Férfi kézi: megható és vicces videóval jelentette be visszavonulását a cseh klasszis

Vágólapra másolva!
2017.10.16. 19:50
null
Filip Jícha maradandót alkotott a Kiel színeiben (Fotó: AFP, archív)
Bejelentette visszavonulását Filip Jícha, a csehek kézilabdaikonja.

A 35 éves balátlövő augusztusban jelentette be, hogy már nem a Barcelona játékosa, most pedig egy megható és néhol vicces videóban arról tájékoztatott mindenkit, hogy a karrierjét is befejezi.

A felvételeken Jícha lépésekben mutatja be pályafutását, végül pedig edzőinek, csapattársainak, szurkolóinak, de még azoknak is köszönetet mond, akik nem kedvelték őt.

„A sérüléseim, kifejezetten a szeméremcsontomé és a műtött térdeimé megakadályoznak abban, hogy visszakerüljek arra a szintre, amelyen szívesen játszom, és ami sikeressé tette a karrierem a német bajnokságban töltött éveim során. Nagyon szomorú vagyok emiatt, de elfogadom, hogy ez a profi sport velejárója. Időre van szükségem, hogy a családommal és közeli barátaimmal döntsek a jövőmről” – írta Jícha még a Barcelonától való távozásával kapcsolatban.

Jícha legnagyobb sikereit a THW Kielnél (nyolcszoros német bajnok, ötszörös Német Kupa-győztes és kétszeres Bajnokok Ligája-győztes lett) és a Barcelonánál (kétszeres spanyol bajnok és kupagyőztes) érte el – 17 éves profi pályafutása alatt több mint 30 trófeát nyert, 2010-ben (amikor az Európa-bajnokság gólkirálya és MVP-je lett 53 találattal) az IHF megválasztotta a világ legjobbjának. A cseh válogatottban 158 mérkőzésen összesen 877 gólt dobott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik