NAGY PÉTER 2020.08.11 14:12 Frissítve: 2020.08.11 14:14

Férfi kézi: a vb-bronzérmes csak a feleségével beszélt, mielőtt aláírt Tatabányára

A vb-bronzérmes lengyel kapus, a korábban Csurgón és Szegeden is védő Piotr Wyszomirski kikérte felesége véleményét, mielőtt elfogadta a Tatabánya ajánlatát.

 

Piotr Wyszomirski kis segítséggel gyorsan eldöntötte, hogy Tatabányán folytatja pályafutását (Fotó: Szabó Miklós)

„Szia, Magyarország! Üdv újra!” –  köszönt be magyarul Piotr Wyszomirski a közösségi oldalán, miután májusban hivatalossá vált, hogy a Csurgó és a Szeged korábbi kapusa négyéves lemgói kitérő után a nyártól ismét hazánkban, a Tatabányában védhet. A 32 esztendős, 195 centis világbajnoki bronzérmes lengyel lehetséges érkezéséről már januárban beszámoltunk, ám akkor még a Bartucz László, Borbély Ádám és Deményi Xavér hármas elég stabilnak tűnt ezen a poszton. Csakhogy ezután megváltak Borbélytól, a fiatal Deményit átigazolta a Ferencváros, Bartucz pedig a felkészülés előtt megsérült – azaz a bőség zavara helyett a Bányásznak igazolnia kellett, nem is egy, hanem két kapust: míg Wyszomirskivel három, a szlovák válogatottban bemutatkozó Michael Martin Konecnyvel egyéves szerződést kötött.

MOST MÁR ELÉG CSAK MAGYARUL BESZÉLNI

– Milyenek az első benyomásai az új kapusokról?
– Wyszomirskit nem kell különösebben bemutatni, Bajnokok Ligája-szintű játékos, aki nemcsak a pályán, az öltözőben is fontos szerepet tölt be – válaszolta Vladan Matics, a Tatabánya edzője. – Michael Konecnyt viszont Bartucz Laci sérülése miatt igazoltuk, neki még sokat kell tanulnia, de nagyon jó alany. Mindketten szeretnek dolgozni, a kondiedzéseken és a futásokon is rendesen odateszik magukat. Kellemes gondjaim lesznek, bár őszintén szólva Piotr stabil első számú kapusnak tűnik.

– Mennyire elégedett a többi érkezővel?
– Eddig többet kaptunk a csapattól, mint vártuk, ráadásul a srácok nagyon jó társaságot alkotnak a pályán kívül is. Az én helyzetem is sokkal könnyebb, mint eddig volt, mert nem kell azzal vesződni, hogy egyszer magyarul, egyszer angolul, egyszer szerbül beszéljek – elég csak magyarul, kivéve a kapusokat, ám ők a legtöbbször Nagy Péter kapusedzővel készülnek. Egyelőre nem látszik, hogy tizenhárman távoztak tőlünk, és kilencen jöttek, ami pozitív a jövőre nézve.

– Vannak hiányposztok?
– Nincsenek. Sőt, végre sikerült két olyan sort kialakítani, amelyekben a fiatalok mellett rutinos játékosokat szerepeltethetek. Már csak azt kívánom, kerüljenek el minket az új idényben a sérülések, és minél hamarabb térjen vissza az életünk a régi kerékvágásba.

„Nem kértem ki senkinek a véleményét, egyedül a feleségemét, ő viszont mindig is imádta Magyarországot, úgyhogy hamar elfogadtam a Tatabánya ajánlatát– mondta Piotr Wyszomirski a Nemzeti Sportnak. – Csurgón még egyedül éltem, Szegeden viszont már az asszony is velem volt, és nagyon megkedvelte az országot. Nem tagadom, szívesen maradtam volna Lemgóban, de a koronavírus átírta a forgatókönyvet... Volt klubom nehéz anyagi helyzetbe került, így nem volt más választásom, mennem kellett.”

A Magyar Kézilabda-szövetség adatbankja szerint Wyszomirski eddig 128 mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben és a Magyar Kupában, a győzelmi mutatója pedig figyelemreméltó, 77.3 százalék. A lengyel válogatottban is több emlékezetes teljesítménye volt: a 2014-es dániai Európa-bajnokságon 53 százalékos védési hatékonysággal szinte őrületbe kergette a svédeket, két évvel később, a riói olimpia elődöntőjében 48 százalékig jutott a dánok ellen. Utóbbi mérkőzésről azonban egyáltalán nem beszél szívesen.

„A mai napig nem tudtam feldolgozni, hogy kétszeri hosszabbítás után egy góllal kikaptunk. Emlékszem, a lefújás után elsírtam magam a kamerák előtt. A harmadik helyért pedig sima vereséget szenvedtünk a németektől. Sokat beszélgettem erről az élményről Ilyés Ferenccel, aki kétszer volt negyedik az olimpián. Ő is elismerte, mennyire nehéz túljutni ezeken az elveszített elődöntőkön. Az olimpia óta azonban sok minden megváltozott a lengyel válogatottban, önökhöz hasonlóan mi is fiatalítottunk. A jövő évi egyiptomi világbajnokságra csak szabadkártyával jutottunk ki, ez is mutatja, mennyire messze kerültünk az elittől –  mondta a Tatabánya új szerzeménye, aki sokat köszönhet a korábbi magyar szövetségi kapitánynak, Talant Dujsebajevnek, a Kielce jelenlegi szakvezetőjének.  – Nem mindenkivel találja meg egyből a közös hangot, viszont az első perctől kezdve tudta, velem hogyan kell beszélni. Lehet, hogy nem könnyű ember, ám kétségkívül a világ egyik legjobb edzője.”

 VÉLEMÉNY

JUHÁSZ Ádám, a Tatabánya irányítója: „A lábam még nem százszázalékos, nem olyan, mint régen, de a játékra teljesen alkalmas, úgyhogy minél hamarabb próbálom felvenni a ritmust. Akadnak még mozdulatok, amelyeket kicsit óvatosabban csinálok, de nem szándékosan, a fejem nem »engedi«. Igyekszem erről leszoktatni magam, noha az egy év, amit kihagytam, sok idő... Döntően magyar játékosok érkeztek hozzánk a nyáron, ezért nyelvi problémák nincsenek az öltözőben, kifejezetten jó a hangulat. Mire elkezdődik a bajnokság, mindenki tudni fogja, mi a dolga.”

Piotr Wyszomirski kitért a lengyel kirakatcsapat, a Mol-Pick Szegeddel azonos Bajnokok Ligája-csoportban szereplő Kielce pénzügyi nehézségeire is. A 117-szeres válogatott kapus úgy véli, a 2016-os BL-győztestől hiába távozott két fontos szponzor a koronavírus-járvány következtében, ez nem lesz hatással a teljesítményére az új idényben, sőt, a kisebb válság még jobban összekovácsolta a játékosokat. A varsói származású kézilabdázó örül, hogy olyan kollégái ellen léphet pályára a magyar élvonalban, mint Mikler Roland, a spanyol Rodrigo Corrales, a horvát Mirko Alilovic, a szerb Vladimir Cupara, illetve Tatai Péter, akikkel szívesen váltana néhány szót is a meccsek után – egyelőre csak angolul vagy németül, mivel a magyarja már nem a régi, noha ígéri, az alapokat hamarosan elsajátítja. Újból.

GRUNDFOS TATABÁNYA KC, 2020–2021
Érkezett: Bognár Nándor (beálló, NEKA), Debreczeni Dávid (beálló, FTC-HungaroControl), Hornyák Bence (jobbszélső, Telekom Veszprém), Martin Konecny (kapus, szlovák, HKM Sala, szlovák), Molnár Balázs (balszélső, SBS-Eger), Sunajko Stefan (balszélső, MOL-Pick Szeged), Zdolik Bence (balátlövő, Balatonfüredi KSE), Piotr Wyszomirski (kapus, lengyel, TBV Lemgo Lippe, német)
Távozott: Borbély Ádám (kapus, Veszprémi KKFT), Borzas Uros (balátlövő, Fenix Toulouse, francia), Marko Davidovic (irányító, bosnyák, ?), Deményi Xavér (kapus, FTC-HungaroControl), Dénes János (védekező, Balatonfüredi KSE), Ernei Bence (balszélső, ?), Jozef Holpert (balszélső, CYEB Budakalász), Vitalij Komogorov (balátlövő, orosz, Dobrogea Sud Constanta, román), Pásztor Ákos (jobbszélső, ?), Szász András (beálló, román, CS Dinamo Bucuresti, román), Vladimir Vranjes (bosnyák, beálló, Meskov Breszt, fehérorosz), Milos Vujovics (balszélső, montenegrói, Füchse Berlin, német)

 

2020.09.18 09:29:57

Kézilabda VINCZE SZABOLCS

Az elmúlt hetek győzelmeit látva egyre bizonyosabb, hogy a Veszprém megtalálta a hiányzó láncszemet, akit Rodrigo Corralesnek hívnak.

2020.09.16 20:15:02

Kézilabda V. Sz. (összefoglaló), B. Á. (percről percre)

A bakonyi együttes a francia Nantes otthonában elért győzelemmel kezdte az új BL-idényt.

2020.09.16 10:31:31

Kézilabda MTI

Az újonc együttes pénteken játszott bajnokit a MOL-Pick Szeged otthonában.

2020.09.12 14:30:12

Kézilabda nemzetisport.hu

A férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2020–2021-es idényének adatbankja.

2020.09.13 17:15:30

Kézilabda nemzetisport.hu

A szezon adatbankjai, fontosabb tudnivalói.