Férfi kézi BL: a kölni aréna nem idegen öt veszpréminek

MTI MTIMTI MTI
2014.05.27. 11:07
Öt veszprémi játékosnak, Fazekas Nándornak, Nagy Lászlónak, Cristian Ugaldénak, Chema Rodrigueznek és Momir Ilicsnek nem lesz idegen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája hétvégi négyes döntőjének otthont adó kölni aréna.

A kapus Fazekas 2006 és 2009 között a Gummersbachban játszott, s klubja a kölni Lanxess Arénában rendezte hazai meccseit. Másik négy klubtársa final four alkalmával szerepelt a 20 ezer férőhelyes csarnokban. Nagy és Ugalde a Barcelonával, Chema a Ciudad Reallal és az Atlético Madriddal, Ilics pedig a Kiellel szerepelt itt.

A 37 éves Fazekas az európai szövetség honlapjának elmondta: a többieknek is lesz módjuk megismerni a hatalmas létesítményt, hiszen az MKB-MVM Veszprém csütörtökön, azaz két nappal a négyes döntő előtt érkezik a helyszínre.

Hangsúlyozta: készen állnak a megméretésre, és azért utaznak Kölnbe, hogy sporttörténelmet írjanak. A Veszprém amúgy már azzal „úttörő”, hogy első magyar csapatként jutott el a 2010 óta létező BL final fourra.

A szombati elődöntőben a Veszprém és a Kiel 15.15-től játszik, a spanyol Barcelona és a német Flensburg-Handewitt meccse 18 órakor kezdődik. Vasárnap a bronzmérkőzés negyed négytől lesz, a finálét 18-kor rendezik.

Legfrissebb hírek

Férfi kézi BL: a Szeged mindkét előző döntőst elkerülte, a Veszprém viszont megkapta a Füchse Berlint

Kézilabda
2026.06.26. 12:15

Sikerre kódolva – a férfi kézi BL-győztes Barca háttere

Képes Sport
2026.06.25. 17:18

Katalán ünnep Kölnben, a Barca nyerte meg a férfi kézilabda BL-t

Kézilabda
2026.06.14. 19:43

A Magdeburg nem bízta a véletlenre, simán megnyerte a bronzmeccset a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2026.06.14. 16:40

A Füchse Berlin az év meccsén ejtette ki a címvédőt a BL négyes döntőjében

Kézilabda
2026.06.13. 20:26

Charlotte Bonaventura is megszólalt a Veszprém berlini BL-visszavágójának végén történtekről

Kézilabda
2026.05.12. 17:35

A férfi kézi BL elődöntőjében megismétlődik az elmúlt két finálé párosítása

Kézilabda
2026.05.12. 15:35

Hatalmas harc és dráma Berlinben, a Veszprém hetesekkel maradt le a négyes döntőről

Kézilabda
2026.05.06. 20:46
Ezek is érdekelhetik