Montpellier ellen. A Veszprém az 1., a Montpellier a 4. helyen fejezte be a csoport küzdelmeit.

 

Az őszi, egygólos veszprémi győzelmet követően kiélezett mérkőzésre lehetett számítani Montpellier-ben, abból a meccsből azonban nyomaiban sem maradt semmi a franciaországi összecsapásra, sőt, a Veszprém a szünet után kifejezetten erőt demonstrált riválisa ellen.

Schuch Timuzsin gyakorlatilag már bő negyedóra után „kipontozódott” – sárga lapja után a 18. percre eljutott a harmadik kiállításig! –, és mivel közben Nagy Lászlót is kiküldték egyszer a játékvezetők, ez gyakorlatilag állandó emberhátrányt jelentett a veszprémieknek, akik viszont így is tartották előnyüket, miután a hazaiak hosszú perceken át képtelenek voltak betalálni.

Patrice Canayer átszervezte a védelmét a félidő közepén, ami így hatékonyabban működött, de csak ideig-percekig, ugyanis Lékai Máté vezérletével – az irányító gyakorlatilag mindegyik gólban benne volt ekkor – a szünet előtt ismét nagyon felpörgött a Veszprém. 9–14

A fordulás után sem érződött különösebben Schuch hiánya védekezésben, és a csapat forgatása sem zavart meg senkit, sőt, mintha a csereemberek még nagyobb motivációval léptek volna pályára. Ez lett a Montpellier veszte, amely ugyan szintén kísérletezgetett, de eközben gyakran elemeire hullott. Az utolsó negyedórában leindulásokkal sokszor lerohanta ellenfelét a magyar bajnok, amely nem is volt rest kihasználni ziccereit, így még néhány füttyszót is kicsikart a hazai nézőktől, akik kedvenceik teljesítményét illették kritikával.

A Montpellier eddigi legnagyobb veresége hatgólos volt hazai pályán a BL-ben – szintén a Veszprémmel szemben –, ezt most 14-re írta át a vendégcsapat, amely önbizalommal telve vághat neki a nyolcaddöntőnek. 20–34

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
C-CSOPORT, 10. (UTOLSÓ) FORDULÓ
MKB-MVM VESZPRÉM–MONTPELLIER HB (francia) 20–34 (9–14)
Montpellier, 8000
néző. V: Lopez, Ramirez (spanyolok)
MONTPELLIER: Siffert – Gajic 3 (3), Dolenec 1, Fabregas, Borges 1, Tej 2, Bonnefond 2. Cs: Losert, Mesnard (kapusok), SIMONET 4, Kavticnik, MACKOVSEK 4, Laluska, Gutfreund 2, Saidani 1.
VESZPRÉM: ALILOVIC – Ugalde 2, ILICS 4, Lékai 2, Sulic 3, Nagy L. 3, MARGUC 8 (4). Cs: Schuch, GULYÁS P. 4, Nilsson 3, Jamali 2, Terzic, Ruesga 2, Iváncsik G. 1.
Az eredmény alakulása. 7. p.: 3–5. 13. p.: 3–6. 18. p.: 5–7. 23. p.: 8–9. 28. p.: 9-13. 35. p.: 11-17. 41. p.: 14–22. 46. p.: 15–24. 49. p.: 16–27. 51. p.: 16–28. 54. p.: 17–31. 57. p.: 20–32.
Kiállítások: 6, ill. 12 perc
Hétméteresek: 6/3, ill. 4/4

A C-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. VESZPRÉM 10 9 1 300–262 +38 18
2. Vardar Szkopje (macedón) 10 7 1 2 313–289 +24 15
3. RN Löwen (német) 10 6 4 302–282 +20 12
4. Montpellier (francia) 10 3 2 5 293–317 –24 8
5. Celje (szlovén) 10 3 7 284–293 –9 6
6. Csehov (orosz) 10 1 9 300–349 –49 1

KÖZVETÍTÉS

56–60. perc: Saidani és Gutfreund kozmetikázta az eredményt, amire Ruesga és Dzsamali válaszolt. Alilovic pedig védett egy újabb Gajic-hetest az utolsó percben. A Veszprém 34–20-ra nyert idegenben, ez a Montpellier történetének legsúlyosabb hazai veresége.

51–55. perc: Ekkor már bőven a veszprémi második sor volt a pályán, nem nagyon lehetett azonban különbséget tenni az alapcsapat és az ekkor pályára érkezők között, sőt, mintha a motiváció még erőteljesebb lett volna a vendégeknél. Ruesga, Nisson, Dzsamali és Iváncsik gólja között Gutfreund szólt hozzá a meccshez, már-már nyomasztó volt a különbség a felek között. A hazai teljesítmény miatt zúgolódó közönség arcára Gajic szemtelen hetese csempészett némi vidámságot, amit gyorsan le is hervasztott Marguc. 18–32

46–50. perc: Dolenec nagyon zokon vette, hogy belemenést fújtak ellenére, pláne, hogy a kapuba talált, a túloldalon pedig Sulic ejtette át Losertet. Rohanhatott a Veszprém, így hiába volt pontos szélről Borges, Sulic és Marguc gyors gólja után tíz volt közte, ráadásul a szlovén szélső továbbra is pontosan dobta a büntetőket, Canayer ki is kérte a harmadik idejét. 16–27

41–45. perc: Ugalde indulása után Canayer megelégelte a különbség növekedését, ennek ellenére időkérése után is passzív játékig jutott a Montpellier. A Veszprém is hibázott viszont támadásban, Mackovsek pedig lassan a hazaiak egyik legjobbjává nőtte ki magát. Pályára lépett Laluska Balázs is, gólt viszont ismét a Veszprém szerzett Marguc hetese révén. 15–23

36–40. perc: Felpörögtek a csapatok, két percen belül Ilics, Simonet, Gulyás és Tezs is beköszönt. A veszprémi szélső ráadásul csodás cunderrel szerezte meg a veszprémiek 20. gólját. Az átlövők perce következett: Mackovsek góljára Nagy reagált. 14–21

31–35. perc: Nagy László szenzációs labdaszerzés után szerzett gólt immár Losert ellen, a túloldalon viszont maradt a másik horvát, Alilovic, neki lőtt gólt Tezs. Gulyás szép szélsőgóljára szemkápráztatóval válaszolt a Montpellier: Dolenec passza után Simonet kapta kínaira a labdát, és az argentin a háta mögött engedte el a labdát! Marguc hetesből vette be a kaput, a másik szlovén szélső, Kavticnik viszont ziccert hibázott szélről. 11–17

26–30. perc: A franciák szinte mindent Alilovic lábához lőttek, Bonnefond meg is találta a helyet mellette. Újabb gólt eredményezett a Lékai, Nilsson összjáték is. Kavticnik felfelé lőtt, védett is Alilovic. Lékai hiába dobott gólt, belefújtak a bírók, Fabregas szállt ki két percre a játékból. Az emberelőny nyújtotta több helyet Ilics használta ki. Gajic jogtalanul használta a lábát, ám a kettős fórt nem tudta kihasználni a Veszprém, mert eladta a labdát. A félidő ennek ellenére vendéggóllal zárult Nilsson indulását követően. Szünetben 14–9-re vezetett a Veszprém.

21–25. perc: Simonet és Marguc gólváltása után Patrice Canayer megérettnek látta az időkérést, amit hazai gól követett, Gajic volt pontos a hetesvonalról. Mackovsek hozta egy gólra fel a Montpellier-t, de Lékai remek labdája után Nilsson büntetőt harcolt ki, amit Marguc értékesített. Labdaszerzés után Lékai leindulásból maga is betalált, így újra ellépett a Veszprém. 8–11

16–20. perc: A Veszprém kiválóan játszott az idővel is a Montpellier kapuja előtt, ám Diego Simonet gólja még emberelőnyből törte meg a hazaiak pechszériáját. Sulic állította vissza a háromgólos különbséget, hátul viszont jelentős vérveszteség érte az Ortega-csapatot: Schuch a 18. perc elején megkapta a harmadik kétperces kiállítását is – szigorúan –, így jött a piros lap. Gulyás gólt szerzett Mackovsek találata után, de hiába iszkolt le a megkülönböztető mezben, Nagy Lászlónak kellett hárítania a hatos fölé beugorva az üres kapura elengedett francia kísérletet. 5–8

11–15. perc: A Montpellier változtatott a védekezésén, és a szoros hatosfal nem is ízlett a veszprémieknek, a hazaiak azonban nem tudtak élni az így szerzett labdákkal. Gajic ziccert hibázott, így Nagy a veszprémi gólcsendet törte meg. Schuch nagyon hamar megkapta a második kiállítását is, és nem sokkal később ment utána Nagy László, ám hiába még a hetes is, a Montpellier továbbra sem tudta bevenni Alilovic kapuját: a horvát kapuvédő Kavticnik hetesét is kirúgta! 3–6

6–10. perc: Bonnefond betörésére Ugalde válaszolt emberhátrányból, miután Schuchot időközben kiállították, és egálra le is hozta a hátrányt a vendégcsapat. Alilovic remek tartást adott a kapuban, Bonnefond így hiába csinálta meg magának a helyzetet, majd a támadás végén az átlövését is fölé tolta a kapus. 3–5

1–5. perc: A fehér mezben játszó magyar csapat kezdte a meccset, a Monpellier kékben. A Veszprém felállása: Alilovic – Ugalde, Ilics, Lékai, Sulic, Nagy L., Marguc, védekezésben jött Schuch. A gólok sorát Marguc nyitotta, Dolenec válaszolt, majd még az első másfél percben Ilics is betalált. Alilovic védte a remek heteslövőnek számító Gajic első próbálkozását, amit Nagy nevének megfelelő klasszikus átlövéssel büntetett. Gajic második hetesével szemben Alilovicnak már nem volt esélye. Lékai átlövésgóllal lepte meg a hazaiakat. 2–4

A Veszprém Facebook-oldalának tájékoztatása szerint a Montpellierben pályára lép Laluska Balázs is, míg a vendégeknél Chema Rodríguez maradt ki a keretből, Christian Zeitz belázasodott, ő ezért nem játszik. Az őszi mérkőzésen Carlos Ortega csapata nagy csatában, 30–29-re győzte le a Veszprém Arénában a Montpellier-t. A Veszprém mindössze egyszer nyert eddig Franciaországban a Monpellier ellen, épp hat éve.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik