A Szeged könnyed győzelmet aratott Svédországban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.19. 18:10
null
Balogh Zsolt lövi át a svéd falat (Fotó: ifkkristianstad.se)
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája 7. fordulójában a MOL-Pick Szeged szinte végig vezetve 29–21-re legyőzte idegenben a Kristianstadot, ezzel sorozatban három győzelemmel zárta az első kört.

 

ÖSSZEFOGLALÓ

A Szeged a B-csoport hatodik helyén álló Kristianstadhoz látogatott. Bár a svédek csak három pontot szereztek, érdemes megjegyezni, hogy az összes pontjukat hazai pályán kaparintották meg.

A magyar csapat nem is becsülte le ellenfelét, 3–3 után háromgólos előnyt épített ki, amelyet percről percre tovább növelt, és a 20. percben már 11–5-re vezetett. Az első játékrészben Balogh Zsolt és az óriási találatokat szerző – a meccs végére 7 találatig jutó – Sergej Gorbok vitte hátán a csapatát. A félidő utolsó öt percében összekapták magukat a hazaiak, és látótávolságon belül maradtak, zárásként ráadásul Olafur Gudmundsson időn túli szabaddobásból is betalált, így harmincpercnyi játék után 15–12-re vezetett a Szeged.

A fordulást követően jobban kezdett a Kristianstad, de nem igazán jöttek zavarba a magyarok, percek alatt visszaállították a korábbi ötgólos előnyüket. A hazaiak innentől sehogy sem tudtak közelebb férkőzni ellenfelükhöz, a mérkőzés végére teljesen szétestek, így az utolsó tíz percben már csak a különbség volt a kérdés. A Szeged 29–21-re nyert, ezzel sorozatban szerzett három győzelemmel zárta az első kört.

KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 7. FORDULÓ
B-CSOPORT
IFK KRISTIANSTAD (svéd)–MOL-PICK SZEGED 21–29 (12–15)
Kristianstad, 4000
néző. V: Erdogan, Özdeniz (törökök)
KRISTIANSTAD: Simics – Sörensen 2, Moen NILSEN 4, ARNARSSON 4, Jonsson, GUDMUNDSSON 7, Tollbring 2 (2). Cs: Larsson (kapus), Lipovac, Hanisch, Hallen 1, Henningsson 1. Edző: Ola Lindgren
SZEGED: SEGO – P. Rodríguez 2, BALOGH ZS. 5 (3), SKUBE 3, BÁNHIDI 5, GORBOK 7, Källman 2. Cs: BLAZEVIC, Goncalves 1, Gaber 1, Sostaric 1, BUNTIC 1, Obranovic 1, Zubai Sz. Edző: Carlos Pastor
Az eredmény alakulása. 7. p.: 3–2. 10. p.: 3–6. 21. p.: 5–11. 38. p.: 15–20. 55. p.: 18–27
Kiállítások: 6, ill. 2 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Ola Lindgren:
– Nagyon csalódott vagyok, mert sokkal jobb játékot vártam a csapattól és egyénileg a játékosaimtól is. Ugyanakkor nem szégyenkezhetünk, mert sokkal erősebb a Szeged. Még a különbség sem túlzó. A szegedi mérkőzésünkre még jobban fel kell készülnünk.
Carlos Pastor: – Csak dicsérő szavakat mondhatok együttesünkről. Elégedett vagyok a védekezésünkkel, a kapusjátékunkkal és a támadásainkkal egyaránt. Pontos, fegyelmezett kézilabda, ezúttal ez jellemzett bennünket.
TOVÁBBI SZOMBATI BL-EREDMÉNYEK
B-CSOPORT
Meskov Breszt (fehérorosz)–Celje PL (szlovén) 29–29 (14–15)
C-CSOPORT
Tatran Presov (szlovák)–Montpellier (francia) 24–28 (9–14)
La Rioja (spanyol)–Csehovszkije Medvegyi (orosz) 34–37 (19–17)
D-CSOPORT
ABC/UMinho (portugál)–Besiktas (török) 27–28 (14–13)
Nantes (francia)–Zaporizzsja (ukrán) 32–34 (19–16)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Vardar (macedón) 7 6 1 221–192 +29 12
2. Kielce (lengyel) 7 5 2 213–199 +14 10
3. MOL-PICK SZEGED 7 4 1 2 192–179 +13 9
4. RN Löwen (német) 7 4 1 2 203–200 +3 9
5. Meskov Breszt (fehérorosz) 7 3 1 3 191–190 +1 7
6. Celje PL (szlovén) 7 1 2 4 192–211 –19 4
7. Kristianstad (svéd) 7 1 1 5 186–208 –22 3
8. HC Prvo (horvát) 7 1 6 171–190 –19 2
A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Montpellier (francia) 7 5 2 201–174 +27 10
2. La Rioja (spanyol) 7 4 1 2 209–194 +15 9
3. Csehovszkije Medvegyi (orosz) 7 2 2 3 196–196 0 6
4. Tatran Presov (szlovák) 7 3 4 185–194 –9 6
5. Elverum Handball (norvég) 6 2 1 3 152–162 –10 5
6. Metalurg (macedón) 6 2 4 127–150 –23 4
A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Nantes (francia) 7 5 1 1 214–187 +27 11
2. Zaporizzsja (ukrán) 7 4 1 2 209–189 +20 9
3. Besiktas (török) 7 4 1 2 190–195 –5 9
4. Dinamo Bucuresti (román) 7 2 2 3 205–201 +4 6
5. ABC/UMinho (portugál) 7 2 5 202–217 –15 4
6. Team Tvis Holstebro (dán) 7 1 1 5 193–224 –31 3

PERCRŐL PERCRE

2. FÉLIDŐ

Véget ért a mérkőzés!
60. perc: Tollbring
talált be. 21–29
59. perc: Thiagus Petrus
is lőtt egy gólt. 20–29
58. perc: Hallen
szerzett gólt. 20–28
58. perc: Balogh
talált be hetesből. 19–28
57. perc: Sörensen
lőtt gólt. Régen láttunk ilyet a svédektől. 19–27
53. perc: Pedro
növelte az előnyt. 18–27
52. perc: Bánhidi szerzett újabb gólt. 18–26
51. perc: Obranovic is lőtt egy gólt. 18–25
50. perc: Balogh
lőtte be a hetest. 18–24
48. perc: időt kértek a svédek.
48. perc: Bunticot
nem lehetett megállítani. 18–23
47. perc: Arnarssont
indították, könnyű gólt szerzett. 18–22
45. perc: Bánhidi két védő között szerezte meg a negyedik gólját. 17–22
45. perc: hosszú gólcsend után Henningsson talált be. 17–21
42. perc: Gorbok
szerzett újabb gólt. 16–21
41. perc: Gudmundssont állították ki.
40. perc: Gudmundsson
óriási gólt lőtt. 16–20
39. perc: Pedro került ziccerbe, nem hibázott. Újra öt van közte. 15–20
38. perc: Henningssont kiállították.
38. perc: Jonsson használta ki védője figyelmetlenségét. 15–18
35. perc: Skube lőtt nagy gólt. 14–18
33. perc: Gorbok lőtt gólt. 14–17
32. perc: Bánhidi góljára Arnarsson válaszolt. 14–16
31. perc: Gudmundsson
ott folytatta, ahol abbahagyta. 13–15
Elkezdődött a második félidő!

1. FÉLIDŐ

Véget ért az első félidő!
30. perc:
nem volt még vége. Gudmundsson időntúli szabaddobásból talált be. Bosszantó! 12–15
30. perc: Gorbok
óriási gólt lőtt az utolsó másodpercekben. 11–15
29. perc:
a Szeged kért időt.
29. perc: Gudmundsson
jól cselezett, majd szerzett gólt. 11–14
28. perc:
megint jól találták meg Arnarssont. 10–14
27. perc:
labdaszerzés után indított a Szeged, Sostaric lőtte be a ziccerét. 9–14
26. perc: Henningsson
szerzett nagy gólt átlövésből. 9–13
25. perc: Källman
szedte össze a labdát a hatoson belül és lőtt gólt. 9–12
24. perc: Tollbring lőtte be a hetest. 8–12
23. perc: Gaber
is jó labdát kapott, nem is hibázta el. 7–12
22. perc: Arnarsson
jó labdát kapott beállóban, könnyű gólt lőtt. 7–11
20. perc: Sörensent találták meg a szélen üresen. 6–11
20. perc: újabb svéd időkérés.
20. perc: Gorbok
hatalmas gólt lőtt. 5–11
18. perc: Källmant indították, a magyarok svédje szépen eltekerte a kapus alatt a labdát. 5–10
17. perc: Balogh jó lövőcsel után talált be. 5–9
16. perc: Bánhidit
nem tudták tartani a védők. 5–8
15. perc: Moen szállította az újabb svéd gólt. 5–7
14. perc:
a svédek végig támadták az emberhátrányukat, de nem lőttek gólt. Nem úgy Gorbok a másik oldalon. 4–7
12. perc: Arnarssont állították ki.
12. perc: Gudmundsson tarthatatlan volt. 4–6
11. perc: Balogh
remek gólt lőtt átlövésből. 3–6
10. perc: időt kértek a svédek.
10. perc: Skube távolról talált be az üres kapuba. 3–5
9. perc: Gorbok
a védők keze alatt lőtte a labdát a kapuba. 3–4
8. perc: Skube talpról lőtt nagy gólt. 3–3
7. perc: Moen megállíthatatlan, átlövésből szerzett újabb gólt. 3–2
6. perc: Bánhidi talált be. 2–2
6. perc: Moen szedte össze a kipattanót és lőtte be önmaga és csapata második gólját. 2–1
5. perc: Balogh hetesből egyenlített. 1–1
5. perc: Balogh bombázott a kapufára.
4. perc: Moen óriási gólt lőtt. 1–0
2. perc: jól védekezett a Szeged is, majd gyorsan véget ért az újabb támadása.
1. perc:
az első támadást a Szeged vezette, védett a svédek kapusa.
Elkezdődött a mérkőzés!

ELŐZMÉNYEK

Üdvözöljük kedves olvasóinkat a Kristianstad–MOL-Pick Szeged férfi kézilabda BL-csoportmeccs élő tudósításában. Hamarosan kezdünk!

A Szeged remek formában várja a svédek elleni meccset: előbb legyőzte a Meskov Bresztet, az előző fordulóban pedig hat góllal múlta felől a Celjét.

A Kristianstad nem szerepel ennyire jól, egy győzelem és egy döntetlen mellett négy vereséget tud eddig felmutatni, viszont mind a három pontját hazai pályán szerezte.

A magyar csapat nem teljes kerettel utazott el, hiszen Bóka Bendegúz és Bodó Richárd is sérüléssel bajlódik..

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik