Férfi kézi BL: Az esélyes címke kódolva van belénk - Barca-edző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.27. 12:53
A friss spanyol bajnok Barcelona férfi kézilabdacsapata két évvel, 2017-ig meghosszabbította edzője, Xavi Pascual eredetileg jövőre lejáró kontraktusát. A szakember a Bajnokok Ligája hétvégi, kölni négyes döntője kapcsán elmondta, az esélyes címke a DNS-ükbe van kódolva.

Pascual a kölni final four bevezetése óta három alkalommal szerepelt a Barcelonával a BL végjátékában, de csak 2011-ben tudott nyerni, míg 2010-ben és 2013-ban alulmaradt egy német csapattal szemben. A katalánok ezúttal a Flensburggal találkoznak az elődöntőben.

„Nagyon nehéz Németországban, német csapat ellen játszani. Még soha nem szerepeltünk hazai közönség előtt a final fourban, nagyszerű lenne, ha ezt az eseményt Barcelonában rendeznék. Megszokott, hogy rendre minket kiáltanak ki esélyesként, ez már kódolva van a DNS-ünkben” – mondta Pascual az európai szövetség honlapjának.

A szombati elődöntőben a Veszprém és a Kiel 15.15-től játszik, a spanyol Barcelona és a német Flensburg-Handewitt meccse 18 órakor kezdődik. Vasárnap a bronzmérkőzés negyed négytől lesz, a finálét 18-kor rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik