Férfi kézi BL: a rangadókra új csarnokba költözhet a PSG

K. T. I.K. T. I.
2020.06.07. 17:36
null
Az Arena 2 látványteve (Fotó: handnews.fr)
Minden engedélyt megkapott az építkezés, így várhatóan 2023-ra elkészül az Aréna 2, a párizsi olimpia egyik helyszínének tervezett, mintegy 8000 fő befogadására alkalmas új párizsi multisportcsarnok. A létesítményen a tervek szerint a két éve alapított Paris Basketball kosárcsapat, valamint a PSG kézilabdacsapata osztozik majd. Utóbbi együttes idényenként 10 meccsét, kiemelt bajnoki és Bajnokok Ligája-rangadóit tartja majd itt.

Az építkezéshez szükséges engedélyek beérkezéséről Párizs polgármestere nyilatkozott, akit a handnews.fr idézett.

Az Aréna 2 (vagy Aréna II, a francia sajtótermékek eltérően írják) – kérdés, hogy végleges névről, vagy csak projektnévről beszélünk jelenleg – egy, a már említett 8000 fős csarnokból és két kisebb létesítményből fog állni. Anne Hidalgo elmondása szerint az év több mint 100 napjára terveznek benne eseményeket. A kézilabda és a kosárlabda mellett ökölvívó-, vívó- és tollaslabda-versenyeket is szerveznek majd a helyszínre.

Hivatalos sportági beosztás ugyan még nem készült, de a L'Équipe-ben megjelent interjú alapján az Aréna 2 a tollaslabdaverseny fő helyszíne lehet majd a 2024-es olimpián, illetve a vívóversenyt is itt rendezhetik.

A PSG kézilabdacsapata jelenleg hol a 3400 férőhelyes Stade Pierre de Coubertinben, hol a 4500 néző befogadására alkalmas Halle Georges Carpentier-ben fogadja riválisait.

Legfrissebb hírek

Férfi kézi BL: Plockban kezdi a második csoportkört a Veszprém

Kézilabda
2026.10.30. 16:39

Ha ez volt az utolsó BL-meccse, igazán parádésra sikerült Mikler búcsúja – videó

Kézilabda
2026.10.30. 09:50

Kikapott a Barcától az Aarhus, a Dinamo Bucuresti jutott tovább a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.10.29. 23:22

A talán utolsó BL-mérkőzésén játszó Mikler 20 védéssel járult hozzá a Szeged győzelméhez

Kézilabda
2026.10.29. 20:17

Sipos Adriánék és Fazekas Gergőék is kiharcolták a továbbjutást a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.10.28. 23:02

Sokáig szenvedett, de Portóban is megőrizte veretlenségét a Veszprém

Kézilabda
2026.10.28. 20:25

A továbbjutás már zsebben, mégis nyerni megy Portóba a Veszprém

Kézilabda
2026.10.28. 10:49

„Az építkezés türelmet, bizalmat és bátorítást igényel” – a Szeged közleményt adott ki a BL-kiesés után

Kézilabda
2026.10.24. 10:56